Nálunk mindenki remekül főz. A férjem, az anyukám, az apukám, az anyósom. Talán csak az apósom és én lógunk ki a sorból. Én talán pont azért nem vagyok még annyira magabiztos a konyhában, mert ilyen konkurencia mellett nagyon nehéz teret kapni. Nagyon jókat szoktam viszont azon mulatni, amikor ez a sok szakértő egymásnak esik egy-egy konyhai probléma kapcsán. Leginkább a férjem és az anyukám ütköztetik véleményüket. Például anyukám előszeretettel használja a kuktát a főzést meggyorsítandó. A rizibizit, a lecsót, a rizses húst abban készíti. A férjem ettől kiborul. Szerinte a kukta az nagyon gáz, és az igazi konyhában nincs gyorsító eljárás. Na jó, de a férjem az egyetemi évei alatt együtt lakott egy, azóta már nagyon elismertté vált séffel. Ő tudományosan, művészileg áll a konyhai dolgokhoz. Anyukám pedig a praktikumot részesíti előnyben.
Van egy recept a családban, amit féltve őrzünk generációk óta. Vagyis nem is annyira őrzünk, csak úgy alakult, hogy sosem merték a lányok elkérni a receptet az anyukájuktól. Anyukámék ugyanis hárman vannak testvérek. Három lány. Akik viszik tovább a nagymami receptjeit, és mióta a nagyi nincs, folyton azon versengnek, hogy kinek a levese olyan ízű pont, mint az övé volt. Szerintem egyiké sem. Azt nem lehet utánozni. A sólettel viszont sokáig nem is mertek próbálkozni. Ugyanis a nagymama sóletje legendásan finom volt. Nem lehetett konkurálni vele. Nem is akartak. És emlékszem jóval a halála után készült csak el az első próbálkozós sólet. Emlékezetből, mert babonából sosem merték elkérni tőle a pontos receptet.
Már régóta terveztem, hogy megosztom veletek, mert szerintem isteni étel. Ezért megkértem anyukámat, hogy készítsük el együtt. Megbeszéltük, hogy éjszaka beáztatom a babot. Aztán reggel korán jönnek és nekiállunk. Mert a sólethez idő kell. Meg is érkeztek időben anyukámék, de addigra már a sütőben volt az étel. A férjem szokás szerint nem állta, hogy más bitorolja az ő konyháját. Na és akkor elindult a szokásos meccs. Miért fehér babot tett bele, és miért nem tarkababot? Miért nem főzte, mielőtt sütni kezdte volna, miért nem tett bele főtt tojást? Mindaddig, amíg el nem készült végre valahára a nagy mű. Ami persze isteni lett a férjem értelmezésében is. Még Anyukám szerint is. De azért jobb lett volna tarkababból. Ezt még hozzáfűzte.
Íme a recept!
Hozzávalók:
- 1 fej lilahagyma
- 1 paradicsom
- 1 paprika
- ½ kg bab (fehér vagy tarka)
- 2 marék gersli
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 füstölt libacomb
- ½ kg felkockázott borjúcomb
- 2 db libanyak
- 1 evőkanál libazsír
- piros paprika
- só, bors
- 3 dl húsleves (alaplé)
- 1 csokor petrezselyem
A beáztatott babot, a felaprított hagymákat, petrezselymet, borjút, és az összes többi hozzávalót belehelyezzük a libazsírral kikent, lefedhető agyagedénybe. Ráöntjük az alaplevet, és jó hosszan 6- 7 órán át alacsony fokozaton sütjük. (110°-on) Akik anyukám receptjét, akarják követni, azok nyugodtan főzzék egy kicsit előtte. És nagyon finom, ha belekerül 2-3 főtt tojás. (A vége felé kell beletenni, hogy átvegye az ízeket.) A sóval óvatosan, mert a füstölt liba be tud csapni minket.
Nem mondom, hogy könnyű, kímélő étel, de egyszerűen isteni. Ki kell próbálni. Recept letölthető itt: Sólet, ahogy mi készítjük.
P.s.: Készítettem fotót az elkészült sóletről, de be kellett látnom, hogy nem egy fotogén étel :-))
Puszi: Réka
