Ezt a bejegyzést reggel írom nektek. Annyi kulisszatitkot azért elárulhatok, hogy néha előre dolgozunk Rékával, és Anna szülinapjával kapcsolatos gondolataimat is úgy szerettem volna megosztani veletek, hogy alaposan átgondolom, milyen érzések öntenek most engem el, hogy már a lányom is kétéves, de aztán az élet felülírta az összes tervet, és minden másként alakult.
Eredetileg azt terveztük, hogy Anna születésnapját a Kolping gyerekbarát szállodában tartjuk. Jártunk már ott, írtam is róla nektek. Anna Bobo-mániás lett ott, ez a szálloda figurája, ami a gyerekeknek időről-időre fel is tűnik, mint egy óriás plüssállat. Ott van a vacsoránál, meg lehet fogni, lehet vele játszani. Annának már mondtam is, készüljön rá, mert nagy bulit csapunk. A testvéremet is hívtuk, édesanyámat is, úgyhogy ez tényleg egy családi eseménynek készült volna.
Aztán milyen az élet. Először Attila kapott bárányhimlőt, 
utána persze Anna is. Réka írt nektek Rebus bárányhimlőjéről. Na, Rebus és Attila ugyanabba az oviba járnak… Akinek ovis gyereke van, az tudja, milyen amikor egy egész óvodán átfut ugyanaz a betegség. A himlő csak nem múlt, csak nem múlt, gyerekbarát szállodába meg azért nem illik úgy menni, hogy Anna még pöttyös. Akkor már éreztem, hogy nem akarják az égiek, hogy egy hetet pihenjünk, és hogy Anna születésnapjából nagy bulit csináljunk, de akkor jött még a sérülésem.
Próbáltam a Tháliában a StarFactory című darabot, és szerencsétlen módon a karommal történt baleset. Már tudom, hogy nem törött el, de pihentetni kell. Az estékre rendbe tettünk engem, Attila is masszírozott, amit lehetett tenni annak érdekében, hogy bírjam az előadást, megtettük, de ezen a héten nincs előadás, most tehát van egy hét, hogy nem kell este színházba mennem. Így most meg tudom tenni, hogy több orvoshoz is eljutok, speciális kezeléseket kapok, szedem az Attila által ajánlott szereket, és hát emiatt sem tudtunk volna aztán menni most egy medencés, csúszó-mászós, bohóckodós szállodába. Úgyhogy duplán nem akarták, hogy elmenjünk.
Így aztán maradt a szűk családi körben való ünneplés, mindent felülírt az élet. De tudom, az legfontosabb, hogy vagyunk, boldogok vagyunk, együtt vagyunk. Itthon ünneplünk és Anna kap egy saját Kis Herceg könyvet. Egy hete lehet, hogy megkapta az én Kis Herceg könyvemet. Ami persze viseltes, ő még is hurcibálja azóta is, aludni is viszi magával. Ez a könyv már eléggé szét van hullva, így azt gondoltam, milyen remek lenne, ha ő is kapna egy saját könyvet. Egy antikváriumban találtam rá a „pótkishercegre”, ezt kapja majd Anna tőlünk.
Attila persze már jobban érti magát a mesét, egy rajzfilmfeldolgozása látható most az egyik gyerekcsatornán. Ez a gyönyörű könyv nagyon meghatározó volt nekem is. Anna egyelőre azt érti belőle, hogy szereti a rózsát, a rókát, a cicát, és mindig másik szereplő bőrébe bújik. Lassan majd elkezdem neki is mesélni úgy, hogy azért a mélyebb tartalom is érthetővé váljon számára.
Úgyhogy a himlő miatt és a karom miatt mi most kicsit elúsztunk, ezt nem tagadom. De lesz sütemény, és amikor kiadom a parancsszót, hogy bulizunk, tuti, hogy Anna, ahogy erre a felhívásra mindig teszi, elkezd táncolni, és énekelni, mókázni és bohóckodni.
Így ünneplünk mi. Szeretettel és hálát adva, hogy nagyobb bajok nélkül vagyunk.
Puszi: Gabi
