Nem is kacat! – Teraszfelújítás sk.




Tombol a nyár és életünkben először a saját kertünkben élvezhetjük minden pillanatát. Az elmúlt hónapok óriási változásokat hoztak az életünkbe. Fészket raktunk, gyarapodtunk. Negyvenes éveink elejére sok-sok munkával meg tudtuk teremteni új, immár nagycsaládos  életünk alapjait.

A gyermekáldással együtt sok egyéb ajándékot kaptunk a sorstól, egymástól. Így élem meg. De az is lehet, hogy csupán beérett a munkánk, szorgalmunk, kitartásunk, hitünk gyümölcse. Álmodtunk egy otthont és vele egy békés, meghitt életet. Hónapokon át kutattuk, mire egy banális véletlen vagy inkább csoda folytán belebotlottunk az új életünk helyszínébe. Varázslatos módon alig két hónap alatt elkészültünk a ház felújításával, ami persze rengeteg kompromisszummal, nem kevés bosszúsággal, de annál több örömmel járt. A bosszúság eredője a szakemberhiány, az inkorrektség és az ebből fakadó kiszolgáltatottságunk. Amit mi gyorsan konstatáltunk és egyre több dolgot vettünk a saját kezünkbe. A mások iránt érzett bizalmatlanságból, mi egyre nagyobb önbizalmat kaptunk ahhoz, hogy bátran megvalósítsuk és kivitelezzük elképzeléseinket, akár saját magunk is. Mert nagyon szerettük volna, ha az új otthonunk szeretetben készülne.

Így készült saját ötleteink alapján a teraszunk. Csupa régi bútorból általunk felújítva azokat. Az igazi rattanszékeket a régi tulajdonosok hagyták ránk. Az asztal a Vateráról származik. A ládikó pedig a nagyfiunk babaszobájának bútora volt tizennégy évvel ezelőtt. Az elmúlt években rengeteget utaztunk és a sok különböző kultúra mély benyomásokat tett ránk. Szerettünk volna valamit belecsempészni ezekből az élményekből a kertünkbe, teraszunkba. A megvalósításhoz pedig pontosan tudtuk, hogy hova forduljunk, hiszen az előző lakásunk felújításakor rábukkantunk egy elképesztő festékcsaládra, amivel mindaz, amire vágytunk, saját kezűleg létrehozható.

Biztosan ti is olvastatok már itt az Anyakanyaron is az Annie Sloan festékekről, amelyről tényleg elmondható, hogy szinte gyerekjáték vele a munka, gyors sikerélményt ad, ami tovább lelkesíti az alkotókat. Az angol márka magyarországi forgalmazója, Szendrődi Enikő, a Nemiskacat tulajdonosa telefonon keresztül segített bennünket a tervezésben, és remek tanácsokat adott, hogy miként kell és érdemes a bútorokat előkészíteni, majd nekiállni a munkának. Az Annie Sloan Chalk Paint festékek minden felületen nagyszerűen működnek, természetesen nem árt hozzá a saját márkájú, profi ecset sem. Nincs szükség alapozásra, ha a bútor felülete nem sérült, akkor igazából csiszolásra, előzetes munkálatokra sem, a festék tökéletesen fed, a végső hangulatot pedig a waxolás, azaz viasszal való kezelés adja meg. 

Apró lépésenként haladtunk és valóban az egész család kivette a részét a festésből, waxolásból. A kilenc éves nagylányunknak óriási élmény volt, hogy ő is ténylegesen részese lehetett a munkálatoknak. Festőművész anyósom pedig nem győzött csodálkozni, hogy milyen bámulatos színeket lehet elővarázsolni ezekből az anyagokból. Én magam pedig nagy pocakkal is besegíthettem. A végeredmény tökéletes lett. Pont, ahogy terveztük. Van benne egy kicsi Bali, egy kicsi Tel Aviv, csipetnyi Mexikó, leheletnyi KeyWest. A terasz melletti tavacskában, amit szintén a férjem ásott és alakított ki, pedig belekerültek a sok éven át gyűjtögetett kagylók, kavicsok, sivatagi homok. Egy egész világ, benne egy aprócska kertben.

Már lassan két hónap is eltelt a beköltözésünk óta. Megszületett a kislányunk, elballagott a nagyfiunk, a nagylányunk betöltötte a kilencedik életévét. Egymást váltják a babalátogatók és mi nagy büszkeséggel vezetjük körbe a házon a vendégeinket. Igen, ezt mi magunk álmodtuk, teremtettük. A túra vége általában a terasz. Mint a hab a tortán. Egy pár szó esik olykor az építkezés nehézségeiről, de aztán sokkal több arról, hogy hogyan lett a ház és benne a terasz olyan, amilyen. Hát így.

Réka