Tegnap éjjel adták át az Oscar-szobrokat. Nem lenne ebben semmi különös, minden évben megtörténik ez, ha Patricia Arquette beszéde nem robbantotta volna fel azóta az internetet. A színésznő, akit egyébként igen nagyon kedvelek, főleg, amióta három gyerekes anyukát játszott a Médiumban, olyan mondatokat mondott, ami igencsak megdobogtatta a szívemet. Valahogy, amióta Rozi megszületett, egyre határozottabban érzem: mi tényleg nagyon erősek vagyunk. Mi, nők! És ez most nem egy ilyen feminista izé, vagy kiáltvány, egyszerűen csak tény. Ti már olvastátok?
http://neszeszer.blog.hu/2015/02/23/patricia_arquette_elerkezett_a_nok_ideje
Ma egy barátnőm mesélte, hogy a két gyereküknél a párja sok mindenben segített neki. De egyszer kelt csak fel éjszaka a nagyobbikhoz, ringatta fél óráig, majd közölte: ez nem megy neki. Innen kezdve olyan jó hat esztendőn át csak ő volt szolgálatban az éjjeli műszakban. Megmondom őszintén, néha én sem tudom, hogy honnan veszem az erőt. Ma háromszor volt riadó üzemmód iccaka, mentem, kezeltem a helyzetet, egyszer én is elaludtam a csemetével a fotelben, aztán hat óra harminc perckor meg is kezdtük a napot.
Szerintem az anyukák valami extra galaktikus titkos helyről kaphatják az erőt, energiát. Néha én is azt érzem, hogy kész, vége, elfogyott a munícióm, most nincs tovább… aztán valahogy mégis van. Kicserélem az elromlott pelust, felhúzom fél órányi közelharc árán a harisnyát, nyolcvanadszor feladom a zoknit a lábára, amit nyolcvanegyedszer is levesz és behúzom a sapkát a fejébe, ami legalább még egy percig marad rajta… Valahogy az anyákba ez kódolva van, mintha valami Terminátor programra állítottak volna bennünket szülés után. Megyünk és csináljuk. Persze, néha újra kell tölteni az akkumulátorokat, az biztos. Az egyik barátnőm néhány hete a szülés utáni depresszió jeleit mutatta. Tizenegy hónapos a lánya és ő még nem volt külön sehol, mióta Panna megérkezett. A család nem volt túl jó fej, hogy így mondjam, de a barátnők szerencsére észlelték, hogy gond van. Azóta már javult a helyzet, de a férje még mindig nem érzi, jobban kellene vigyáznia a feleségére, kimozdulni otthonról, átvállalni ezt-azt.
Summa summáron, köszönjük a tegnap esti lelkesítő beszédet, tudjuk, milyen erősek vagyunk, csak jó lenne, ha időnként egyenlő jogokat is kapnánk és elismernék, hogy nem semmi, amit az anyák nap mint nap tesznek, mert az tényleg teljesítmény, főleg ott, ahol több pici is van a családban! Oscar-díjat is kaphatnának!
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
