">

Napozásra naprakészen

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




gabikalapTudjátok, vannak, akik imádják, ha kijönnek a szeplőik nyáron a meleg és a nap hatására. És vannak olyanok is, akik a makulátlan, fehér bőrt szeretik, mert ami egyenletes, az fiatalosabbnak és üdébbnek hat. Én az egyensúly híve vagyok. Eszembe jut egy korábbi kozmetikai reklám, amely talán egy fehérítő krémet volt hivatott népszerűsíteni. Mutatott egy arcot, ami tele volt napfolttal – tudjátok ez az elején még szeplőnek hat, de valahogy aztán sötétebb is tud lenni, meg nem is feltétlenül csak pontszerű, hanem nagyobb kiterjedésű is – és megmutatta ugyanazt az arcot lesülve ugyan, de napfoltok nélkül. Gondolhatjátok, melyik képen hatott fiatalabbnak a modell. Attila számtalan pácienssel találkozott már, akik a napfoltos bőrük miatt keresték fel. Sok olyan lányról tudok én magam is, akik a telet ilyen-olyan halványító kezeléssel töltik, lézerrel, csiszolással próbálkoznak, miközben ez nem feltétlenül külső beavatkozást igényel. Még hallani is rossz a sok savas kezelésről és brutális hámlasztásról, ami csak még érzékenyebbé és vékonyabbá teszi az arcbőrt.

Bőrünket fel kell készíteni a napozásra, de nem krémekkel, vagy nem csak krémekkel. A napfoltokat helyes olajakkal, vitaminpótlással el lehet tüntetni, és a következő nyáron pedig el lehet kerülni, hogy újból megjelenjenek rajtunk. Fontos hangsúlyoznom, nem arra buzdítalak titeket, hogy ne használjatok fényvédőkrémet, mert az felesleges. Én csak azt mondom, hogy készüljetek a napra, és a testeteket belülről is készítsétek fel!

Ami a legfontosabb, hogy elegendő e vitaminA, E, C és D vitamin legyen a szervezetetekben. Én például E vitamint szoktam szedni már tavasztól minden nap. A hidegen sajtolt olajak közül pedig a búzacsíra, a sárgarépa és a kukoricacsíra tartalmazza ezeket a vitaminokat. Egyenlő mennyiséget vegyetek belőlük, nyugodtan öntsétek össze és ebből a keverékből igyatok minden nap éhgyomorra egy kanállal.

A búzacsíraolajat magas E vitamin tartalma miatt diétaolajnak tekintik. 100 gramm búzacsíra-olaj mintegy 150 milligramm alfa-tokoferolt (E-vitamin) tartalmaz. Az E-vitamin javítja a véráramlást, a szervek, izmok, szövetek anyagcseréjét, nagyobb teljesítőképességet és vitalitást kölcsönöz. A szívet és a vérkeringést megvédi a túlterhelés okozta károsodásoktól. Az E-vitamin féken tartja az idő előtti öregedési folyamatokat is. Bőrünk is profitál belőle: karbantartja a kötőszöveteket, a bőr sima és rugalmas lesz tőle, valamint serkenti a sejtek megújulását.

A sárgarépa sok minden más mellett (mint a kalcium, kálium, nátrium, foszfor, vas, magnézium, króm és só) A, B, C, E, G és K vitaminokat is tartalmaz. A sárgarépa legnagyobb értékét pedig a béta-karotin tartalma adja, amelyet a szervezetünk szükség szerint A vitaminná alakít át. A béta-karotin az A-vitamin előanyagaként hozzájárulhat a szervezetünkben zajló káros oxidatív folyamatok gátlásához, ezáltal a sejtek, szövetek védelméhez. Az A-vitamin szükséges a bőr és nyálkahártya normál működéséhez, szerkezetük kialakításához és megtartásához, valamint a haj, a köröm és a bőr egészségének megőrzéséhez.

A kukoricacsíra olaj szintén gazdag A-, D- és E-vitaminokban, többszörösen telítetlen zsírsavakban, magas a foszfát tartalma. Ezért is van helye ebben az olajkeverékben.

napfenyMég most sem késő elkezdeni! Itt a kánikula, mindenki napozni szeretne, anélkül, hogy a bőre attól megcsúnyulna. Azt szoktam mondani, hogy minden testükön megjelenő külső tünetet megelőzi egy belső folyamat. Hogy lehet, hogy valakinek nincsenek napfoltjai? Úgy, hogy az ő szervezete felkészültebb a napfényre, egyensúlyban van a vitaminháztartása. A cél tehát nem az, hogy külsőleg megelőzzük napvédő krémekkel a napfoltok kialakulását, hanem az, hogy készítsük fel a bőrünket már belsőleg is arra, hogy most egy napfényesebb évszak jön. Nem hiszem, hogy reális elvárás, hogy a nők óránként kenjék be magukat fényvédővel, vagy hogy viseljenek mindig kalapot a napon. Aki anyuka és a strandon a gyerekek után futkos, az tudja, miről beszélek. Azt azonban megtehetjük magunkért, hogy belülről készítjük fel a testünket és vértezzük fel magunkat a nap ellen.

És még egy tipp, amit még szintén szokott kamilla es mentahasonló problémára ajánlani Attila. Előfordulhat ugyanis, hogy arcüregetekben van valamilyen lerakódás, ami miatt nem tud olyan jó keringésetek lenni, emiatt lesz védtelenebb a bőr is. Sokan gondolják, hogy a napfolt mindenképpen külső bőrártalom. Kétszer húsz napig kamilla és borsmenta keverékével lehet inhalálni, vagy van egy speciális orrmosó készülék, amivel szintén át lehet mosni az arcüreget, szépen minden este, kúraszerűen. Meglátjátok, csodaszép lesz az arcotok újra, és nem kell félnetek attól sem, hogy ha kimentek újra a napra, akkor annak bármilyen hátrányos következménye  lesz a telet pedig megint a legújabb fehérítő termékcsalád próbálgatásával töltitek.

Legyetek szépek a napon is, a naptól is!

Puszi: Gabi