">

Babaváró applikáció




Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismama, neve Nóra. Mikor várandós lett, kicsit zavarba került, mert úgy érezte, se szeri, se száma annak a sok oldalnak, könyvnek, hivatalos fórumnak, amit követni, tanulmányozni kell ahhoz, hogy igazán képbe kerüljön állapotával kapcsolatban. Az étteremben nem tudta, pontosan mit ehet és mit nem, mi az, amivel esetleg veszélyezteti születendő babáját. A kórházi táska összepakolásával kapcsolatban is szinte halásznia kellett az információkat és főleg kismamaként, amikor tudjuk, hogy igen feledékeny az ember, nagyon nehéz ez. Főként azt nem találta meg sehol rendesen összeszedve, mit is szerezzen be pontosan a babának, mi az igazán fontos, elsődleges, mi az, ami halasztható. No és akkor a kismamaként tapasztalható tünetekről ne is beszéljünk, mert arról sem tudja az ember, most ez természetes, normális, vagy rohanni kell-e máris az orvoshoz.

Aztán szerencsésen megszületett  Nóra kisfia, de az anyukát csak nem hagyta nyugodni, hogy ebből a nagy összevisszaságban valahogy rendet tegyen és sokkal koncentráltabban kapjanak segítséget a kismamák. Hosszas információkutatás és fejlesztés után megszületett a PregHello applikáció, amely mind Androidra, mint IPhone-ra letölhető már.

Mi is a lényege? Ezzel az alkalmazással mindent megkap a várandós anyuka, amire szüksége van. Megtalálja benne azt, ami a várandósgondozásban fontos és kötelező, melyik vizsgálatot támogatja az állam és melyiket nem. Trimeszterenként tartalmazza az információkat, akár arról is, mit szabad még sportolni, meddig lehet utazni. Tartalmazza azt is, melyik étel fogyasztható és melyik nem, így nagyobb biztonságban érezheti magát a kismama. A tudástárban témakörönként vannak rendszerezve, összegyűjtve és cikkekbe foglalva a várandósság során felmerülő kérdésekre a válaszok, olvasmányos formájában a terhesgondozásról, a szülésről, a várandósság ideje alatti étkezésről, gyakori panaszokról vagy éppen a kötelező és választható vizsgálatokról. Szintén itt találhatóak a sokaknak fejfájást okozó hivatalos ügyintézések listája is, mikor, hová kell menni, mit kell intézni.

A PregHello rendszerezetten, áttekinthetően ad egy applikáció formájában mindent a kismama kezébe, amire csak szüksége van a babavárás során. Az információk hitelesek, nőgyógyász szakértővel is konzultált Nóri a készülés során. Az alkalmazással az is nyomon követhető, hogyan változik a baba hétről-hétre a pocakban, mi történik vele odabent. Ami pedig hihetetlenül kedves és cuki, a magzat kezének méretét is megtalálja a felhasználó, így tudhatja, mekkora éppen a kisbabája kezecskéje.

Az applikációnak 5 fő területe van.

  1. Kezdőképernyő

Itt találja a kismama az aktuális terhességi hétről az információkat, hány nap van a baba érkezéséig, milyen a súlya stb. És ezt egyetlen gombbal a családtagokkal is megoszthatja.

A főképernyőn található még a Baba/Mama gomb is, amelyben elolvasható, hogyan fejlődik a baba és mi történik az anyuka testével, lelkével ilyenkor. (Dr. Hartman Gábor szülész-nőgyógyász szakértői közreműködésével)

  1. Tudástár

Témakörönként rendszerezve olvasható minden, az étkezésektől a terhességgondozásig, laborvizsgálatokig, hivatalos ügyek intézéséig.

      3.Teendők

A  teendők  menüpontban  az  anyuka  listákat  talál  a  beszerzendő  és  elintézendő  dolgokról. Például: miket kell bepakolni a kórházi táskába,  mit kell beszerezni a baba érkezéséig, melyik várandós vizsgálat mikor esedékes.

  1. Mit ehetek?

Ez egy igazán praktikus menüpont, ami az étteremben vagy a vásárlásnál  rögtön bevethető, mert kiadja, hogy a tatár beefsteak eszébe se jusson az anyukának várandósan.

  1. Akciók

A PregHello használói természetesen kedvezményekben is részesülnek majd, ezeket találhatjuk meg itt összegyűjtve.

Androidra ITT tölthető le, IPhone készülékre pedig EZEN a linken.

Nóri  reméli, hogy a PregHello indulásával sok-sok várandós anyukának vesz le terhet a válláról és adhatja át a felhőtlen babavárás örömét.  Ha éppen érintettek vagytok, próbáljátok ki, vagy hívjátok fel ti is kismama ismerőseitek figyelmét erre a különleges babaváró applikáicóra!