">

Zöld a lelke mindennek… Éljen a piac!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , , ,




Imádok piacra járni. Már kiskoromban is elvarázsoltak a színek, formák, illatok, és ez mára sem változott. Szerencsére a lakhelyünktől nem messze van az egyik kisebb budapesti vásárcsarnok és piac, úgyhogy ott gyakori vendég vagyok a kis bevásárlókosarammal, hiszen igazán friss zöldséget, gyümölcsöt jobb ott venni, mint a szupermarketekben.

Gabival is kiugrottunk hát a piacra, belefeledkezni a tavaszi zöldségek szépségeibe, el is kezdtünk vásárolni már a bejáratnál…

Ugye, hogy a piac varázsával nem lehet betelni?

Az sem rossz persze, ha valaki otthon tud egy kis zöldségkertet gondozni, de ha mégsem, akkor álljon itt egy-két praktikus tanács, amit én a gyerekeim születése után különösen megszívleltem.

A spenóttal például, ahogy már említettem, elővigyázatosnak kell lenni, mert az a növény nagy mennyiségben veszi fel a nitrátot a talajból. Tehát, ha nem tudjuk biztosan, hogy nem műtrágyázott talajból származik-e, akkor inkább vegyünk fagyasztott terméket, mert azt biztosan ellenőrzik. (Ezt a fővédőnénink súgta nekünk, és én azóta is betartom ezt a tanácsot.

A brokkoli hasonlóan a spenóthoz sok vasat tartalmaz, csak nem veszi fel a nitrátot a talajból. Tehát, spenót helyett nyugodtan adhatunk brokkolipürét, akár sütőtökkel párosítva. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, ezeket a püréket nagyobb adagban készítettem el, majd olyan edényekben, amiben az anyatejet is tároltam, elraktároztam. Így szinte sosem kellett bolti bébiételt adnom nekik, és mégis kis macera volt az egész, nem kellett mindig újra és újra bezöldítenem a konyhát.

Az én tippem egyébként, hogy próbáljunk meg úgy gondolkodni, hogy két legyet egy csapásra, hiszen ha veszünk egy szép fej brokkolit, az rengeteg lenne a babánknak. Tehát, ha elkészült néhány apró adag brokkolipüré, akkor a maradékból a családnak készítsünk finom brokkolikrémlevest.

Az én receptem:

Brokkolikrémleves (kép:Pinterest.com)

Hozzávalók:

1 fej brokkoli (kb. 50 dkg

mogyorónyi vaj

2 dl tej

1 kanál étkezési keményítő

só, bors

Elkészítés:

A megmosott brokkolit feltesszük főni, annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Ha megpuhult, összeturmixoljuk.  Csipetnyi sót, mogyorónyi vajat teszünk bele. Mi a margarin helyett a vajra szavazunk, mert a margarin nem más, mint habosított étolaj, ezért családilag inkább visszatértünk a vajhoz. Tejjel felengedjük a pürét. Amikor forrni kezd, kevés vízben feloldott étkezési keményítővel főzzük még össze, ezáltal picit besűrűsödik. Betétnek sajtot, pirítóskockákat tehetünk bele. 12 hónapos kortól ajánlott ez a recept, de ezt tényleg a felnőttek is örömmel megeszik, ekkor még egy pici őrölt borssal is szoktam bolondítani. Jó étvágyat!

A recept letölthető itt: Brokkolikrémleves recept

Puszi:

Réka