Tényleg ADHD-s a gyerekem?




ADHD – négy betű, amelynek kimondásától minden szülő retteg. Vagy legalábbis azok, akiknél már felmerült a probléma, hogy a gyereket nem egyszerű kezelni, nem okvetlenül lehet beskatulyázni, kilóg a sorból, sokat mocorog, ficánkol, beszél. A hiperaktivitás és túlságosan impulzív viselkedés együtt vagy külön-külön is elég ahhoz, hogy egy-egy kisgyereket akár már az óvodában is “megbélyegezzenek”, mert legalábbis a szülők leginkább így élik meg, ha valaki visszajelzi nekik, a gyerekkel gond van. Ugyanakkor nem figyelmen kívül hagyható, hogy szinte divat lett ADHD-t kiáltani, azaz a legkisebb eltérés, gond esetén is könnyedén rámondják, ráfogják a gyerekekre, hogy ők problémásak. 

Tény, hogy az elmúlt évtizedekben világszerte jelentősen megnőtt a figyelemzavarral, hiperaktivitással, ADHD-val diagnosztizált és kezelt gyermekek száma, de biztos, hogy minden gyerek tényleg problémás? Rábukkantunk egy remek könyvre, amelyben Thomas Armstrong, a téma elismert amerikai szakértője azt kutatja és ismerteti, hogy vajon milyen társadalmi változások vezettek ehhez a világméretű “ADHD-járványhoz”. Vagy vajon egyáltalán minden rosszcsont gyerek ADHD-s? Vagy csak szívesen sütik rá ezt a bélyeget az örökmozgó gyerekekre? Mit tehet a szülő, aki szeretné elkerülni a gyógyszeres kezelést? Egyáltalán megelőzhető, javítható az állapot?

Egészen biztos, hogy a mai világban komoly probléma, hogy sokszor nem hagyjuk, hogy a gyerekek valóban gyerekek legyenek. 4 és 18 év között egyre kevesebbet mozognak és játszanak a gyerekeink, egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, viszont sokkal többet ülnek a számítógép, a tablet előtt, vagy néznek olyan tévéműsorokat, amelyek szorongást keltenek bennük. Tisztelet a kivételnek, de gyakran idő előtt elkezdjük a gyerekeket a teljesítménykényszerrel nyomasztani, magasra tesszük a mércét, és elfelejtünk a gyerek erősségeire koncentrálni, időnként hamis elvárásokat támasztunk velük szemben. És ez persze egy ördögi kör: ettől szülő és gyerek is még stresszesebb lesz, ez nem segít abban, hogy harmonizálni tudjuk a helyzetet. 

A “Tényleg ADHD-s a gyerekem?” című könyvet minden érintett szülő kezébe kellene adni. Bízunk benne, hogy el is jut hozzájuk. Az elméleti bevezetés mellett ugyanis ez a könyv 101 kipróbált gyakorlati módszert tartalmaz, amellyel látványos javulást lehet elérni a problémásnak kikiáltott (persze sokszor valóban problémás) gyerekek nevelésében, fejlődésében is. Gyógyszerek helyett viselkedésterápia, ezt javasolja a szerző. Olykor teljesen egyszerű módszerekkel: például bíráljuk felül a gyerek táplálkozását. Hagyjuk el az üres kalóriákat, az édességeket, a gyorséttermi menüket. Iktassuk ki az allergéneket, a tartósított élelmiszereket.

Limitáljuk a médiafogyasztást, csökkentsük a számítógéphasználatot. Tegyünk lehetővé több mozgást a szabadban a gyereknek, sőt találjuk számukra “mocorgóbútort”, olyan padot, puffot, babzsákot, miegymást, amely segítségére van a statikus helyzetekben is kényelmesen “ficánkolni”. Ismerjük fel, hogy melyik napszakban képes a gyerekünk leginkább koncentrálni, tanulásra igyekezzünk ezt kihasználni. Állítsuk csatasorba a zene gyógyító, terápiás erejét, hallgassunk sokat zenét, mutassunk a gyereknek olyan dallamokat, amelyek elvarázsolhatják! Próbáljunk ki nyugodtan új dolgokat, alkalmazzunk aromaterápiát, ismertessük meg a gyerekkel a jógát, tanítsuk meg vizualizálni (azaz elképzelni, megjeleníteni a vágyait, vagy éppen elengedni rossz dolgokat).

Fontos, hogy találjunk az aktív gyerek számára feladatokat, amelyeket elláthat, ez sokat segíthet az energiája levezetésében, a felelősségvállalás megtanulásában. Ugyancsak jó eszköz lehet, ha egy kisállat gondozását, vagy egy fiatalabb tanítvány oktatását bízzuk a gyerekre. Segítsünk megtalálni azt a szabadidős elfoglaltságot, amely leköti a gyerek szabad vegyértékeit, boldoggá teszi, segítsünk kiépíteni azt a szociális hálót a gyereknek, amelyben biztonságban érezheti magát a családon kívül is. 

101 módszer. Életkorra lebontva egészen biztos, hogy mindenki talál magának legalább 10-20 olyan tippet, amellyel el tud indulni, amelyet be tud vállalni, ki mer próbálni. És persze nagyon fontos, hogy magunknak, szülőknek is teremtsük meg a kikapcsolódás, a lazítás és feltöltődés esélyét, lehetőségét. Mert akár valóban ADHD-s a gyerekünk, akár csak különösen pörgős és élénk természet, egészen biztos, hogy komoly kihívás elé állítja a szülőt is a mindennapi életben való lavírozás. Mindenesetre ezt a tartalmas és hasznos olvasmányt, a Jaffa Kiadó Szülők Könyvtára sorozatból ajánljuk minden érintettnek és minden érdeklődőnek sok szeretettel!