">

Reggelizzünk stílusosan!




gabireka_hopelyhesVannak tárgyak, amelyek használatra születtek. És vannak, amelyek azért, hogy gyönyörködjünk bennük. És vannak olyanok, amelyek szerencsére már mindkét elvárásnak prímán meg tudnak felelni. Korábban beérte az emberiség annyival, hogy ha megnyomunk egy gombot, akkor elkészül a kávé, vagy éppen ropogós lesz a pirítós. Ma már ez általában nem elég. Szeretjük, ha azok a tárgyak, amelyek körülvesznek bennünket, szépek, esztétikusak, szemet gyönyörködtetőek. Gondoljatok csak bele, mennyivel másabb kimenni úgy álmosan szédelegve a konyhába, hogy amire az első pillantásunk esik, az máris egy szépséges tárgy. Ugye, egyetértünk?

Persze nyilván nem hanyagolható el, hogy az adott háztartási masina hibátlanul működjön és észrevétlenül dolgozzon a háttérben, szolgálja ki a család kényelmét. Ez esetben a reggeli kényelemre gondolunk. Mert mennyire ideális helyzet az, hogy a gépek elkezdenek dolgozni, és közben mi tehetünk-vehetünk, megterítünk, uzsonnát csomagolunk, vagy éppen még felébresztjük a család apraja-nagyját, és közben elkészül a kávé, a tea, és a pirítós. A Russell Hobbs háztartási gép-kínálatában több kollekciót is találhatunk, amelyek annyira szépek, hogy nem is könnyű választani közülük. A gyönyörű ezüstszínű Illumina termékcsalád minden tagja egyedi színváltoztató, világító gyűrűvel rendelkezik, melynek színe attól függően változik, hogy milyen sebességre van állítva a készülék. Az Illumina reggeliző szettje tehát megkönnyíti a reggeli készülődést. A színváltoztató, világító gyűrűnek köszönhetően mindig tudni fogjuk, mikor tökéletes a pirítós, a kávé vagy a teavíz hőmérséklete.

Illumina Breakfast Range Retouched

Ugye abban egyetértünk, hogy semmilyen illat nem hasonlítható a frissen lefőzött kávé illatához? A titok pedig a jó minőségű kávé mellett a hőmérsékletben rejlik.  Az Illumina kávéfőző olyan egyedi világító gyűrűvel rendelkezik, mely különböző színekkel jelzi a pillanatnyi ízélményt. Egészen elképesztő, hogy ehhez nem kell mást tennünk, csak bekapcsolni a készüléket és már látható is az eredmény: kék, amíg fő a kávé, zöld 0-15 percig, ekkor a legjobb az ízélmény. Lilán világít majd a gyűrű a 15. és a 30. perc között, ekkor még kellemes az íz, és pirosra vált, amikor már kevésbé lesz finom a kávé, mert csökken az ízélmény. A készülék egyébként gyorsan felmelegszik, majd egy órán keresztül melegen tartja a kávét, de utána automatikusan kikapcsol. Ami jó hír azoknak, akikkel elő szokott fordulni, hogy bekapcsolva felejtik a kávéfőzőt, majd egy kissé égett szagra mennek haza délután… Ez többet nem fordulhat elő! 

Illumina Coffee Machine

A Russell Hobbs Illumina kenyérpirítója segít elkészíteni a tökéletes pirítóst. A 6 féle pirítási fokozatnak köszönhetően könnyedén készíthetünk jól megpirult vagy enyhén megpirult pirítóst, ahogy éppen szeretjük. A színváltoztató világító gyűrű pedig jelzi a kenyér pirultsági fokát. Kékkel, ha elindult, lilával, ha félig elkészült, pirossal, ha mindjárt kész és zölddel, ha már fogyaszthatjuk is. Ez a masina pedig segít nekünk időt spórolni, ugyanis 55 %-kal gyorsabb vele a kenyérpirítás.

20170 Illumina Toaster Slots Inset

Na és ha teát főznénk inkább? Akkor kell egy jó vízforraló! Méghozzá egy olyan okos készülék, amelyen kiválaszthatjuk a megfelelő hőfokot a világító gyűrűn, hogy a teafajtáknak megfelelően a legtökéletesebb ízt érhessük el. A zöld teának például elég a 70°C, míg a fehérnek inkább 80 kell, ha instant kávét forráznánk le, akkor legyen a víz hőfoka 90°C, a fekete tea pedig örömmel veszi a 100 fokos hőmérsékletet is. Kékkel, zölddel, lilával és pirossal jelzi a gépünk ezeket is.  Természetesen a 4 előre beállított hőmérsékleten kívül pontosan látható az is, a vízszintkijelző segítségével, hogy mennyi víz van a vízforralóban. A kiöntője pedig úgy lett kialakítva, hogy cseppmentesen lehessen kiönteni belőle a forró vizet.

Illumina vizforralo

Aki esetleg színesebb reggelizőszettre vágyna, annak a Jewels kollekció lehet a kedvence, amelyet az ékszerek különleges csillogása ihletett. A vibráló színek és a letisztult elegancia találkozása: ez a ragyogó termékcsalád követi a kifutók trendjét, és egy különleges életérzést visz a konyhába. A termékek telt rubinvörös és topáz kék színekben elérhetőek. Az egyszerűbb elegancia kedvelői pedig lehet, hogy a Chester gépekre szavaznak majd, ez is letisztult, szép, klasszikus, bármely konyhának dísze lehet.

No, hát közel a karácsony, akár ajándékozni is jó ötlet, de ha ti örülnétek neki, akkor egyrészt írjátok fel a kívánságlistátokra, másrészt figyeljétek az Anyakanyar Facebook-oldalát is, mert karácsonyig három Russell Hobbs-csodát játékban meg is nyerhettek majd!

Puszi: Gabi és Réka