">

5 kezdeményezés a Földért

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Évente egyszer, a Föld Napja alkalmából nagyon sok helyen beszélnek arról, hogy mit kellene, lehetne, szabadna és nem szabadna tenni azért, hogy megőrizzük azokat a természeti értéket, amiket kölcsönkaptunk. Ilyenkor akár lendületet is kaphat a bennünk megbúvó környezetvédő, de ez nem feltétlenül tart ki egész évben. Vannak azonban szervezetek, akik az év minden napján küzdenek és tesznek a természetért és a Földünkért és értünk. Összegyűjtöttünk 5 kezdeményezést, amit nem csak pénzzel, tudsz támogatni. Válassz egyet a Föld Napján és segítsd a munkájukat!

10 millió fa – országos közösség a zöldebb országért

A szervezet célja, hogy Magyarországon 10 millió fát ültessenek. A fáknak kiemelkedő szerepe van mind a levegő, mind a talaj, mind az ökológiai sokszínűség megőrzésében. Jelenleg több mint 65 ezer fánál és majdnem 10 ezer cserjénél tartanak.

Szakmai segítséget nyújtanak a projecthez erdészek, kertészek, ökológusok, de a munkát a helyi közösségek végzik.

Van még bőven kihívás, hiszen messze még a 10 millió fa, de minél többen támogatjuk, annál hamarabb megvalósul.

Mivel lehet támogatni a Tíz millió fát?

  • Anyagi támogatás, akár egyszeri, akár az adó 1%-os a felajánlásával
  • Önkéntes munka (többféle)
  • Szakmai segítség
  • Fa csemete felajánlás
  • Terület ültéshez
  • Munkaeszközök
  • Magoncnevelés

Magyar Madártani Egyesület – a madarak védelméért

Céljuk a madarak védelmével hozzájárulni az emberi életminőség és a biológiai sokféleség megőrzéséhez Magyarországon. Ennek érdekében együttműködnek a lakossággal, az önkormányzatokkal, a gazdálkodókkal és az állami természetvédelemmel. Önkénteseik kutatásokat, védelmi akciókat hajtanak végre, ismeretterjesztő előadásokat, táborokat rendeznek, kiadványokat jelentetnek meg.

500 Ft-os adományért egy elegáns, szépen kidolgozott, élethű kitűzőt adnak ajándékba.

Hogyan lehet támogatni MME-t?

  • Országosan, több mint 500 helyen lehet hozzájutni a jelvényekhez
  • Partnerként felajánlani adománygyűjtő pontot
  • Madárbarát kert kialakítása
  • Önkéntes munka

AQUA Pearls Alapítvány – vízadomány a rászorulóknak

A Kárpát-medencében szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elegendő víz áll a rendelkezésünkre. Azonban a Föld egyre több helyén küzdenek vízkrízissel.  Az AQUA Pearls Alapítvány fenntartható vízrendszerek kiépítését kezdte meg Gambia és Tanzánia falvaiban, hogy a lakosok biztonságos vízhez jussanak, és ne kelljen a nőknek és a gyerekeknek naponta több órát gyalogolni vízért.

A program azt is lehetővé teszi, hogy így a lányok iskolába járhassanak, hiszen nem kell vizet hordaniuk minden nap, így a nők életkörülményei is javulhatnak.

Hogyan lehet támogatni a programot?

  • Anyagi támogatás vízrendszerek kiépítéséhez
  • Ingyenes applikáció letöltésével, amely utána egy magyar vállalat adományoz vízkreditet

Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány – hulladékmentes környezetért

A JÖN alapítvány olyan civil személyekből áll, akik megunták, hogy piszkos szemétdombokhoz hasonlít közvetlen környezetük. A szemétgyűjtő akcióik mellet ők üzemeltik a hulladékvadász oldalt, ahol környezetvédelemmel kapcsolatos cikkek, szakértői vélemények, valamint közérdekű információk és a hulladékvadászok beszámolói jelennek meg.

Ehhez kapcsolódik és az a portál, ahol illegális szemétlerakókat lehet bejelenteni. Az eddigi több mint 5000 bejelentésnek a felét tisztították meg, 245 köbméter szemétet gyűjtöttek össze, több mint 1600 önkéntes segítségével.

Hogyan lehet támogatni a JÖN alapítványt?

  • Anyagi támogatás, akár egyszeri, akár az adó 1%-os a felajánlásával
  • Önkéntes munka
  • Tárgyi adományok (szemétgyűjtő eszközöktől az irodai dolgokig)
  • Tartós élelmiszer a rendezvényekhez
  • Oktatási helyszín biztosítása

Fehér Holló Vadmentő Alapítvány – a vadonélő sérült állatokért

Az alapítvány küldetése az árva, sérült és segítségre szoruló vadállatok mentése, gondozás és a természetbe való visszajuttatása. A segítségre szoruló állatok száma egyre emelkedik, évente megközelítőleg 400 árvát, sérültet gondoznak.

Munkájuk kiemelt részét képezi ismeretterjesztő programok szervezése felnőttek és gyermekek számára.

Mivl lehet támogatni a Fehér Holló Alapítványt?

  • Anyagi támogatás, akár egyszeri, akár az adó 1%-kának a felajánlásával