Mesetár

Május 6-án, anyák napján indultunk, hogy nap mint nap együtt legyünk veletek ezen az oldalon, és megosszuk egymással örömünket, kételyeinket, tanácsainkat, trükkjeinket, receptjeinket. Eljött az első közös karácsonyváró időszak az Anyakanyar életében, és úgy gondoltuk, itt az idő, hogy kölcsönösen megajándékozzuk egymást. Mi azzal, amihez jól értünk, hiszen a mese és a zene mindkettőnk szívében nagyon fontos helyen áll. És ahogy tudjátok, nem csupán saját gyerekeinknek szeretünk mesélni, hanem örömmel teszünk eleget meghívásoknak, hogy koncerteken is szálljon-szóljon a dal, a vers, a mese. Arra gondoltunk, hogy legyen ez a december egy különleges adventi naptár, és kerüljön a képzeletbeli napok helyére egy-egy mese, amit mi olvasunk fel nektek, ti pedig letölthettek és hallgathattok a csemetékkel, amikor csak szeretnétek. És azt is tudtuk, hogy sok remek írás lapul otthon arra várva, hogy megismerje a nagyvilág, meghirdettük hát meseíró pályázatunkat, hogy majd abból 3 mesét kiválasztunk. Igen ám, de annyi, de annyi nagyszerű mesét, szépséges történetet kaptunk tőletek, hogy nagyon nehéz volt választani, még így is, hogy végül 24 napon keresztül nyílik ki az Anyakanyar Mesetár. Minden nap egy-egy új mese kerül bele, és reméljük, hogy olyan szeretettel hallgatjátok, mint amilyen szeretettel mi válogattuk és olvastuk fel őket. A mesék beküldőinek nagyon sok szeretettel gratulálunk, és kérünk benneteket, hogy senki se csüggedjen, akinek meséje nem került most be a Mesetárba. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy lesz gazdája a ti meséiteknek is otthon, ahogyan eddig is.

Itt viszont minden nap, kora este, még az esti mese ideje előtt megtaláljátok majd az aznapi ajándékot. Nyissátok hát ki naponta a mi kis adventi kalendáriumunkat, a Mesetárat! Kellemes perceket, jó mesehallgatást kívánunk mindenkinek!

Íme a napi mesék:

December 2. – Nemcsók Melinda: Az illatszelídítő című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/NemcsokMelinda_Az_illatszelidito.mp3]

December 3. – Kucsora Erika: Micó rollerozni tanul című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/KucsoraErika_Mico_rollerozni_tanul.mp3]

December 4. – Aszódi Éva: A gyémánthal című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/AszodiEva_A_gyemanthal.mp3]

December 5. – Kucsora Erika: A hetvenkedő zsemle című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/KucsoraErika_A_hetvenkedo_zsemle.mp3]

December 6. – Szeghy Karolina: A Lucskos Csumpi című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/SzeghyKarolina_A_lucskos_Csumpi.mp3]

December 7. – Mezőlaki Ágota: Szúróskabát álma című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/MezolakiAgota_Szuroskabat_alma.mp3]

December 8. – Sváb Katalin: A póruljárt rókakölykök című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/SvabKatalin_A_poruljart_rokakolykok.mp3]

December 9. – Tóth Csaba: Mese a fekete-fehér birodalomról című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/TothCsaba_Mese_a_fekete-feher_birodalomrol.mp3]

December 10. – Szeghy Karolina: A Mikulás csengettyűje című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/SzeghyKarolina_A_Mikulas_csengettyuje.mp3]

December 11. – Borsos Melinda: Lepkeszárnyú Manó, az Ovitündér című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/BorsosMelinda_Lepkeszarnyu_Mano_az_ovitunder.mp3]

December 12. – Tajti Bernadett: Angyalka Mikulása című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/TajtiBernadett_Angyalka_Mikulasa.mp3]

December 13. – Kucsora Erika: Pamacs muffint süt című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/KucsoraErika_Pamacs_muffint_sut.mp3]

December 14. – Rátkay Edit: A szeretet ereje című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/RatkayEdit_A_szeretet_ereje.mp3]

December 15. – Nyíri Eszter: Sarki fény című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/NyiriEszter_Sarki_feny.mp3]

December 16. – Kucsora Erika: A pöttyös kiskutya című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/KucsoraErika_A_pottyos_kiskutya.mp3]

December 17. – Hétvári Andrea: Hinta-Palinta legszebb napja című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/HetvariAndrea_Hintapalinta_legszebb_napja.mp3]

December 18. – Nyíri Eszter: A téltündér meséje című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/NyiriEszter_A_teltunder_meseje.mp3]

December 19. – Kovács Ráchel: Egy papírsárkány élete című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/KovacsRachel_Egy_papirsarkany_elete.mp3]

December 20. – Jámbor Család: Tudástündér akcióban című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/JamborCsalad_Tudastunder_akcioban.mp3]

December 21. – Major Gabriella: Az eső meséje című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/MajorGabriella_Az_eso_meseje.mp3]

December 22. – Palásthy Ágnes: Csiga Béla csodálkozik című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/PalasthyAgnes_Csiga_Bela_csodalkozik.mp3]

December 23. – Gedai Krisztina: Cetli és Fecni című írása Réka előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/GedaiKrisztina_Cetli_es_Fecni.mp3]

 

Ráadás:


Sváb Katalin: Maszatkirálylány című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/SvabKatalin_Maszatkiralylany.mp3]

Pusztai Ilona: A pitykeerdőn innen, a potykapatakon túl című írása Gabi előadásában. (letöltés)

[audio:https://anyakanyar.hu/wp-content/uploads/2012/12/PusztaiIlona_A_pitykeerdon_innen_a_potykapatakon_tul.mp3]