Kikészülten útra készen

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




Hú csajok! Kivagyok, mint a liba. Holnap nagy útra indulok a férjemmel: az Arab Emirátusokba, Dubai mellé, Sharjah-ba. Ő dolgozni fog a könyvvásáron, én pedig pihenni. Ha eddig nem is voltam fáradt, most megtettem mindent azért, hogy legyen mit kipihenni. Szerintem nem vagyok egészen normális. Úgy kihajtottam magam, hogy mindenkinek minden rendben legyen, minden el legyen intézve, hogy gyakorlatilag azt sem tudom, hol vagyok.

Amikor évközben utazunk el, akkor a nagyfiam az anyósommal marad Pesten, mert hát suli van. A kicsi meg anyukámékkal Cegléden. Tehát kezdődik a pakolás Rebeka cuccaival. Aztán folytatódik Beni dolgainak előkészítésével. Úgy szeretem itthon hagyni őket, hogy mindenkinek minden elő legyen készítve. Nem azért, mert a nagyszülők nem tudnának mindent elintézni, inkább azért, hogy segítsem az ő életüket. Mert óriási szívességet tesznek nekünk azzal, hogy vigyáznak a kölykökre. Szóval ilyenkor az a minimum, hogy telepakolom nekik a hűtőt. Táblázatot készítek, hogy mikor hova kell menni. És kicsi ajándékokat rejtek el Beninek, hogy könnyebben vészelje át ezt a pár napot nélkülünk. Megszervezem, hogy legyen, aki az osztálytársak szülei közül elszállítja Benit a suliba, átviszi az edzésre stb.

Aztán jön az, hogy bepakolok a férjemnek és magamnak. Egy olyan országba, ahol komoly szabályai vannak a nők ruházkodásának. Térd alá, könyök alá, sőt van olyan hely, ahol boka alá kell hogy érjen a ruha. Ne legyen átlátszó, ne legyen testre simuló. És persze legyen alkalmi is, mert számos hivatalos eseményen is meg kell jelennünk. Én eddig azt hittem, hogy nem öltözködöm különösebben kihívóan, de ezen szempontok alapján átnézve a ruhatáramat, be kellett látnom, hogy szégyentelenül ledér nő vagyok. Tehát az elmúlt napokban az összes barátnőmet mozgósítanom kellett, hogy ne valljak szégyent majd kint. Úgy fogok kinézni, mint egy lelenc gyerek. Majd készítek fotókat, és persze mindenképpen beszámolok a kinti élményeimről.

Mostanra mindent bepakoltam. Még megy egy adag mosás, hogy ne maradjon itthon szennyes ruha. Sajnos vasalni való marad, de hátha az anyósom megszán. :-)

Most már csak egy két apróság van hátra. Mint például a szakdolgozatom vázlatának kijavítása. Egy utolsó egyeztetés a menedzseremmel, a zenekari tagokkal, és a rendezővel. Mert amíg én pihenek, addig ők folytatják az új karácsonyi dalomhoz készülő klip előmunkálatait. És persze a legfontosabb, hogy beszámoljak nektek mindezekről.

Meg van még valami, amivel nagyon le tudom amortizálni magam egy-egy utazás előtt. Az a lelki dolog. tudom, hogy már sokszor írtam erről és hogy általában én szoktalak biztatni benneteket arra, hogy kell, hogy kettesben legyenek a szülők. És hat nap nem olyan nagy idő. Meg, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor bevallhatom, hogy vágytam már egy kis „kettesben levésre”. Mégis fojtogat a sírás, gombóc van a torkomban. Egy merő aggódás vagyok. Már most hiányoznak a gyerekeim. És rémes gondolatokat kell elhessegetnem folyton. (Ezeket le sem merem írni.) Na, hát így állok most, a nagy utazás előtt pár órával. Mondjátok meg normális vagyok?

Puszi: Réka