">

Melissa és Doug játékos világa




Ha játékokról van szó, nem ismerünk tréfát. Csak azokat adjuk szívesen a gyerek kezébe, amelyekkel szívünk szerint magunk is szívesen eltöltenénk egy kis időt. Vagy legalábbis erre törekszünk. Az a helyzet nektek is ismerős, amikor álltok egy játékbolt kellős közepén, és azt se tudjátok, merre induljatok? Legyen a játék menő és elég érdekes, nyilván elsőre nyerje meg a gyerek érdeklődését, de azért valamire jó is legyen? Mondjuk segítsen készségeket fejleszteni? Növelje a gyerek kreativitását? No igen, ezek már olyan jól meghatározott célok, amelyeknek meg kell felelnie a kiválasztott daraboknak. Ha ilyenre bukkanunk, örömmel hazavinnénk mindegyiket. Ilyenek a Melissa&Doug játékok is, amelyek mostantól sokkal nagyobb választékban elérhetőek Magyarországon is a Játéktenger.hu oldalon.

De milyen is a jó készségfejlesztő játék? Tanít, elősegíti a kreativitást, mindezt úgy, hogy közben a gyerek ebből semmit nem vesz észre, hiszen ő „csak” játszik. Melissának és Dougnak volt lehetősége kikísérletezni, hogy miként működik ez, hiszen ők egy amerikai házaspár, akik 30 évvel ezelőtt egy vakrandin találkoztak, majd egymásra találásuk után az anekdota szerint egy miniszabi alkalmával döntötték el, hogy játékokat szeretnének kitalálni. Az általuk fejlesztett játékpalettát pedig szigorú ellenőrzésnek vetik alá, hiszen az időközben született 6 gyermekük lett az elsődleges tesztcsoport.  A kezdet kezdetén Melissa apjának garázsában indult a kísérletezés, itt születtek a nagy ötletek és az első prototípusok is, melyeket a mai napig mindig ők maguk gyártanak és tökéletesítenek saját kezűleg connecticuti irodájukban, mielőtt sorozatgyártásra kerülne a sor. A vásárlói visszajelzésekre is nagy hangsúlyt fektetett a szülőpáros, minden játékon rajta volt a telefonszámuk és arra bátorították vevőiket, hogy osszák meg velük tapasztalataikat. A sok munka és kitartás aztán meghozta eredményét, mára világszinten ismert márkává nőtte ki magát a kis családi vállalkozás, 10 designer dolgozik a 16 különböző játékkategóriába tartozó termékeken, amelyek 200 gyárban készülnek, természetesen egy részük már Kínában. Melissa azóta is minden fázist ellenőriz, számára a játékok játékossága a fontos, Doug pedig a biztonságos használat kérdését tartja szem előtt.

Céljuk, hogy olyan játékokat gyártsanak, melyek megszámlálhatatlan módon ösztönzik arra a gyerekeket, hogy szabadon gondolkozzanak, fejlődjenek és játszanak. Hiszik, hogy a legjobb játékok azok, melyek nem túl bonyolultak, így lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy a saját képzeletükkel és találékonyságukkal formálják azokat. Játékaikban minden megvan, ami kell: inspirálók, kreatívak, gondosan megtervezettek. Alapelvük, hogy nem kell túlgondolni, túlkomplikálni, túldíszíteni és túlfejleszteni egy játékot ahhoz, hogy az a legjobb legyen gyermekeink számára. A lényeg az egyszerűség, persze egy kis csavarral karöltve. Így születtek meg például a textúrált puzzle játékok is, és így kelt életre a fa puzzle játékok csodálatos világa, melyre már több, mint egy évtizede fókuszálnak és melyből több, mint 1000 fajta létezik. Termékpalettájuk igen széles, fa játékaik között memóriajátékokat, tanulótáblákat, készségfejlesztő játékokat találhatunk, melyek mellett a színezőkönyvek, a karkötőkészítő szettek, a mágneses labirintusok és a kirakós játékok is helyet kapnak. Legyen szó bár szín-, forma-, és méretfelismerő, válogató játékról, mely a matematikai alapok elsajátítását segíti, vagy egy hangot adó fa kirakó mesekockáról, mely fejleszti a vizuális felismerő-, valamint a finommotorikus képességet, a Melissa & Doug termékek tökéletesen biztosítják a kreatív alapot a gyerekek fejlődése számára.

A kínálatot átböngészve ki is alakult hamar a toplistánk, de nem volt könnyű, mert ez tényleg csak egy apró szeletke a széles választékból:

  • Water WOW – Vízzel működő színező – az újratölthető filctoll életre kelti a színező oldalain a rajzokat, amelyekről száradás után ismét eltűnik a festék, így újra lehet kezdeni a mókát. Semmi maszatolás, semmi paca, így bárhol, bármikor használható és újrahasználható a játék. Tündéres, állatos, járműves változatban is választható.
  • Hangot adó formaberakók. Legyen szó állatokról, vagy járművekről, a gyerek mindjárt össze is kötheti a hangokat az adott ábrával, Nem utolsósorban mi is megtudjuk, milyen hangot ad ki a krokodil vagy az elefánt.

  • “Matatófalak” – van olyan tábla, amelyen különböző zárakat, rigliket, kallantyúkat lehet kioldani, s alattuk számok, színek szerinti ábrák, könnyed és játékos tanulásra mód, miközben a finommotorika is fejlődik.

  • Ugyanilyen klassz a cipzárakat, gombokat, patentot tartalmazó macis tábla, ez az
    öltözködésnél lesz őrült hasznos.

  • Egy jó pizza mindig jöhet – ezúttal a minifutár hozhatja dobozban, miután a tépőzáras filc-feltétekkel ízlésünk  szerint elkészíti. De van fából készült változat is, egyik klasszabb, mint a másik!

A szülőpáros nem csak szimplán játékokat gyárt, hanem ezzel egy időben elindította saját mozgalmát is, mely a gyerekek szabadidejét, a kötelezettség nélküli értékes pillanatait támogatja. Az évek alatt ugyanis világossá vált számukra, hogy akkor teszik legjobbat gyermekeikkel, ha hagyják őket szabadon alkotni. Ha van szabadidejük, melyet saját kíváncsiságukat követve tölthetnek, ha van lehetőségük, hogy felfedezzék az őket körülvevő világot mindenféle keret és kötöttség nélkül. Így könnyebben rátalálhatnak önmagukra, megismerhetik, mihez van érzékük és tehetségük, mely hatalmas hasznukra lesz a későbbi útjuk során.

 

„Foglald vissza a gyerekkort!” – ezt választotta a cég mottójául Melissa. Idézzük fel azt a kort, amiben még nem volt jelen ilyen mértékben a technológia, hiszen a digitális eszközök térhódítása a gyerekek fejlődésére is hatással van: a kész válaszok, gyors megoldások nem késztetik gondolkodásra őket, ahogyan azt a szabad játék teszi.

Melissa és Doug különleges világába ezen az oldalon tudtok elkalandozni!