Ne akarj jó szülő lenni!

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




patricia es roziAz egész anyasággal kapcsolatban két igen hasznos mondat volt, amit megszívleltem és azóta is „használom”.

Az elsőt Anyu mondta. Méghozzá azt, hogy vész esetén mindig hideg fejjel mérlegeljek, nézzem higgadtan az egész történést. Neki még a nővére tanácsolta ezt, akinek hamarabb születtek gyerekei. Meg is fogadtam Anyu tanácsát és nem, nem őrülök meg egy másodperc alatt, amikor Rozi fejjel előre esik ülésből a járókában, vagy oldalra, hogy még szép nagyot koppan is a rácson. Igyekszem fegyelmezetten mérlegelni. Így elkerülöm azt is, hogy ő még jobban megijedjen az én teljesen rémült arcomtól és még erősebb legyen a sírás például. (Persze, azt nem mondom, hogy néha nem vagyok kész én is teljesen az ijedtségtől.)

A másodikat egy hasonlóan nagy gondolkodótól olvastam, Feldmár András a neve. Feldmár azt mondja, ne akarj jó szülő lenni. Mert a jó szülőség az egy szerep. Szerep, amit reggel felveszel, és este pedig leteszel. Nem őszinte dolog. Egyszerűen csak legyél. Legyél a gyerekkel és szeresd. És akkor megvilágosodtam. Úgy vélem, az első néhány hétben én is jó szülő akartam lenni. Aztán már nem. Nem centizem, nem mérem. Nem beszélek reggel angolul hozzá, este spanyolul és nem csinálok úgy, mintha mindig minden rendben lenne. Csak szeretem. De nagyon.

Egy pszichológus ismerősöm mesélte, hogy ez a hordozó kendő-dolog is micsoda csapda sokszor, sajnos, a gyakorlat beszél belőle. Sokan magukra kötik a gyereket, csak egyet felejtenek el a „Nagy Egésznapegyüttvagyunk” feeling mellett. Tényleg vele lenni, kommunikálni, ölelni. És ebből lesznek a ’nem értem, miért nem szeretett anya’ felnőttek? – mondta pszichológus barátnőm. (Persze, nekem is van kengurum, meg minden, nem azzal van a baj!)

Ne akard, hogy a gyerek produkálja magát, ne akard, hogy ne sírjon mindenki előtt és ne akard, hogy tökéletes legyen, ahogy az orvosi könyvek megírják. Ő is egyedi, ahogy te is az vagy. És a kettőtök kapcsolata is ilyen. Mondjad néha el, ha fáradtnak érzed magad, kérjél tőle nyugodtan segítséget, hogy pihenhessél kicsit. Ne mosolyogj mindig, ha kell, ha nem, ne csinálj mindig úgy, mintha mindig minden rendben lenne. Mert vannak nehéz napok, elszakad a cérna, van, amikor harmadszor teszed le, de még mindig nem alszik. Néhány hetesen Rozi is művelt ilyeneket és volt, hogy azt hittem, hű, most már de nagyon elég volt.

Anyukának lenni nem olyan, mint a reklámokban, hogy 48 kilósan, élre vasalt blúzban és szépen ondolált tincsekkel vigyorgunk a patyolattiszta lakásban az édesded csecsemőre, aki naphosszat csak kacarászik. Nem. Mert van olyan, amikor a csemete a feje búbjáig kakis, van, hogy elfelejted azt is, hogy volt időd feltenni a tésztához vizet és kifut, és igen, negyedszerre sem sikerült eljutni a kardigánt felvenni, pedig te elindultál. Ha „jó” anya akarnál lenni, akkor ezeket a dolgokat letagadnád, nem vennél róla tudomást, vagy magadnak is hazudnál arról, hogy néha pokolian nehéz tud lenni egy-egy nap.

Például most is azt gondoltam, szépen alszik Rozi, én meg megírom ezt a posztot. De mit ad isten, előbb felébredt, mint gondoltam. Hát ez van. Felvettem, szeretgettem, etettem, puszilgattam, járókába tettem. És öt perc után sír, mert utálja, hogy a hasára fordult és onnan nem tud mozdulni. És persze megint levette az egyik zokniját. Ő ilyen. Ez az életünk menete. Én pedig ma huszadszor feladom a lábára a kis rózsaszín zoknit, amit majd huszonegyedszer is levesz. És igen, káromkodtam egyet, amikor felébredt.

Őszinte vagyok magunkhoz, nem játszom el a „jó szülőt”. Mert emberből vagyok.

Egy a lényeg. Te se akarj jó szülő lenni szerintem. Csak legyél. Mert neki te vagy a legeslegjobb anyukája a világon. Nem véletlenül választott téged ez a lélek. És ha kell, ha fáradt vagy, ha eleged van, nyugodtan sírjál előtte. Ő nem színházjegyet vett, hanem a te gyerekednek született. Azért, hogy egy igazán mély és őszinte kapcsolat legyen köztetek. A világ leggyönyörűbb szerelme.

Szabó Patrícia

újságíró, blogger

Nesze!szer blog

(fotó: Falus Kriszta)