Fel

Jelentem minden a tervek szerint halad. Tudjátok, már jeleztem nektek, hogy Anita barátnőmmel elhatároztuk, hogy szó szerint rágyúrunk a nyaralásra....

Közeleg a nyár, és lassan itt az idő betervezni a gyerekek vakációs programját. Hiszen a család felnőtt tagjainak általában nincs is annyi szabadsága,...

Gyalogolni jó. Az utcán is, ha az ember éppen tud bámészkodni, nem kell rohannia, nincs két bevásárlószatyor, avagy két gyerek a kezében, és...

Szülinapi zsúrt szervezni nem könnyű dolog. Írtunk már erről nektek korábban, és akkor sem tudtunk bölcsebb megállapításokat tenni, mint azt,...

Az egyik legtöbbet emlegetett fogadalom a „mostantól már rendszeresen fogok mozogni” kezdetű. Pláne így, a bikiniszezon kezdetén, amikor az...

Gyerekként sosem sportoltam rendszeresen. Valahogy nem voltam egy sportos alkat. Persze mindig volt valami mozgás az életemben, de nem olyan szinten,...

Az jutott eszembe a minap, hogy ez  a nehezen érkező tavasz voltaképpen kedvez nekünk. Legalábbis azoknak, akik most vívják még a harcokat a télen...

Mozogni jó! De még mennyire! Az embernek óriási dolog, hogy koordinálni tudja mozdulatait, érezzük erőnket, lendületünket. A sport felszabadít,...

Ezt a buzdítást most én is magamra veszem. Merthogy minden fogadkozásom ellenére a sűrű decemberből bizony egy dolog maradt ki, méghozzá a rendszeres...

Alapvetően mindig megállapítjuk, hogy mozogni, sportolni elképesztően jó dolog. Segít levezetni a napi feszültséget, megőrizni egészségünket,...

Ahol van gyerek, ott van mozgásigény. Ez így egy mondatban furcsán hangzik, pedig kevés nagyobb igazság van ennél. Amint a gyerekeink elkezdik felfedezni...

Előkerestétek már az őszi farmereket, szoknyákat? És mindenbe belefértek gond nélkül? Akkor szüret! :-) Na jó, az egyébként is, de ha valakinél...

Tudjátok, mi a közös Madonna, Julia Roberts, Jennifer Aniston, Keanu Reeves között? Sőt, büszkén vállalom, nekem is van velük egy közös vonásom....

Meséltem már arról nektek, hogy nem vagyok egy igazi sportlady. Hazugság lenne azt állítanom, hogy életelemem a mozgás. Nem vagyok akkora hős,...

Sosem voltam megszállott sportlady, de azért mindig rendszeresen sportolgattam. Valamit, ami  éppen adódott. Éreztem, hogy szükségem van a mozgásra,...