">

Tavaszból rögtön nyár

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Ahogy az már lenni szokott. Az utóbbi időben tényleg azt vesszük észre, hogy szinte a télből lépünk át a nyárba, egyre rövidebb ideig tart az átmenet. Talán még az ősz kitart valahogy, de a tavasz az hirtelen azonnal nyár lesz. Vagy csak mi érezzük úgy? Mondjuk ez az idei tél alaposan megtréfált mindenkit, így tulajdonképpen már annyira vártuk a jó időt, a szívet-lelket melengető napfényt, hogy lehet, nem is bánjuk annyira, hogy már megint nem volt szükség átmeneti kabátra. Persze azért óvatosnak kell lenni, hiszen nagyon könnyű megfázni ilyenkor, mert reggel-este még lehet hűvös, inkább rétegeket kell most is magunkra öltenünk. A gyerekekről nem is beszélve.

De hát tény, hogy az első meleg napokon azonnal elkezdi rebus_sargaaz ember a szekrényt vizslatni, hogy ugyan már, mit adjon a gyerekre. Mi az a nyári ruha, ami augusztus vége óta nem lett kicsi, vagy most a frissen éledő fényben sem látszik nagyon megviseltnek. Meg hát úgy egyáltalán, mi a divat, nehogy már a játszótéren, oviban, iskolában nagyon maradinak tűnjünk… :-)  Ilyenkor, a hirtelen öltözködési stresszhelyzetekben szoktunk ugye virtuálisan “beugrani” egyik kedvenc helyünkre, a Ruha-sziget webshopba, ahol kedvünkre lehet bámészkodni, kosárba pakolni, ott tartani, majd szelektálni, kivenni, visszatenni, és végül megrendelni. Meg tájékozódni is, hiszen hamar kiderül, hogy mi a menő. Például a fagylaltszínek, például a virágminták. Ez utóbbiak természetesen a lányokra érvényes. Nincs nyári ruha, vagy legalábbis nagyon ritkán virág nélkül, és ha lehet, akkor fodor és masni jár hozzá. És ez így is van rendjén. Nőnek születni kell, ez tény, de az biztos, hogy ha egy ilyen ruhácska kerül bármelyik kislányra, már másképp pörög-forog benne. Ezeket a ruhákat tehát egyszerűen imádjuk!

anna_viragosAmi a színeket illeti: valóban úgy tűnik, hogy idén minden divat, egyformán menő a rózsaszín többféle árnyalata, de ugyanúgy hódít a vagányabb piros is, mint a pasztell vagy éppen narancssárga. A kékek-zöldek versenyében is sokféle árnyalat lehet divatos, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy valamelyik színnel nagyon ódivatú hatást keltünk. Az mondjuk egyértelmű, hogy nyáron kevésbé tartjuk jó ötletnek a sötét színeket, legfeljebb egy leggings, vagy farmerszoknya, farmernaci esetén, de valószínűleg nem vagyunk egyedül azzal a gondolattal sem, hogy fehérbe sem szívesen öltöztetjük a gyereket, hiszen a csokifagyi, a fűfolt, az eper és még számos apró emlék kellemetlenségeket okozhat benne. A tarka színes ruhák azért is jók, mert ha napközben történik valami kis “üzemi baleset”, akkor sincs rögtön pánik, a minták jótékonyan elfedik a lehetséges ruhacseréig, vagy hazaérésig a bibit. Ez lehet, kicsit furcsán hangzik, de praktikus anyukaként erre sem árt gondolni… :-)

A fiúkkal tényleg kevesebb a gond. A kényelmes, jó nadrágok alapdarabok, készüljenek akár farmerből, vászonból, vagy bármi más anyagból. Legyen lezser, jó sok zsebbel, hogy az éppen aktuális apró kincseket legyen hová tenni, legyen honnan előhúzni egy kisautót, vagy dinót, vagy egyebet. Ezek is lehetnek kékek-zöldek, a khaki például egy szuper jó szín, de a bézs és homokszínek is mindennel jól variálhatóak. De az az igazság, hogy a farmerkéknél valószínűleg még kevés jobbat találtak fel. És mióta a farmeranyagok sztreccsesebbek, puhábbak, nem olyan merevek, mint korábban, azóta kényelmileg, “koszolódásilag” és variálhatóságban sincs jobb ennél. Minden színhez passzol, egyaránt jól mennek hozzá a menő csíkos pólók, vagy éppen a kedvenc rajzfilmfigurákkal illusztráltak is. És mint tudjuk, a Ruha-szigeten ezekből akad bőven választék. Verdák, TAZ, Kerry Ügynök, SpongyaBob, TapsiHapsi, Szörny Rt. – ez csak néhány a lehetséges variációk közül. A nyári játszóteres, avagy éppen tábori cuccok innen prímán összeválogathatóak.

Összegzésként tehát elmondható, hogy ami igaz a felnőtt divatra, az igaz a gyerekek módijára is. Minden mindennel kombinálható, színben, mintában tobzódhatunk, a legfontosabb persze, amire figyelni érdemes, az az, hogy kevéssé gyűrődős, de mégsem izzasztó, nem műszálas, hanem lehetőség szerint pamut alapanyagú ruhákat válasszunk. Ne legyen ultrakényes, legyen gyorsan, könnyen, akár kézzel is mosható. És persze érezze jól benne magát a gyerek, de hát ezt meg fenti szempontok figyelembevételével valószínűleg nem lesz nehéz elérni. A mi gyerekeink imádták ezeket a ruhákat, és éppen ezért merjük szívből ajánlani, hogy itt a Ruha-szigeten szinte nem is tudtok mellényúlni. Az új ruhák mellett a kategóriákba sorolt használt ruhák között is sok kedves darabot választhattok. Egy szó, mint száz, mindegy, hogy tavasz, vagy nyár jön, ruhából nem lehet hiány!

ruhasziget_nyar

Kellemes szemezgetést, jó fogásokat kívánunk nektek!

Puszi: Réka és Gabi