A kisgyerekek beszédénél szerintem nincs aranyosabb. Ahogy a kis egérke hangjukon mondják a magukét, az valami tüneményes. Igaz, nem mindig könnyű felismerni, milyen jelentés is bújik meg a szavak között. Ezért gondoltam, írok most egy Rozi-szótárt, ha bárki összefutna vele, akkor pontosan értse, a kisasszony mire is gondol.
- E! – neked szóltam, figyeljél már rám, nem igaz, hogy nem érted, hogy megszólítottalak!
- Sziszi – jó lenne, ha végre kinyitna már az anyabüfé, nem értem, miért kell ennyi ideig várnom!
- Vau – ott egy kutya, zsiráf, hörcsög, tengerimalac.
- Bibe – béka és békának látszó kismadár az etetőszék mintázatában.
- Je, je, je! – gyorsan adjál a sütidből, meg akarom rágcsálni a nyakláncodat, gyere ide te kutya, simogatni szeretnélek, csak kérem már, de ne nagyon!
- Ba – a földkerekség második legfinomabb étele, amit hajlandó vagyok elfogyasztani: a banán.
- Baba – nézd, anya, ott egy kislány, kisfiú, csecsemő, akivel tulajdonképpen meg is ismerkedhetnénk!
- Tá – tessék, most tök jó fej vagyok, néhány másodpercre megkapod a kavicsot, amit az előbb találtam, vagy a homokozó lapátomat, de úgyis visszaveszem majd!
- Pa – ma négyszázadszor is felhívom a panda lufimra a figyelmet, mert ő az egyik legfontosabb barátom, ha nem tudnád!
- Pápá – feladták rám a kabátot, így úgy néz ki, hogy végre elvisznek a játszótérre, vagy cukrászdába, esetleg valami másik izgalmas helyre, de remélem, kutyák is lesznek ott!
- Hi-ta – mindjárt odaérünk a játszó mellé és nehogy azt gondoljad, hogy én a közértbe akarok menni, mert elég határozottak az elképzeléseim: hintázni, homokozni és csúszdázni vágyom, ebben a sorrendben!
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
