Születésnapom margójára

Szerző: Anyakanyar




gabi_lilaAmikor írom ezeket a sorokat, egy nap választ el a születésnapomtól. Itthon töltöm a hétvégét a családommal, nem vágyom semmi látványos dologra, bekuckóztunk, eszünk, mozizunk, beszélgetünk, átadtuk magunkat a tökéletes semmittevésnek. A születésnapomon is ez lesz. Erre vágyom most a leginkább. Anyutól is azt kértem, és Attila édesanyjától is, ne készüljünk most erre az alkalomra hagyományos módon. Nem szeretnék nagy tortát, látványos ünneplést, több napig tartó köszöntést. Csendesen, békében élem meg a harminckilencedik születésnapom, amire persze biztosan kapok meglepetést, akár még tortát is, de a lényeg, amitől különleges nekem ez a néhány nap az a fajta belső béke, befelé fordulás, amit most lehetőségem van megélni.

Az időjárás nem volt idén még elég kegyes hozzánk. Ilyen tájban már ahhoz vagyok szokva, hogy ragyog a nap. Ha pedig nap van, mindent van. Amikor lakást választottam, mindig az volt a szempontom, hogy legyen minél naposabb. Lassan, lassan tér magához a természet, azért most már biztosan jön a változás, és tényleg felragyog az ég. Mintha az időjárás is segített volna nekem abban, hogy számadást készítsek, hogy inkább befelé nézzek a külvilág fürkészése helyett. A negyedik X előtt vagyok egy évvel. Lehet, hogy jövőre lett volna aktuális átgondolni honnan hová vezetett utam, de úgy alakult, hogy most gondoltam ezeket végig. Minden, amit szerettem volna, minden, amire vágytam, minden, amit kívántam magamnak, teljesült. Hogy mit érzek,  hogy mindenem megvan? Határtalan hálát és örömöt. Ötéves koromban kezdtem abba belefektetni a munkát, amim most van. Kaptam persze lehetőségeket, és nem minden csak rajtam múlt, de tudom, hogy az én munkám is kellett ahhoz, hogy a dolgok mostanra érjenek be és váljanak teljessé. Szerettem volna színésznő lenni. Az lettem. Vágytam egy társra, egy igazira, akivel partnerek vagyunk egyenrangú módon, akivel egymás kezét fogjuk. Megkaptam. Vágytam gyerekekre. És most minden este két pici álmos szempár tekintete ragad meg, akiknek olyan jól esik álompuszit adnom, és a szuszogásukat éjszakánként hallanom. Megadta nekem az élet, hogy azt csinálom, amit szeretek, hogy úgy élek, ahogy megálmodtam, ahogy élni szeretnék. Ami a hátam mögött van, az egész. Ezt értem a teljesség alatt.

Egyfajta újratervezés van bennem. Hogy újra kell álmodnom az álmaimat, mert lezártam most ezt a fejezetet. Minden születésnapomon van egyfajta hiány. Hogy valahogy azt érzem, kerek ez így is, de azért valami hiányzik még a teljességhez. Próbálom elmagyarázni ennek az első 39 évnek a befejezettségét, miközben ne gondoljátok, hogy azt gondolom, hogy ez már maga a teljesség, ami nem is fokozható. Mert fokozható, ez nem is kérdés, de csak úgy tudok a teljességbe némi hiányt teremteni, ha valóban újraálmodom az álmaim, és újakat találok ki.

Most arról álmodom például, hogy visszamegyünk a gyerekekkel Egyiptomba, ahol már jártunk, de a piramisokat még nem néztük meg. Hogy sokat vagyok a tengernél. Hogy egyáltalán az utazás, mint élmény, a világot látni izgalma a következő éveknek sűrű élménye lehet. Gyerekkoromban többet jöttem-mentem a világban. Az utóbbi időben ez kevésbé volt jellemző, de miután nekem nagyon fontos, hogy a gyerekeim igazi kis kozmopolitaként éljék életüket, nagyon szeretném, ha a jövőben többfelé tudnánk velük jönni, menni, látni, élni, tapasztalni.

Nem az idő múlását élem meg ezen a születésnapon. Hanem azt érzem, hogy valami beérett, hogy a mag, amit elvetettem, nem csak hogy kikelt, de termett is gyümölcs, amit most szüretelek. Hogy az, amiről nagyon fiatalon álmodoztam, és részleteiben láttam, most egyszer csak itt van. Összeállt, mint a mozaik. Érzem, hogy most jó. Hogy minden téren jó. De azt is érzem, hogy van bennem  igény a fejlődésre, és mindig van hova tovább lépni, hova tovább fejlődni.

És hogy hogyan tudom az úton levést egyeztetni azzal, hogy most sehol máshol nem akarok lenni, csak itthon? Nagyon könnyen. Csak lenni szeretnék. Megélni a jelent. Szeretnék a következő időben adni a gyerekeimnek, mert azáltal válik most már az én életem is teljesebbé. Többé válnak ők azáltal, amit adunk nekik, kapnak tőlünk. Ebből tudok én is igazán töltekezni. Az a lényeg, hogy együtt legyünk. Nekem most ez a legnagyobb ajándék. Kívántam, és minden kívánságom teljesült. És nektek is kívánok! Azt kívánom, hogy legyen mindenkinek olyan születésnapja, mint amilyen most nekem. És tudjátok! Erről már egy videóban is beszéltem, mit szoktunk mi a családban egymásnak mondani, mióta a kisfiam erre egyszer nagyon bölcsen rávilágított egy köszöntésnél. Dobogjon sokáig a szívünk!

Puszi: Gabi