">

Könyvek, zene, hétvége




Rendes könyvkiadó feleségként megszoktam, hogy könyvfesztiváltól-könyvfesztiválig tart nálunk egy év. Aztán meg könyvhéttől-könyvhétig.  Pontosabban a frankfurti, londoni, párizsi és a világ összes könyvfesztiváljától-a világ összes könyvvásáráig. Most épp a londonin vagyunk túl, ahol szép csendben tart a világhír felé, Bence (a férjem) terelgetésével egy magyar szerző Forgách András. Erről itt olvashattok bővebben. http://www.litera.hu/netnaplo/vilagpor. Ma pedig már indul a következő. Szerencsére most itthon. Így, bár nem látom sokkal többet a férjemet, mint két hete, amikor Londonban járt, de a tudat legalább, hogy egy városban vagyunk, megvan. És persze azt is megtehetem, hogy kimegyek a fesztiválra, ha látni akarom. Ha pedig már ott vagyok, akkor miért ne néznék körül? Na jó, de akkor úgy kellene időzíteni, hogy olyan program legyen akkor, amikor megyek, amit érdemes megnézni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a gyerekek is élvezzék a velem és az apukájuk közelében töltött időt. Lássuk csak!

dr seuss

Szombaton 16.30-kor a Millenáris D épületében a tuti program gyerekekkel a Dr. Seuss könyvek bemutatója. Tudom, hogy sokaknak semmit sem mond Dr Seuss, pedig a világon milliók olvassák. Több, mint kétmilliós FB-rajongótábora van a könyveknek. Pár infó a programról és a könyvekről. Dr. Seuss és a Kalapos Macska – a Kolibri Kiadó mutatja be. A  Dr. Seuss a “Kalapos Macska” és a “Ha lenne egy cirkuszom” című könyvek, a Kolibri Klasszikusok legújabb darabjai. A könyvebmutatón közreműködnek : Szabó T. Anna, a fordító és Balázs Eszter Anna, a Kolibri Kiadó főszerkesztője, valamint a Budapest Bábszínház művészei és macskabábjai. A program után Kalapos Macskát lehet készíteni. A könyvekről bővebb információk itt:
http://bit.ly/drseuss_kalaposmacska
http://bit.ly/drseuss_halenneegycirkuszom

Huh, elég nehéz volt kimatekozni, hogy melyik gyerekprogramra jutunk el, mert elég zsúfolt hétvége elé nézünk. Délelőtt tanítok. Délután koncertezem a Camponában 15.00-tól, közvetlenül a Pillangókiállítás mellett. Mi már jártunk ott Rebussal, gyönyörűek a pillék.  (Ha velünk tartotok ott is, simán átérünk a félóra alatt a Millenárisba.)

reka rebeka lepkek

Lássuk a vasárnapot és a felnőtteknek szóló programokat!

A könyvfesztivál egyértelműen legnagyobb eseménye, Nádas Péter könyvének bemutatója. Az élet sója. 15.00-tól a Millenáris Teátrumban. Ez tényleg nem szabad kihagyni! Péter a ma élő magyar írók legnagyobbika.  https://www.facebook.com/events/1117923014906436/.

És akkor, mint rossz “kiadófeleség”, én ezt a programot kihagyom. Mert úgy látszik a napjaim meg koncerttől- koncertig tartanak mostanság.

12.30-tól Rácalmáson az Almavirág Fesztiválon találkozhattok velünk,

16.00 pedig itt Budapesten, a Nagymező utcában a Fotó Utca Fesztiválon. http://capacenter.hu/farkashazi-reka-es-tintanyul/

reka es a tintanyul

Hát így élünk mi a könyvek és a zene univerzumában.

Puszi: Réka