Közösségbe szoktatás

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




gabi_korallTudom, hogy sokan szoktatok gondolkozni azon, vajon jó anyák vagytok-e. Hogy jó anya-e az, aki bekalkulálja, hogy vannak nagymamák, akikre néha olyan jó rábízni a csemeténket, miközben mi picit élhetünk mondjuk a hivatásunknak, vagy a társunknak. Én itt az Anyakanyaron már számtalanszor beszéltem nektek Attila édesanyjáról, Böske néniről, aki egy csoda, és aki lehetővé teszi számomra sok szempontból azt, hogy továbbra is gondtalanul színésznő lehessek, hogy a próbaidőszakban se kelljen aggódnom, hogy a bemutató hetében se kelljen szoronganom amiatt, hogy mit csinálnak a gyerekeim. Anna bölcsibe szoktatása miatt kezdtem el most erről gondolkodni, mert az én drága kislányom már annyi idős, hogy ha meggyógyul a betegségéből, jövő héten talán, vagy utána, vihetjük a bölcsődébe. Szívtelen dolog lenne egy pici babát ilyen korán beadni egy intézménybe? Jó anya-e az, aki igyekszik néhány szabad órát nyerni a napban azzal, hogy a gyermekét bölcsibe vagy oviba küldi, esetleg a nagymamához viszi megőrzésre? Az első kérdésre a válaszom nem, a másodikra pedig igen.

Írtam már nektek, hogy a kisfiamnál, attila_tazAttilánál valahogy úgy alakult, hogy az oviba járás nem is csak az időm felszabadítása miatt vált fontossá, de amiatt is, hogy kezdjen el végre beszélni. Minden kívánságát teljesítettük, mert tudtuk, láttuk, anélkül, hogy beszélt volna, hogy mire van szüksége. És azt éreztem, hogy ez így azért nem lesz jó. Egyrészt meg kell tanulnia, hogy az élet már csak olyan, van olyan,amikor várnunk kell arra, hogy a vágyunk teljesüljön, másrészről meg számtalan olyan helyzetbe fog kerülni, ahol alkalmazkodnia kell, a többieket is figyelembe kell vegye, és a többiek nem azért lesznek, hogy őt kiszolgálják. Azt vallom, hogy a szocializáció tényleg már pici korban, ezek által a közösségek által is kezdetét kell vegye. Itt tanulja meg a gyerek, hogy nem csak ő a világ közepe, hogy ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, ahhoz az akaratát megfelelő módon kell kifejezze, de ahhoz, hogy kellemes legyen neki ez a közeg, és ő is kellemes társaság legyen, számtalan esetben neki magának kell az ahhoz helyzethez adaptálódni. Én nem állítom, hogy  a ráhangolódás időszaka a gyerek számára nem jelent némi lelki terhet. Attila például elkezdte rágni a körmeit, amiről egyébként pikk-pakk leszokott, ahogy ráérzett a közösségben való élményekben rejlő sok-sok jóra. Annának is hiszem, hogy jót fog tenni a társaság. Ő eleve annyira cserfes és imádja ha körülötte társaság van. A szomszédolást is szereti, azt ő úgy hívja „comcédolás”.

nem harap a spenotTudom, tudom. Úgy emlegetem ezt a könyvet, mint valami etalon irodalom. De annyi minden okos dolog van benne. Pamela Druckerman, Nem harap a spenót című könyvére gondolok, amiből megint idézek. A francia gyereknevelésről szóló könyvben az amerikai szerző külön kiemeli, hogy a francia anyák gyereküknek nem azt mondják, hogy „Legyél jó”, hanem azt, hogy „Legyél bölcs”. Aprócska különbség, de szerintem értitek, hogy mire gondol. A szerző szerint, amikor figyelmezteti gyerekét, hogy az legyen jó, az olyan, mintha egy kis vadállat lenne, akinek egy óra  hosszat úgy kell tennie, mintha szelíd lenne, de aki bármelyik pillanatban megint bevadulhat: „Amikor azt mondom, „legyen jó”, abban némi félelem is van, mintha ez ellentétben állna azzal, amilyen a gyerek valójában. Ha azt kérem Beantől, hogy legyen sage (bölcs), abban persze az is benne van, hogy viselkedjék illendően. De közben arra is kérem, hogy használja az ítélőképességét, figyeljen a többi emberre és tartsa tiszteletben őket. Ezzel azt sugallom neki, hogy képes bölcsen megítélni a helyzetet, és uralkodni önmagán. És mindemögött az az üzenet rejlik, hogy bízom benne.”

Értitek ti is? Hogy amikor a gyerekünket anna_gabi„leadjuk” ezekben az intézményekben, és azt kérjük tőlük, hogy legyenek bölcsek, azzal  tényleg a nagybetűs életre készítjük fel őket. Abban nincsen a világon semmi kényszerszülte helyzet. Azt nem azért csináljuk, mert a család nem tud lemondani a feleség fizetéséről. Azzal a gyereknek is jót teszünk, az önállóságra neveljük, amire nagy szüksége lesz az életben. És mindeközben nem mellékesen magunkkal is jót teszünk, mert én az egyensúly híveként nem gondolhatom azt, hogy a nő, csak az anyaszerepben kell helytálljon és kiteljesedjen. Attilának a kapcsolatunk elején mondtam, hogy van egy olyan szelete az életemnek, amiről nem tudok, nem akarok és nem fogok lemondani, még akkor sem, ha a legszuperebb és legodaadóbb anyuka leszek, aki csak lehetek. És hát nem is kell lemondani semmiről, mert az a szociális intézményrendszer, ami minket körbevesz, lehetővé teszi számomra azt, hogy sok szerepet éljek meg nőként. Legyek anya és feleség, színésznő és barátnő egyszerre.

Maradjatok egyensúlyban és higgyetek benne, hogy jó anyák vagytok!

Puszi: Gabi