">

Mesés mandulaolaj




A világ összes olajos magvai közül talán a mandula a legnépszerűbb és legkedveltebb. Édeskés magjait sokan fogyasztják szívesen csakúgy magában nassolva is, de számos desszert és édesipari termék is készül belőle, és azt se feledjük, hogy a marcipán alapanyaga is a mandula. Érdekes módon ez a csonthéjas gyümölcs rendszertanilag a rózsafélék családjához tartozik, egyenesági rokona pedig az őszibarack. Szárazabb, napégette területeken is fellelhető, de ekkor inkább bokor formájában, mediterrán éghajlaton viszont akár 6-8 méter magas fák is kikelhetnek egyetlen magról. Persze utána már ápolást és gondozást igényel, és meg is kapja, hiszen a mandula olaja a világon az egyik legelőkelőbbnek számít, így élelmiszerként való fogyasztása és feldolgozása mellett elsősorban a kozmetikai ipar sztárjává vált.

mandula illusztracio 2

S hogy minek köszönheti a mandulaolaj ezt a hírnevet? Elsősorban gazdag B-vitamin és magas Omega-9 telítetlen zsírsavtartalmának, illetve annak, hogy legnagyobb részét a linolsav és olajsav alkotja, ezeknek pedig igencsak fontos szerepe van a bőr védelmében és a szárazság megszüntetésében. Az Omega-9 zsírsav egyszeresen telítetlen, ez ily módon „jó zsírnak” számít.  Azon kívül, hogy ápolja a bőrt, még egyéb jó tulajdonságokkal is bír, ugyanis kutatások igazolják, hogy csökkenti az érelmeszesedés kockázatát, erősíti az immunrendszert és a vércukorszintre is jótékony hatással van. A mandulaolaj gazdag B-1, B-2, és B-6 vitaminban, és E-vitamint is tartalmaz. A világhírű Sebastian Kneipp lelkész és természetgyógyász mandulaolajjal még tüdőgyulladást is gyógyított, de emésztési problémák esetén is ajánlott a használata.

mandulaolaj illusztracio

A bőr ápolásához magában is használható a mandulaolaj, bármilyen bőrtípusra, tenyérbe csepegtetett pici olajat körkörös mozdulattal érdemes a bőrbe bemasszírozni, de a kozmetikai iparban elsősorban bázisolajként szolgál, hiszen kiválóan vegyíthető más illóolajokkal. Puhítja a bőr felületét, visszaadja a bőr rugalmasságát és lassítja a bőr öregedését. Szaunázás, napozás, vagy szolárium után is ajánlott használni, alaphelyzetben pedig zuhanyzás vagy fürdés után fejti ki a legjobban hatását. Az irritált bőrt megnyugtatja, a ráncokat kisimítja.

Nem véletlen tehát, hogy a Weleda is kiemelt figyelmet szentel ennek a csodának, hiszen a közel 100 esztendős német kozmetikai márka alapfilozófiája a természetesség, a minőségi alapanyagok használata, amelyek képesek az emberi szervezet, így a bőr regenerálódási képességeit is felébreszteni. A mandula éppen ilyen, teszi a dolgát, legyen szó akár a mandulás krémtusfürdőről, amely lágyan tisztítja és kényezteti a bőrt, és még az érzékeny bőr számára is kellemes, nyugtatja és védi a kiszáradástól. Persze a hatás fokozható a mandula testápoló használatával, hiszen ez is különösen gyengéd ápolást ígér. Segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát, lágyságot és puhaságot kölcsönöz minden bőrtípus számára. Elmaradhatatlan kellék ilyenkor télen a mandulás kézkrém is, amely segít ellensúlyozni az időjárás okozta káros hatásokat, gyorsan felszívódik, és visszaállítja a bőr természetes egyensúlyát.

weleda mandulas termekcsalad

És természetesen az arcunk ápolásához is kapunk a Weledától segítséget. Akár egy könnyed hidratálót, akár egy kicsit intenzívebb, nappali és éjszakai használatra is alkalmas arckrémet keresünk, mindkettőt megtaláljuk a mandula légies, édeskés, lágy illatával. És persze azzal a csodás hatással, hogy használat után biztosak lehetünk benne, hogy a bőrünket megnyugtatja és óvja, az irritációkat és a feszítő érzést csökkenti ez a pompás olaj. Arctisztító tej és arcápoló olaj egészíti ki ezt a termékcsaládot, így ha valaki szeretné arcbőrét a téli viszontagságoktól megőrizni, egy komplett arcápoló programot is össze tud állítani magának.

Fedezzük fel a mindennapi szépségápolásban a mandula mesés olaját, nem fogjuk megbánni!