Nem tudom, ki hogy van vele, de én teljesen kész vagyok az oltásoktól. Tudom, hogy ezek a dolgok szükségesek, de én már napokkal előtte kikészülök, amikor tudom, hogy Rozinak mennie kell a következőre. Pedig ő még egész jól bírja. De anyaként én nem tudom úgy érezni, hogy jajjj, csak kicsit megszúrják. Én látom a kis görbülő száját, a krokodilkönnyeket és kész vagyok. Pedig ő még egészen jól viseli.
Az egyik kis barátnője oltás előtt annyira behergeli magát, hogy zokogva megy az orvosi rendelőbe is és utána hányni szokott, annyira sír a fájdalom és az őt ért sérelem kombójától. Mi most voltunk a 15 hónapos adagon és ugye, ilyenkor kettőt is kapnak a picik. )Mondjuk, hallottam olyat, ahol a doktornő nem adja be egyszerre, inkább két fázisban.) Aznap én otthon már előkészítettem a terepet. Vizezésre alkalmas pelus darabokat, ezzel szoktam bekötni a sértett testrészt, ha úgy érzem, feszül neki az oltás helye. Lázcsillapítókat, ha be kell vetni és sok-sok gyümölcslevet, mert ilyenkor kell a sok folyadék. Beértünk a rendelőbe és megjegyzem, szerintem embertelenség a kicsiket váratni oltáskor. Most időpontot foglaltam, így nem kellett olyan sokat várakoznunk. De egyszer másfél órát kellett ácsorognunk a melegben és akkor megfogadtam, ilyen soha többet nem lesz, mert a csemete már eleve nyűgös és aztán szúrják meg, hát köszönöm, ezt többet nem. (Akkor kicsit fel is emeltem a hangomat az ott dolgozókkal, mert nagyon sok picinek kellett embertelen melegben várnia)
A rendelési idő megkezdése után tíz perccel megjött a doktornéni is, Rozi pedig gyanúsan méregetni kezdte. Gyanúja nem volt alaptalan, mert néhány kisvártatva jöttek is a hegyes dolgok. Én ilyenkor aggyal tudom, hogy igen, ez szükséges, kell neki, de őszintén megmondom, hogy legszívesebben csak fognám a picit és rohannék vele ki a rendelőből és soha nem néznék hátra. Szerintem nincs rosszabb annál, mint amikor nézned kell, ahogy bántják a gyerekedet. Ez iszonyat.
Anyu mindig azt mondja, próbáljam ilyenkor elterelni a gyermek figyelmét. Hát, Rozi annál sokkal érzékenyebb, őt nem lehet valami buta kis “nézzed, milyen aranyos ez a cica amit mutatok” dologgal átverni. Annál okosabb. Persze, megint volt zokogás, szinte csoda, hogy én nem sírtam el magamat, bár ebben nem vagyok biztos. Utána iszkoltam vele haza, de mintha mi sem történt volna, fél óra múlva már minden bánata eltűnt, mehettünk is egy új sütibolt megnyitójára. Csak az előre jelzett egy hét-tíz nap után jelentkeztek a nem várt tünetek, kiütéses nem lett, viszont hőemelkedéses-lázas két napja és hipernyűgös. És 18 hónapos korában újabb oltás jön. És én valószínűleg megint újra kikészülök…lehet, hogy engem kéne beoltani túlzott érzékenység ellen?
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
