">

Masha és a Medve – mesemusical – jön, jön, jön!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , ,




Szuper hír érkezett hozzánk a napokban, valószínűleg velünk együtt sok-sok rajongó megörül most ennek, és már lehet is beírni a dátumot a naptárunkba. Egy hazai produkciós iroda kapta meg a Masha és a Medve rajzfilmsorozat színházi adaptációjának jogait Európa 11 országában. A Pannon Produkció ez év végén már színpadra is állítja a népszerű mesét Magyarországon, hazai előadóművészek közreműködésével. Ezúttal nem egy arénás produkcióban találkozhatunk a mesehősökkel, hanem színházi mesemusicalként kerül repertoárra.

Idén decemberben már hazai produkcióként kerül a színpadra a világ egyik legismertebb meséje, a 3-8 éves gyerekek aktuális kedvence, a Masha és a Medve. A gyermekek millióit lenyűgöző mesefigura óriási rekordot tudhat magáénak. A Masha és a kása című részt például több mint 3 milliárdan látták már a legnagyobb videomegosztón.

Ezúttal azonban színpadi előadásként, rengeteg dallal, egy teljes estés darabként, láthatjuk majd a mesét, aminek jogait egy magyar produkciós iroda kapta meg. László Sándor, a Pannon Produkció vezetője elmondta, hogy “idén decemberben Bulgáriában több városban indul a turné. Magyaroszágon először vidéki városokban mutatjuk be az előadást december közepétől majd a budapesti bemutatót december 28-án tervezzük a MOM Kultban. Ezt követően a 2019-es szezonban több alkalommal is színpadra kerül a darab, amit 100%-ban hazai színházi szakemberek és előadók hívnak életre.”

A Masha és a Medve jogtulajdonosai hosszas procedúra után választották ki azt a szervező céget, mely a színházi adaptáció jogait kapta meg a régióban. “László Sándor és produkciós irodája kiváló referenciákkal bír és tapasztalata a környező országokra is kiterjed s nem utolsó sorban már a Masha és a Medve musical változatával is foglalkozott korábban” – mondta a Animacord Animation Studio Live Show részlegének igazgatója.

László Sándor több majd’ 25 év van a pályán, producerként nevéhez fűződik számos koncert, arénás produkció, nagykiállítás és több látványos show Magyarországi bemutatója, mint például 2010-ben a Harlem Globetrotters teltházas arénás show-ja, szintén az Arénában bemutatott Joe Cocker koncert, a Budapest Sportarénában 6 előadást megélt Disney on Ice: Princesses and Heroes produkció. Szintén a Pannon Produkció hozta Magyarországra a Brian élete film alapján készült Monty Python vígoratóriumot, a Nem a Messiást, 8 városban, így Pozsonyban, Budapesten, Veszprémben, Debrecenben, Kassán, Zágrábban, Belgrádban, Szófiában összesen 16 előadás erejéig mutatkozott be a YAMATO ütős-együttes, de a produkció gondozta a Red Army Choir, a Moscow City Ballet, a The Tarantinos, a Disn ey Live! Mickey’s Magic Show előadásait, sok más mellett. Hazai nagykiállításokban is részt vett a produkciós iroda, így például a Living Dinosaurs kiállítás, GOOÓL!, a Gateway to Space vagy a Van Gogh Alive!

Mi pedig már izgatottan várjuk a decemberi bemutatót!