">

Pécsi képeslap

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




reka_kerteszNemrég Siklóson játszottam az egyik társulattal a Várban, meseszép helyen. Csak ámultam és bámultam, hogy milyen csodás helyek vannak Magyarországon, amiről majdhogynem nem is tudok. Pláne, hogy miután Balatonendrédről saját kocsival mentünk a helyszínre a férjemmel, külön a társulattól. Kisebbnél kisebb utakon vitt minket az autó. Gyönyörű nyári délután volt, nem volt túl meleg, kicsit fújt a szél. Végre nem csak az autópályát láttam, hanem igazi tájat. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A szél fújta búzamezők nem véletlenül ihlettek már sok művészt, akár költőt, akár festőművészt. És észrevettétek már azt, hogy az országút mentén hányféle színben pompáznak a virágok? Csak úgy maguktól, a maguk meg a mi örömünkre. Gyönyörű.

A két és fél órás út, ami mostanában az éved vége felé már igencsak hosszúnak tűnik az autópályákat róva, szinte pár pillanatnak tűnt. Korán érkeztünk meg Siklósra, így hát volt időnk enni egy kicsit. Mármint, hogy mi úgy terveztünk, hogy bekapunk pár falatot a kis vendéglő által kínált szerb tálból. Na most ebből az lett, hogy a férjemnek úgy kellett feltolnia a várba és az általunk meghagyott vacsorából az egész műszak megvacsorázott. (Nem viccelek! És mindezért 4, azaz négyezer forintot fizettünk.) Még szerencse, hogy csak este kilenckor kezdődött az előadás, így mire színpadra kerültem az szervezetemnek már nem a vacsora feldolgozásával kellett foglalkoznia. Fantasztikus közönség előtt játszottunk, öröm volt minden pillanata. Főleg, hogy tudtam, hogy csupán egy húsz perces út vár rám Pécsig, ahol a Palatinus Hotelnek köszönhetően az éjszakát töltöttük. Nagyon rég voltam Pécsen, és bizony a szám is tátva maradt az éjszakai belvárost látva.

Nagyon fáradtan érkeztünk meg a szállodába pécsés viszonylag későn, de nem bírtuk ki, hogy ne menjünk egy kört a Király utcában és környékén. Olyan élet volt hajnali egykor a városban, hogy magával sodort bennünket a hangulat így még a szálloda szomszédságában lévő egyik bárt is meglátogattuk. Ahogy ott ücsörögtünk, lépten-nyomon ismerőssel találkoztunk. Pesttől több száz kilométerre. Reggel pazar reggelivel búcsúztunk a patinás szállodából és egész úton azt terveztük, hogy ide biztosan visszatérünk a gyerekekkel, meg a nagyszülőkkel. Pécs és környéke igazi paradicsom. Kulturális, kulináris és pihenési lehetőségek tárházával. Hahó Pécs! Hamarosan megyünk!

hotel_palatinus_25iconEgy kis ízelítő a legnagyobb nyári programokból, amihez érdemes igazodni, a pécsi látogatás tervezésekor. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Pécsi pezsgő és borfesztivált, mely egy 10 napos programokkal egybekötött happening. Bővebb információkat itt találtok róla: www.pezsgobor.hu. De érdekes és egyedülálló program az augusztus 24-25-én megrendezésre kerülő Szamárfül Családi Fesztivál is, vagy az I. Metamorfózis Nemzetközi Bábfesztivál augusztus 28. és 31. között. Remek családi program lehet ez is. Helyszín a Zsolnay Negyed, amelyet már ajánlottunk is nektek itt az Anyakanyaron, és amelyet okvetlenül látni kell!

Ha pedig remek szállást szeretnétek, akkor mindenképpen ajánlom a Danubius szállodáit Pécsen is: a Pátriát és az általunk most kipróbált és nagyon kedvelt Palatinust. Szóval ha tehetitek, ruccanjatok ki Pécsre, imádni fogjátok!

Puszi: Réka