Mikor kezdjük el a pénzügyi nevelést?




Akármennyire is szeretnénk néha az időt megállítani, bizony eljön az az idő, amikor a mi pici kislányunk vagy kisfiunk elkezd önállósodni. Természetesen azt szeretnénk, ha ezt minél simábban, minél boldogabban, a lehető legkevesebb kudarccal és csalódással érné el, és mindenben igyekszünk támogatni. A gyerek szabadságában, az „életre nevelésében” az egyik legfontosabb lépés, amikor kerül egy kis pénz a pénztárcájába. Sok szülő már akár 5-6 évesen is kipróbálja a csemetéjével, hogy egy-egy konkrét helyzetben kiszámolva odaadja neki a pénzt, hogy fizesse ki saját magának a fagyit, vagy a kiválasztott játékot. Ez lehet az első lépés abban, hogy a gyerek megérezze, hogy mi is a pénz. Egy eszköz, amellyel közelebb juthat vágyaihoz, legyen szó árucikkről, vagy valamilyen szolgáltatásról.

Természetesen ebben a korban még felelőtlenség lenne a gyerek kezébe zsebpénzt nyomni, hiszen nem is közlekedik még egyedül és a holmijai is igénylik a felügyeletet. Ha előfordul, hogy a gyerek valamelyik családtagtól (neadjisten különélő apukától) pénzt kap valamilyen alkalomra, azt tegyük el együtt, és beszéljük meg, hogy mikor és mire fogjuk majd együtt elkölteni. A kisiskolás kor már magával hozza azt, hogy a gyerek néha nélkülünk is tölt itt-ott egy félórát, órát, előfordulhat, hogy enne vagy inna valamit délután két program között, úgyhogy 8-10 éves korban már előfordul, hogy van a gyereknél egy pici pénz. Egy nemrégiben zajlott kutatás alapján amúgy 10-12 éves kortól kezdődően kapnak a gyerekek zsebpénzt a szülőktől. Emellett a gyerekek 72 %-a a nagyszülőktől is kap egy kis kiegészítést, főleg ünnepi alkalmakkor, 16 %-uk kisebb otthoni munkák elvégzésekor kap plusz juttatást, sokan a jó jegyekért részesülnek többlet zsebpénzben, vagy éppen a visszajáró apró lehet az, ami mehet a Jégvarázsos vagy Verdás perselybe.  Vagy éppen a malacperselybe, ha valakinek még ilyen régivágású pénzgyűjtője van. A CIB Bank kutatása alapján amúgy még mindig sokan csak akkor adnak a gyereknek pénzt, ha már biztosak benne, hogy felelősségteljesen költik el.

De mire is szeretnek a gyerekek költeni? A többség egészen biztosan az iskolai büfét veszi célba, 52 %-uk ott, 48 %-uk pedig moziban, vagy egyéb szórakozóhelyen adja ki legszívesebben az otthon megkapott pénzét. Ugyancsak sokan vannak, akik, ha végre lesz zsebpénzük, azonnal a hobbijuknak megfelelő üzletek felé veszik az irányt, sportszerekre, számítógépes alkatrészekre, játékprogramokra költenek örömmel. Persze vannak lurkók, akik iskolához szükséges dolgokra költik, vagy éppen édességre, gyorsétteremre. A szülők 88 %-a azért szereti – főleg az első időkben – figyelemmel követni, hogy mire költi el a gyerek a pénzt, mondjuk többségük inkább csak nagyjából akarja tudni, mások részletesen elszámoltatják a gyereket, megint mások pedig csak alkalmanként vagy soha sem kérdeznek rá: a gyerek dolga, ha elköltötte, neki nem lesz a következő zsebpénzosztásig másik.

Persze optimális esetben mire a gyerek zsebpénzt kap, már bőven volt alkalma a szülővel beszélgetni arról, hogy miként érdemes a pénzzel bánni, hogy lehet takarékoskodni, hogy történik ez a családban, vagy mi lenne az ideális. A szülők nagy része kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerek megtanulja a pénz értékét, és jól ossza be a rendelkezésre álló keretet. Megfontoltan döntsön a kiadásairól, kövesse nyomon költségeit, tervezzen előre, hogy mire fog költeni. Fontos, hogy megtanítsuk a gyereknek, hogy mennyire igaz a közmondás, „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”, hogy érdemes odafigyelni az árakra, árkülönbségekre, és hogy a célok elérése érdekében takarékoskodni kell. Nem árt példákat mutatni arra, hogy a hitel mikor lehet hasznunkra, és mikor kell óvakodni tőle, hogy kerülhetjük el az eladósodást. A pénzügyi nevelést tehát nem lehet elég korán kezdeni. Október 31-én van a Takarékosság Világnapja, ennek apropóján is érdemes a pénzről beszélgetni a gyerekekkel. 50 iskolában amúgy erre most speciális lehetőség is nyílik: a CIB Bank szervezésében ugyanis pénzügyi szakemberek tartanak majd játékos osztályfőnöki órákat, ahol egy közösen meghatározott cél (pl. osztálykirándulás) érdekében kreatív feladatok megoldásával tudhatnak meg többet a diákok a pénzügyekről.