Anya az ilyen?




Patricia_Rozi_web__24A játszótéren vagyunk, szépen süt a nap, de azért hideg van rendesen. Az egyik kisfiú az apukájával van kint és mitagadás, nincs rendesen felöltözve a gyermek. Hogy engedte el otthonról az anyja? – kérdezi az egyik mama a padokon, ahol ücsörgünk. Aztán megy a híradó a tévében, szörnyűbbnél szörnyűbb történések jönnek sorban, a kamasz gyerek elvette a másik telefonját, meg is ütötte közben – a műsorvezető meg kommentál, mire tanította az anyja ezt a gyereket? – kérdezi. Játszóházban vagyunk, három fiú ugrál, kiabál, csorog rajtuk az izzadtság, durvulnak is. Aztán egy nagymama kikelve magából kiabál, nem igaz, hogy az anyjuk nem tud rájuk szólni. Megint híradó, megint este. Első hír: három gyerekből kettőt egészségtelenül etet az édesanyja otthon, derült ki egy felmérésből. Már megint az anya a hibás!

Az anya nálunk olyan, mint az időjárás és a politika. Rá lehet fogni mindent. Csak, amíg az időjárás nem sértődik meg, a politika pedig fittyet hány mindenre, egy anyának vannak érzései és nem szeretne még több terhet cipelni, elég sok van neki így is. És igen rosszul esik, amikor azt mondják: miért nem nevelte meg az anyja rendesen ezt a gyereket! És bennünket tesznek felelőssé mindenért. Nem tudom, mennyi terhet lehet még az anyákra rakni, de nem is szeretném tudni. Mert az diktálja a társadalom, hogy viselj el mindent gyermeked fejlődése érdekében, de közben legyen olyan a gyerkőc, akit leteszel a sarokba és ott is marad, szépen, csendben. Adass be neki minden kötelező oltást, de közben úgy, hogy pontosan tudjad, mi az, amire nemet mondasz. Válassz ki számára megfelelő bölcsit-óvodát-iskolát, ahol jó képzést kap, nem baj, ha másfél órát fuvarozod reggel és álmos zombiként éled a napjaidat. Esténként legyen tápláló, meleg vacsora, passzírozzad a zöldséget, amit a helyi termelőtől vettél, miközben a kisded fejlesztő játékokat játszik a szőnyegen és sem a kakaóval, sem a bio baracklével nem ejt egy foltot sem a padlón és már angolul mondja a babák nevét is. Reggel legyen szépen felöltöztetve, tiszta és bőrbarát ruhákba, köszönjön illedelmesen a bibircsókos és idegesítően nyájas szomszéd néninek is, pukedlizzen is közben, talán franciául ejtsen el egy mercit is. Te járjál újabb és újabb előadásokra, hogy tudjad, hogyan nevelheted még jobban a csemetédet, de közben ezt úgy oldjad meg, hogy ne azt hallgassad: „már megint lepasszolta a gyereket”.  És nyilván anya a hibás, ha megfázik a gyerkőc, ha elkap valamit, ha leesik a hintáról – mert nem figyeltek rá rendesen.  Anya az ilyen? Igen, anya az ilyen!

anya az ilyen

Kedves Társadalom! Azt szeretném kérni, hogy tessék leszállni rólunk. Minden anyuka megpróbálja a lehető legjobbat adni a gyermekének. És igen, ebbe néha becsúsznak hibák. Mert mi is emberből vagyunk és nem robotból. Sőt, szeretnénk élni a saját életünket is, és a szülés után nem úgy létezni, hogy minden egyéni programunk megszűnjön. Sajnos, számomra is nehéz elfogadni, hogy elképesztően más tudatszintekkel élünk ugyanazon térben és időben egyszerre, és én is kiborulok, amikor Miskolcon a kóborló két esztendős kisfiút szedik össze az autók között. Mert anya az ő anyukája is. Magamat is felül kell bírálnom, amikor szombat délelőtt látok egy nyolc év körüli gyereket, amint szatyorral a kezében megy a közértbe, papucsban és köntösben. Kabát és zokni nélkül, miközben én azon lamentálok, elég meleg-e Rozinak a kabát, ami rajta van. Mert az ő anyukája is anyuka. Nyilván ezekre az extrém esetekre a gyámügynek és az illetékeseknek még jobban oda kellene figyelnie. Hogy tényleg olyan szülőkhöz kerüljenek, akik vigyáznak rájuk és figyelnek a csemetékre. De ezek az anyukák sem lesznek „tökéletesek”. Nem anyarobotok vagyunk, hanem érző emberek. És nem szerepet szeretnénk játszani, nem az Oscar-díjat átvenni, amikor a legjobb anyuka szerepért kiosztják a díjat, mert az csak egy görcsös dolog. Családként, szeretetben szeretnénk élni a csemetével és a feltétlen szeretetet adni neki, még akkor is, ha tejszelet van vacsorára és nem bio brokkoli tönkölybúzával futtatva. Megkérnék mindenkit, ne próbáljanak meg nekünk még több terhet tenni a nyakunkba, így is van elég. Támogatni tessék és segíteni minket, mert mégiscsak mi neveljük a felnövekvő generációt. És ha valakit, vagy valamit hibáztatni szeretnének, ott az időjárás. Ha pedig minden kötél  szakad – a politika. Köszönöm!

Szabó Patrícia

újságíró, blogger

Nesze!szer blog