Pozitív – Nóri könyve




Csak lazán! Engedd el! Ugyan, ne feszülj rá! Hidd el, ha nem görcsölsz, azonnal össze fog jönni! Nem, ne hidd el. Ne vedd magadra ezt a terhet. Nem a te hibád, hogy nem tudsz parancsszóra ellazulni. És egyáltalán nem ezen múlik, hogy teherbe esel-e, vagy sem. És különben is, hogy lehetne elengedni?! Nem egy új magassarkút szeretnél, hanem gyereket! Hogyan lehetne úgy tenni, mintha nem ez lenne a legfontosabb dolog az életedben? Amikor ott van minden csókban, minden ölelésben, minden szerelmeskedésben. Nincs nap, hogy ne jutna eszedbe. Nincs este, hogy lefekvés előtt még ne nézz be valamelyik babaváró oldalra. Ismersz minden tünetet, érzed is őket rendszeresen, de veled valamiért szisztematikusan szórakozik a biológia.

nori dedikal

Valahogy így kezdődik Ördög Nóri könyve. Ha nem engem kér fel arra a feladatra, hogy felolvassak belőle részleteket, nyilván akkor is elolvasom, többszörös személyes kapcsolódásom okán, de így különös izgalommal merültem bele a szövegbe. Aztán az első sorokat olvasva eszembe jutott egy beszélgetésünk. Évekkel ezelőtt egy buliban voltunk, a teraszon ücsörögtünk. Utólag már tudom, hogy pont a legmélyén járt annak az útnak, aminek az eredménye többek között ez a könyv. No és persze első sorban Mici. Szóval beszélgettünk és csak remélni tudom, hogy semmi fentebb olvasható marhaságot nem hordtam össze.

nori konyvbemutato

Egy szuszra olvastam el a könyv első egységét, a személyes történetet. Ami még úgy, hogy nagyjából képben voltam, is hihetetlen megrendítő volt. És bár nekem nem kellett komoly küzdelmet vívnom a biológiával, rengeteg gondolatot raktároztam el magamnak rosszabb napokra. A küzdelem, ugyanis legyen az önmagunkkal, a sorsunkkal, a társunkkal való küzdés, egy tőről fakad. Nekünk kell megvívni.

Ebben a könyvben nem csak Nóri anyává válásának története van benne. Ebben benne vagyunk mi mind. Azok, akik már megélték a csodát, azok, akik még csak vágynak rá és azok is, akik már elengedték… .

És akkor a részlet, aminél már hangosan bőgtem, amikor először olvastam. Komoly koncentrációt igényelt, hogy a bemutatón, a történet valós szereplőinek jelenlétében, tudjak uralkodni az érzelmeimen.

nori konyv

Leültünk. Elővettem a celofánt, és milliméterről milliméterre, lassan elkezdtem kihúzni belőle a papírcsíkot… Felrobbant a világ. Az évekig tartó várakozás minden lelkünkben lerakódott fájdalma, kudarca, bánata elemi erővel tört a felszínre, hogy végre olyan földöntúli boldogsággá alakulhasson át, amit soha-soha nem éreztem azelőtt. És azt hiszem, azóta sem. Öleltük egymást. Szorítottuk. Csókoltuk, édesen-sósan. Mert zokogtunk. Percekig. Hálás voltam, hogy ezt megélhettem így. Hálás minden sikertelen próbálkozásért, mert ha nem élem meg a mélypontokat, sosem tudom meg, milyen az igazi, csontig hatoló boldogság. És azért is hálás vagyok, hogy végül így, együtt tudtuk meg az eredményt. Ez a kettőnk küzdelme volt végig, nem lett volna az igazi, ha előbb csak én látom, és kis késéssel oszthatom meg a társammal, a szerelmemmel, a szövetségesemmel a siker hírét. Miután magunkhoz tértünk, gyorsan felhívtuk a leendő nagyszülőket is, de úgy emlékszem, beszélnünk ott sem nagyon kellett… Mindenki sírt. Csodálatos napokat töltöttünk Párizsban. Még az sem tudta beárnyékolni, hogy rögtön az első délutánon ellopták a mobilomat – benne a beavatottak pótolhatatlan jókívánságaival. Az első utunk az Eiffel-toronyhoz vezetett. Kiültünk piknikezni, sütött a nap, friss bagettet ettünk sajttal, és annyira nyitva volt a szívünk a világra, hogy szinte törvényszerű volt, hogy valaki öt percen belül kihasználja ezt. De nem bántam. Sőt, megnyugodtam. Azt éreztem, hogy ha egy ekkora jót kapunk az élettől, benne van a pakliban, hogy valamit elvesz tőlünk cserébe. A telefont viheti. Kit érdekel… De ez a baba most már a helyén marad. Ha végre úgy döntött, hogy jönni akar, akkor jönni is fog. Nem tudom, honnan volt bennem ez a fajta mérhetetlen nyugalom, hiszen annyi minden történhet még kilenc hónap alatt. De ez a mély meggyőződésem átlendített minden klasszikus kismamafélelmen. Csodálatos terhességem volt, és komplikációmentes, természetes, könnyű szülésem. Ahogy a szülész dokim meg is jegyezte némi éllel a Mici érkezése utáni hatodik heti kontrollon: a teherbe esésben béna vagyok, de legalább a szülés jól megy. Azért az ajtón kitett maximalizmusom csak nem hagyta ennyiben ezt a dolgot sem, és Mici születése után fél évvel korrigálta az állítás első felét is: bebizonyosodott, hogy teherbe esésben sem vagyok már annyira bénácska. Venci jött, látott, győzött – és spontán megfogant. Nem tudom, mivel érdemeltük ki ezt a második csodát… Én azzal az eggyel is tökéletesen elégedett lettem volna életem végéig, akit Micinek hívnak, ő meg engem anyának. A legszebb titulusom, amit valaha viseltem és viselni fogok. A titulus, amit ti is viselni fogtok!

Csodálatos, erőt adó, lelket melengető olvasmány Ördög Nóri Pozitív című könyve. Ajánlom nektek is nagyon sok szeretettel!

Puszi: Réka