">

Új év, új élet?

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Lesz abban egy kis ellentmondás, amit írni szeretnék nektek. Mert tudnotok kell, én nem hiszek abban, hogy újévkor fogadkoznunk kéne, és hogy ilyenkor valami új időszámítás kezdődne, de azt is gondolom, hogy ha máskor nem, akkor ilyenkor érdemes megállnunk és egy kis számadást készítenünk, meg terveket szőnünk arra vonatkozóan, mit is szeretnénk a következő évben. Akármikor is csináljátok ezt a számadást, most így év elején, vagy akár egy egyszerű hétköznap az év bármely napján, higgyétek el, nagyon nagy ereje van annak, hogy megnézitek, miért adhattok hálát, mi az, ami már most a tiétek, és mi az, amire vágytok, amit szeretnétek magatok körül tudni, magatoknak tudni, ami még a jövő ugyan, de nyugi, egyszer az is a jelenetek lesz.

Amikor a 2012-es évre gondoltam, egyből az ugrott be, hogy nekem ebben az évben, azaz most már tavaly Anna volt a legjobb. Ami érdekes, hiszen Anna még 2011-ben született, de valahogy 2012-ben érkezett úgy meg igazán. Most már tényleg kis hölgy, lehet vele úgy lenni és beszélgetni, programot csinálni és időt tölteni, ahogy azt egy igazi csajszival teszi az ember. Aztán azt is szerettem, hogy a Thália Színház az anyaszínházam lett. Régóta voltam szabadúszó, és most nagyon jól esik újra tartozni valahová, ettől valahogy nyugodtabb lettem. Megszűnt az ingázás, ami azt is jelentette, hogy sokat tudok lenni a gyerekekkel is, ez akkora öröm nekem, hogy el sem hiszitek. És ki nem hagynám Rékát és az Anyakanyart. Nagy találkozás. Elindult valami, aminek nem látjuk még a végét, de nem is kell, hogy lássuk, elég, ha tudjuk a következő lépést. Köszönöm nektek a sok-sok levelet, a szerető szavakat, azt, hogy olvastok minket nap mint nap. A hála, amit érzek, ki sem fejezi azt, hogy milyen nagy öröm veletek együtt is készíteni, formálni az Anyakanyart. Annyira jó, hogy szinte rögtön jön a visszacsatolás, a visszaigazolás arról, hogy jó irányba tartunk, és amit kitaláltunk, az valóban működik, hogy tényleg szükség van ránk, de legalábbis jó, hogy vagyunk.

Szoktam nektek „házifeladatot” adni. Hol meditálunk együtt, hol a vonzás törvényével kapcsolatban kapacitállak titeket arra, hogy használjátok ki a gondolat teremtő erejét, így most is készültem valamivel, amit én is minden évben szoktam meg szoktam tenni. Vegyetek egy piros papírt, és készítsetek kívánságlistát! Fontos, hogy nem gyászoljuk a szavakat, úgyhogy kék tollal írjatok fel minden olyan dolgot a papírra, amit szeretnétek a jövőben megélni. Pozitív gondolatokat írjatok! Jelen időben fogalmazzatok, és kerüljétek a negatív szavakat. Ha szeretnétek egy autót, ami mindig tökéletesen működik, akkor ne azt írjátok, hogy sose robban le a kocsim, hanem írjátok azt például, hogy imádom, hogy az autóm megbízható. Én is azt csináltam, hogy leírtam azokat a szituációkat, amelyeket szeretnék megélni, amelyeket próbálok minél pontosabban elképzelni. Nálam működik a dolog. Már évek óta. Van egy hely a lakásban, ahova elteszem ezt a lapot, és amikor következő év végén előveszem, akkor örömmel konstatálom, hogy tényleg mennyi-mennyi vágyam valósult meg.

Van kedvetek velem együtt kívánságlistát csinálni? Nagyon remélem! A legjobb kívánságaitokat akár meg is írhatnátok nekünk!

Puszi: Gabi