Praktikus divat – divatpraktikák

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , ,




gabireka_piros1Ugye veletek is előfordul az a helyzet, hogy tanácstalanok vagytok, hogy milyen ruhában is vágjatok neki a napnak? Most nem a “nincs egy rongyom, amit felvegyek” témára gondolunk, mert szerencsére azért az még akad. Ráadásul mi abszolút annak vagyunk a hívei, hogy nem kell végtelenül sok ruhadarabot összevásárolni, hanem inkább ésszel, jó darabokat, sok kiegészítővel, amelyeket könnyedén lehet azután variálni a napi programunktól függően. Mert hát elindul az ember reggel, elszalad egy kicsit dolgozni, utána beugrik a boltba, de közben van egy találkája munkaügyben valakivel, délután el kell menni a gyerekért az iskolába vagy az óvodába, és este még egy privát programnak is bele kellene férni a napunkba. Átöltözni persze nincs idő, legfeljebb valami kis csoda segíthet…

De hogy mi és hogyan? Hát azt gondoltuk, ritavalhogy ezt inkább profi segítőtől kérdezzük meg. Kozma Ritával már találkoztatok itt az Anyakanyaron, akkor is ő volt segítségünkre, amikor Zsaninak próbáltunk súgni kicsit, hogy miként lehet előnyös darabokkal kiemelni azt az alakformálást, amelyet ő ért el a vibrotréninges edzések során. Rita, aki hosszú évek óta dolgozik divatújságíróként és stylistként,  természetesen most is egy nagy kupac ruhával jelent meg, és ahogy ő pikk-pakk mondta a tutit, mi sem értettük, hogy ez miért is nem jutott magunktól eszünkbe, hiszen annyira magától értetődően egyszerű dolgok ezek.

Viszont aki úgy érzi, hogy mégsem boldogul olyan könnyen egyedül, és szeretne egy kis segítséget kapni, akár egy komolyabb ruhatárfrissítésnél, vagy egy jelentős esemény előtt, keresse bátran Ritát, hiszen ő személyes divattanácsadóként a legkülönbözőbb életkorú nőknek, férfiaknak is tud segíteni. Ahogy weboldalán is vall erről:”Náluk azon túl, hogy mi áll jól nekik, rendkívül fontosnak találom, hogy a munkájukhoz, korukhoz, személyiségükhöz illő tanácsokat adjak, amely tökéletesen illeszkedik az életükhöz. Gyakran nem csupán egy-egy fazon vagy szín kiválasztásában nyújtok segítséget, hanem felkészítem őket egy állásinterjúra, egy randira, vagy egy vadonatúj ruhatárat állítok össze nekik.” De az is egy jópofa dolog, hogy ha a meglévő darabokat nézi át Rita, és próbál segíteni azokat párosítani, illetve egy-egy új kiegészítővel teljesen átértelmezni.

Eláruljuk, hogy a fotózásokon és a forgatásokon nekünk könnyű, de néha mi sem bánnánk, ha szaladós reggeleken mellénk állna valaki és halkan súgná meg, hogy mit igen, és mit ne… Úgyhogy tanácsot kérni és elfogadni divattémában sem szégyen, mi nagyon örültünk a mostani praktikus ötleteknek is! Reméljük, ti is!

Puszi: Réka és Gabi