">

Idén még több izgalmas programmal készül a Campona

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




A tavalyi évhez hasonlóan idén is folytatódik a Campona izgalmas programsorozata, amelyek garantálják, hogy a látogatók felejthetetlen élményekkel legyenek gazdagabbak. Az egyetlen különbség az, hogy 2025-ben még több esemény várja majd az érdeklődőket, hiszen minden hónapban lesz legalább egy különleges rendezvény.

Az év első programja, a kicsik és a nagyok legnagyobb örömére, az Alma együttes koncertje lesz, ami január 25-én, 14 órától kezdődik. Érdemes lesz rá ellátogatni, hiszen ez a zenei rendezvény remek közös kikapcsolódást ígér a családok számára.

Mivel még javában tart a farsangi szezon, ezért természetesen a Farsangi Kavalkád sem maradhat el, amit a Campona februárban rendez meg. A program során a szervezők arra kérik a látogatókat, hogy öltözzenek farsangi jelmezekbe és járják végig a kijelölt üzleteket, ahol egy játék keretein belül ajándékokat szerezhetnek. Természetesen azok sem maradnak ki a mókából, akik esetleg nem jelmezben érkeznek, ők ugyanis kipróbálhatják az ingyenes arcfestést – így akár farsangi maszk is készülhet.

És ez még csak a kezdet, hiszen 2025 még számos különleges programot tartogat, így meglepetésekből egyáltalán nem lesz hiány. De nézzük is a teljes a listát az eseményekről, hogy senki ne maradjon le az izgalmas lehetőségekről!

Január: Koncert – Alma Együttes

Február: Farsangi kavalkád – Kit rejt az álarc?

Március: Ültessünk együtt! – Egy zöldebb jövőért

Április: Húsvéti tojásvadászat – Tavaszi kaland a Campona-ban

Május: Gyerek Kaland 2025 – Játék, zene, élmény

Június: Apák napja – Legyetek ti a bajnokok!

Július: Autócsodák a Campona-ban – Élmény az egész családnak

Augusztus: Hőségűző – Kreativitás és fenntarthatóság!

Szeptember: Szeptemberi Safari – Állati élmények és nyeremények

Október: Malloween – Rémségesen jó élmények kicsiknek és nagyoknak!

November: Nagyi receptje – A legédesebb élmény!

December: A nagy kívánságlista  – Minden kívánság teljesül!

Ezek voltak 2024 legsikeresebb pillanatai

Tavaly tavasszal, három héten keresztül a Campona kabalafigurája tartotta izgalomba a vásárlókat, nyár végén pedig a vizek csodálatos világát fedezhették fel a látogatók. Természetesen egyik programnál sem maradtak el az értékes nyeremények, ez utóbbinál egy Playstation 5 is gazdára talált.

Októberben a Campona a Noé Állatotthon számára szervezett adománygyűjtést, decemberben pedig a Mikulást is meg lehetett látogatni. Sőt! A három hetes ünnepi nyereményjáték során 75 vásárló nyert ajándéktárgyakat, míg a legszerencsésebb látogató az 1 millió forint értékű Campona Ajándékkártyával térhetett haza.

Ahogyan azt már fentebb említettük, a Campona idén is lenyűgöző programokkal készül, amelyek garantáltan szórakoztatóak és különlegesek lesznek – akár csak tavaly! Éppen ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a bevásárlóközpont social média felületeit és weboldalát, hogy elsőként értesüljünk a legfrissebb eseményekről!

 https://campona.hu/aktualitasok/minden-honapot-megtoltunk-elmenyekkel