Vendégségben a Gézengúz Alapítványnál




gabireka_piros1Gyermeknek életet adni a világ legcsodálatosabb dolga. Gyermekeink egészsége pedig a világon a legfontosabb nekünk, anyáknak. És csak akkor jövünk rá, hogy milyen szerencsések vagyunk, ha hirtelen szembesülünk azzal, hogy nem mindenkinek adatik meg ez az élmény. Nyafogunk, morgunk apró-cseprő dolgokért, hétköznapi sérelmekért, és nem is tudjuk, milyen emberfeletti küzdelmet folytatnak más családok gyermekeik fejlődéséért. Sejtjük persze, de sokszor nem veszünk róla tudomást. Pedig néha egy csepp segítség is sokat számíthat.

Nem véletlenül használtuk a csepp szót. Nemrégiben gezenguz_fbugyanis volt szerencsénk ellátogatni a Cseppek Házába, Budakalászra. Ha ez a név még keveseknek ismerős, akkor a Gézengúz Alapítvány már biztosan ismerősebben cseng majd, hiszen huszonhárom éve segítik a születéskori időszakban kialakuló vagy veleszületetten sérült csecsemőket és kisgyermekeket és családjukat a rehabilitációs illetve gyógyítási folyamatban. Az Alapítványt 1990-ben hozta létre Dr. Schultheisz Judit, aki házigazdaként fogadott bennünket az Alapítvány által létrehozott budakalászi központban.

Az ígért körülnézés természetesen nem marad el, hamarosan újabb kuckókat és szép pillanatokat mutatunk meg nektek a Gézengúz Alapítvány munkájából. A budakalászi nem az egyetlen hely, ahová a szülők fordulhatnak gyermekeikkel, hiszen Óbudán, Budafokon, Salgótarjánban és Győrben is van Gézengúz Központ. Az Alapítvány honlapján, amely egyébként éppen most a napokban újul meg, minden központról olvashattok majd, ahogyan a tudományos eredményekről, diagnosztikai módszerekről is. A Cseppek Házában tett látogatásunkat mi is a medence partján kezdtük, hiszen a hidroterápia nagyon fontos része a gyógyításnak, de a művészi torna, zeneterápia, logopédia ugyanúgy nagy figyelmet kap a Gézengúz Alapítvány munkájában. A mozgásfejlesztés eszköze ez a különleges anyagból készült narancssárga félgömb is, amely a Huple® névre hallgat, s amely Schultheisz doktornő saját szabadalma. Ennek az eszköznek segítségével nagyon sok kisgyermek testtudata, koordinációs készsége, egyensúlyérzéke változott már meg csodával határos módon.

És hogy ez a csoda éljen, tovább éljen és lehetőség szerint minél több családnak tudjon segíteni holisztikus szemléletével, otthon végezhető gyakorlatok betanításával, adjon reményt és erőt, ehhez segítség kell. Egy csepp segítség. Egy százalék az adónkból, amelyet jó szívvel adhatunk a Gézengúz Alapítványnak, hiszen ők már bizonyítottak, megannyi csillogó szemű kis páciens és szüleik tudna mesélni arról, hogy miképp és hogyan lettek gazdagabbak, teljesebbek, egészségesebbek a lelkes csapat segítsége által. Ha tudtok, segítsetek ti is, hogy felhívásunk minél több emberhez eljusson, és persze, ha még nem rendelkeztetek róla, adjátok ti is adótok 1 %-át a Gézengúz Alapítványnak. Megérdemlik!

A látogatásról szóló beszámoló második részével pedig hamarosan jelentkezünk itt az Anyakanyar oldalán.

Puszi: Gabi és Réka