">

Kreatív tábortippek az őszi szünetre

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




gabireka_feherfekete1Tulajdonképpen alig kezdődött el az iskola, mindjárt itt is van az őszi szünet. Ezen lehet vitatkozni, hogy jó-e, vagy sem, hiszen mire belendülnek a gyerekek egy kicsit a napi rutinba, máris lehet kicsit kizökkenni, és kérdés, hogy utána jobb vagy rosszabb az egyre korábban sötétedő novemberi napokon újra suliba járni. Ha szerencsés a család időbeosztása, van még szabadsága a szülőknek, és főként akad rá keret a családi költségvetésben, ilyenkor be lehet iktatni még néhány napos pihenést, mintegy felkészülést a téli szezonra.

Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, divat tabor 1akkor pedig érdemes körülnézni, hogy milyen programok, rövid táborok adódnak erre az időszakra, amely lekötheti a csemeték figyelmét. Természetesen ilyenkor – ha már nem iskoláról van szó – akkor érdemes a hobbi irányából közelíteni. Nagyon sok gyerek szeret rajzolni, festegetni. Az ő őszi szünetükre tökéletes program lehet egy festőtábor. Mi most találtunk is ilyet, ez 4 napig tart, október 28. és 31. között. A helyszín Budapest, Nyugati tér, a foglalkozások reggel 9 és délután 4 óra között vannak. Ebédet és uzsonnát természetesen a táborban kapnak a gyerekek. Festőművész és rajztanár segítségével az alábbi tematika szerint haladhatnak a tábor résztvevői. Az első napon az egymással való ismerkedés után a festékek jönnek: melyikkel hogyan festünk, hogyan rétegezünk például. Milyen módon és milyen stílusú képet lehet készíteni, ezeket természetesen művészettörténeti példákon keresztül elemzik. Az ecsetek használata sem mindegy, hogy melyik milyen festékhez illik, és persze a lapokat, vásznakat is kell tudni megkülönböztetni. Már az első napon készül is 1-2 kép, adott téma alapján, a második napon egy téma körül barangolnak a gyerekek, különböző technikák alkalmazásával és a montázskészítéssel is megismerkednek. A harmadik nap is izgalmas dolgokat tartogat: közösen kiválasztott téma alapján képregény készül, festési és rajztechnikával. Feladat még könyvborító vagy plakát készítése is. A negyedik napon textilfestékkel dekorálnak ruhát, táskát. A tábor végén pedig egy rögtönzött kiállítás is nyílik a gyerekek munkáiból. Bővebb információ a tábor házigazdájának, Kozma Ritának weboldalán, e-mailben érdeklődni pedig itt lehet: stylingkozmarita@gmail.com

divat taborSzintén 8-14 éves gyerekek számára lehet remek időtöltés a divat- és design tábor. Persze nyilván elsősorban a kislányok érdeklődését kelti fel a téma, de sosem lehet tudni. Végül is a legnagyobb designerek között szép számmal akadnak férfiak is, nem igaz? Az első napon tisztázzák, hogy egyáltalán mi a divat, mi a stílus, majd szó esik a színtípusok 4 évszak szerinti meghatározásáról haj, szem és bőrtípus szerint, sőt magazinokból példákat kell keresni minden színtípushoz, montázskészítés céljából.  Aztán a saját színtípus megállapítása a következő feladat, sőt még egy izgalmas játék következik: divatmagazin készítése a 4 évszak szerint, szöveges és rajzos kiegészítéssel. A második napon modell rajzolással, ruhatervezéssel folytatódik a tábor, ragasztásos, színes papíros, textiles megoldással. Izgalmas kihívás! A harmadik napon varrónő segítségével a varrás alapjaival is lehet ismerkedni, sőt kiegészítőket, hajpántot, brosst is készítenek a gyerekek. A tábor zárónapján jön a nagy izgalom: saját ruhadarabot, ami lehet szoknya, póló, kendő vagy sál, strasszokkal, flitterekkel, gombokkal kell átalakítani. Az egész heti munkákból itt is kiállítás nyílik.

Őszintén megmondjuk, szinte már sajnáljuk is, hogy mi magunk nem vagyunk ebbe a korcsoportba valók éppen… Bármelyik táboron szívesen részt vennénk… Aki viszont érdeklődik, mert úgy érzi, hogy gyermekének ez lenne az ideális program, az jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 06 30 581 20 47.

Puszi: Réka és Gabi