">

Új szín Annie Sloantól egy jó ügyért

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Több ízben írtunk már nektek Annie Sloanról és az ő csodálatos festékeiről. Most egy különleges nap következik, amikor is az Annie Sloan stockistok, azaz az ő termékeivel és technikáival foglalkozó forgalmazók október 12-én az egész világon, köztük Magyarországon is, szeretettel várják régi és új vásárlóikat és kreatív társaikat, hogy együtt fedezzenek fel egy új Annie Sloan terméket.

Ahogy Szendrődi Enikő, a Nemiskacat bolt és webshop tulajdonosa, bloggere meséli: “Ez annyiban különleges, hogy az Oxfam szervezet támogatási céljával jött létre. A színválasztással, illetve festési technikákkal kapcsolatos tanácsadással összekötött események célja, hogy összehozzák az azonos gondolkodású lakberendezőket és az először-festő újoncokat. Az eseménnyel útjára indítunk egy új Annie Sloan színt és ugyanakkor megünnepeljük az Oxfammal való együttműködés kezdetét.”

Az új színt Annie-nek az Oxfam szervezésében tett etióp látogatása ihlette, melnyek eladásából származó bevétele a szervezet munkáját fogja támogatni. Annie 3 év alatt 250 000 angol fontnyi támogatást szeretne elérni ezen a módon. Az Oxfammal való együttműködés az első ilyen nagyságrendű jótékonysági akció, aminek Annie a részese.

Annie, aki világszerte elismert festék- és színszakértő így nyilatkozott: “Azt gondoltam, hogy csodálatos lenne segíteni. Nagyon közel érzem magam az Oxfamhoz és a munkájához… Tiszta szívemből örülök, hogy segíthetem a szervezetet, nagyon megindító volt testközelből látni, hogy mennyire szenvednek az emberek a 30 éve nem látott szárazság idején”.

Az Annie Sloan stockistok Magyarországon is csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, amellyel támogatják Anniet az együttműködésében, illetve élőben megismertethetik az új színt a vásárlóikkal és a követőikkel.
További információk itt: http://anniesloan.hu/
És itt található az esemény Facebook oldala