Szülni vagy nem szülni

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




rekafeherNemrég ráakadtam egy videóra. Egy család a sokadik gyerekének érkezésére készült. Egészen meglepő, olyan igazi „amerikai” felhőtlen, könnyed és vidám filmkockák. Aminek a végén a gyönyörű anyuka szinte kiköhinti magából a legújabb csemetét. Két másik gyermeke az apuka hátára mászva, közvetlen közelről szurkolja végig az egészet. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Egyébként az. Ez tényleg az. És látva a videót egyáltalán nem gondolom azt, hogy ez így nem lenne rendjén való. Viszont azt már nem tudom elképzelni, hogy én a saját gyerekeim szeme láttára szüljek egy harmadikat. De vajon miért nem? Mi az, ami miatt azt gondoljuk, hogy a születés, ami a halálon kívül tutira minden emberrel megesik, tabu és nem gyereknek való? Nem tudom a választ! Csak agyalok.

Igen, bevallom, mostanában sokszor jut eszembe a szülés, születés. Viaskodom. Merjem, ne merjem? Ellágyulok, ha látok a környezetemben egy kismamát, pedig szerencsére sokat látok. Elfog a vágy. És aztán rögtön a kétség. Na, ez a másik. Hogy alakult így az évszázadok során? Hogy lehet az, hogy a legelemibb vágyakat, ösztönöket felülírják mindenféle sokadlagos szempontok? A karrier, az anyagiak, a kényelem. Persze ezek mind összefüggenek. Hogy lehet az, hogy ha valaki harmadik, negyedik gyerekre vágyik, akkor nem az az általános reakció, hurrá gyerünk? Hiszen nincs szebb, fontosabb egy újabb életnél! Ehelyett inkább elveszik az ember kedvét. Örülj, hogy van két, három, akárhány egészséges gyereked! Újra kezdenéd elölről? szulniGondolj az éjszakákra! Már nem vagy olyan fiatal! Satöbbi, satöbbi. Ismerős valakinek? Olyan kiábrándító, nem? Ráadásul nagyon tud hatni, az effajta „károgás”. Nem mondom, hogy nem kell meggondolni, hiszen nagy felelősség a gyerekvállalás, de nem szabadna túlaggódni annak, akinek megadatik a nagycsalád lehetősége. Persze, ehhez nem elég egy embernek jól gondolkodnia. Pláne, hogy eleve kettő kell már az elkészítéséhez is. :-)

De a viccet félretéve, nagyon fontos a támogató környezet. Mert azt belátom, hogy egy sokadik baba érkezése már nem szűk családi ügy. Támogassuk hát egymást! Legalább mi, akik egyre inkább hagyjuk, hogy az ösztöneink vezessenek. Mi, akik kezdjük belátni, hogy ahhoz, hogy élhetőbb világot teremtsünk, nekünk kell lépnünk. Egy első apró lépés, ha merünk beszélni vágyakról, félelmekről, ösztönökről, születésről, életről. Üdv az Anyakanyarban!

Puszi: Réka