">

Takarítani márpedig kell

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




gabireka_feherfekete1Amikor már felvillan a láthatáron a Karácsony, akkor rendes háziasszony mi mást tehet, minthogy végiggondolja, hogy idén miként fogja rendbetenni a lakást. Miként kerül sor arra a bizonyos nagytakarításra. Ez az a házimunka, amelynél egyértelműen érvényesül az a mondás, hogy ha két keze lenne a háziasszonynak, az is kevésnek bizonyulna. Mégis el kell végezni, és nem mindenki olyan szerencsés, hogy van ebben segítsége. Ráadásul szeretünk minél kevesebb vegyszerrel bíbelődni, úgyhogy mindig örömmel vesszük az olyan praktikákat, amelyek nagyanyáinktól maradtak ránk. Most veletek is megosztunk néhányat, reméljük, hasznosnak fogjátok találni.

Vegyük például mindjárt az ablaktisztítást. ablaktisztitasAz ugye alap, hogy fagyos időben nem lehet ablakot pucolni, mert rögtön ráfagy. Ezért ezzel illik ilyenkor novemberben kezdeni a munkálatokat. Az is jó, ha nem napsütésben állunk neki, mert akkor meg homályos lehet az üveg. Nem tudjuk, nektek, mi vált be, sokan esküsznek szarvasbőr kendőkre, miegymásra, de a legjobb mégiscsak a hagyományos újságpapír. Ha gyorsan szeretnénk készen lenni, akkor használhatunk ecetbe mártott rongyot is. Másik praktika: a leforrázott tealeveleket öntsük le forró vízzel, hagyjuk kihűlni és ragyogó lesz tőle minden üvegfelület, így az ablakok is, de tükörre is remekül használható. Ha nagyon piszkos az üveg, vágjunk ketté egy hámozott burgonyát, és dörzsöljük vele át az ablakot először, csak utána kezdjük el lemosni és szárazra törölni. Ha mégis a már emlegetett szarvasbőrhöz ragaszkodnánk, akkor azt mindenképpen meleg sós vízben mossuk ki, úgy biztosan nem keményedik meg. Az ablakkeretek tisztításánál is jó szolgálatot tehet a nyers krumpli, eltávolítja az ujjlenyomatokat is. Vannak, akiknek a redőnyökkel gyűlik meg a bajuk. Na ja, a rések között nem könnyű rendet tartani! Segíthet egy poroló mellett a radírgumi is, de olyat is hallottunk, hogy lisztbe mártott kendővel lehet a legjobban áttörölni a redőnyök lamelláit… Hát… nem tudjuk… hogy ebből nem nagyobb csatatér lesz-e… Az apró repedéseket pedig színtelen körömlakkal mi is pikkpakk meg tudjuk javítani.

szonyeg tisztitasHa nincs idő épp egy alaposabb szőnyegtisztításra, akkor két régi módszer segíthet  felfrissíteni a színeket. Szárazon, sóval keféljük át a szőnyegek felületét, aztán alaposan porszívózzuk ki. De készíthetünk kevés ecettel, kb. tízszeres hígítással vizes keveréket is, azzal is visszaadhatjuk a szőnyeg ragyogását. A padlót mindenképpen kíméljük takarítás közben, ha nem lennének a szék- és asztallábakra, komódok aljára posztódarabkákat ragasztva (javasoljuk, hogy legyenek), akkor régi zoknikat is felhasználhatunk erre a célra. A lényeg, hogy nagy sietségünkben ne karcoljuk össze a parkettát, mert bánni fogjuk! Felmosáshoz is van egyébként egy érdekes tipp: hideg teával (persze cukor- és citrom nélkül készített teáról beszélünk), prímán át lehet törölni a padlót, szép lesz tőle. Olykor le kell porolni a bútorokat, a szekrények tetejét is. Még szép. De ha azt szeretnénk, hogy a csinos kis tollseprőnk is szép maradjon, akkor erre is javasolunk egy kiszuperált zoknit, amelyet a takarítás után simán eldobhatunk, de az eszköz tiszta marad.

A karácsonyváró hangulathoz nagyban hozzájárulnak a gyertyák is. Sokunknak van az a mániája, hogy ha szép gyertyát veszünk, azt nem gyújtjuk meg okvetlenül, hanem évekig őrizgetjük. A poros gyertyákat denaturált szeszbe mártott ronggyal felfrissíthetjük, persze utána ne gyújtsuk meg egy ideig. Ha valahová lecsöppent egy kis gyertyaviasz, tegyük a tartót a mélyhűtőbe kb. egy órára, utána könnyedén eltávolíthatjuk a viaszcseppet. Ha pedig azt szeretnénk, hogy ne csöpögjön le a gyertyánk, akkor használat előtt mártsuk őket hideg sós vízbe, gondosan szárítsuk meg, így ezt is elkerülhetjük. Illatokat is varázsolhatunk különleges gyertyákkal, de remek tipp, hogy tegyünk szárított narancs- illetve citromhéjat a fűtőtestre, de fenyőillatú olajjal bemártott kis kendőket is elrejthetünk a szoba egyes zugaiban. Légfrissítő helyett tökéletes, hangulatos megoldás.

No, akkor elég a szép szavakból és az okos ötletekből, ideje neki is állni egy kis házimunkának! Kitartást nektek is hozzá!

Puszi: Réka és Gabi