A decembernek minden napját élvezni, érezni, átélni kell. Hiába rohanós, esetleg kapkodós, fejtörős, hogy miként lesz a lehető legszebb az ünnep, esetleg bosszankodós, hogy megint tömeg van, nem is a hó esik, hanem a latyakos eső, akkor is szép, csodálatos, örömteli. Ilyenkor még jó dolog reggel előkeresni a sapkát-sálat, beleburkolózni egy finom meleg pulóverbe és útnak indulni a dolgunkra. Februárban ezt már annyira nem szokta szeretni az ember, olyankor már hiányzik a tavasz, a napfény, a friss levegő, de azért ez jól van így kitalálva, hogy ilyenkor mindennek lehet örülni. És hazatérve, dúdolgatva, hogy “hull a hó és hózik”, vagy éppen már a vacsorára, vagy az utána lazításképpen elkortyolható forralt borra gondolva bizony megintcsak jó érzések kerítenek hatalmukba minket. És meglátni az ajtónkat, amelyre már különös gonddal elkészítettünk és kifüggesztettünk egy karácsonyi díszt, annyira jó! Ilyenkor már halljuk is képzeletben a rénszarvasos szán csilingelését, az angyalok fuvoláját, és érezzük a mézeskalácsillatot, látjuk magunk előtt a díszektől pompázó fenyőfát!
Na de ne is rohanjunk ennyire előre, hiszen van még pár nagyszerű napunk karácsonyig, úgyhogy ha eddig nem tettük, még díszítsük fel az ajtónkat is. Inspirációért, ötletekért ismét Németh Attilához fordultunk, és a Plantomime csodái között vívtuk meg saját kis csatánkat kopogtatókészítés közben.
Szóval most, hogy már mindent tudunk fagyöngyről és ragasztópisztolyról, ráadásul elkészültek a mi kis ajtódíszeink is, igazán nincs más dolgunk, mint keresni egy-két jó karácsonyi dalt, és nekiállni mézeskalácsot sütni. Reméljük, ti is jól álltok a készülődéssel, és nálatok is kezd ünneplőbe öltözni minden!
Puszi: Réka és Gabi
