">

Egy példaértékű kezdeményezés második éve




Karácsonyra készülve sokak számára természetes, hogy adnak, és nem csupán a saját szeretteiknek ajándékot. Évek óta rengetegen gondolnak ilyenkor nagybevásárlások esetén azokra, akiknek kevesebb jut az asztalra, több nagy civil összefogás teljesíti ilyenkor olyan gyermekek karácsonyi kívánságát, akiknek egyébként nem jutna ajándék, megtelnek a cipősdobozok és még számtalan útja van a jótékonykodásnak. De karácsony csak egyszer van egy évben, és a hozzá vezető hetek száma is véges. Segíteni, támogatni pedig lehet és kell egész évben is. Csak a megfelelő módot kell megtalálni.

Példaértékű az a kezdeményezés, amelyet Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb online kereskedelmi áruháza, az eMAG Magyarország indított el még 2020 januárjában, amely azóta is töretlenül halad előre, annak az üzenetnek a mentén, hogy sok kicsi sokra megy. A webáruházban vásárolva már böngészés közben is szembeötlik a lehetőség, hogy a vásárlók egy tetszés szerinti összeget hozzáadhatnak még a kosárértékhez, és ezzel a Mosoly Alapítványt támogathatják, amely 25 éve segíti súlyosan és tartósan beteg gyermekek gyógyulását, rehabilitációját.

„Régóta figyelemmel követem és magánemberként támogattam is a Mosoly Alapítvány munkáját” – mondja Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója. -„2020 elején jött a  gondolat, hogy azt a felelősséget, hogy a webáruház révén többszázezer háztartásban jelen tudunk lenni, át tudjuk fordítani úgy, hogy felhívjuk a figyelmet az alapítvány fontos tevékenységére és egy egyszerű lehetőséget ajánlunk fel számukra, hogy minden különösebb utánajárás nélkül általuk választott összeggel álljanak egy jó ügy mellé.”

A tavaly sikerrel indult projekt 2021-ben is folytatódott. Az év első 11 hónapjában az eMAG-vásárlók közel mint 31 millió forinttal támogatták a Mosoly Alapítványt, ami nagyon sokat jelent a szervezet számára.

„Tavaly év elején a koronavírus megérkezésével másokhoz hasonlóan a mi életünk is alaposan felfordult” – mondja Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány vezetője. -„Nagyon hálásak vagyunk az eMAG Magyarországnak azért, hogy éppen ebben az időben elkötelezetten mellénk álltak és elindult ez az együttműködés, amely jelentős mértékben megtámogatta a szakmai munkánkat, amelyet a járvány miatt át kellett alakítanunk és amelyre az elmúlt két évben nagy mértékben megnőtt az igény. Nagy biztonságot nyújt számunkra ez a rendszeres támogatás, és hogy a webáruház széleskörű vásárlóközönsége révén a Mosoly Alapítvány egy minden eddiginél szélesebb civil támogatói bázissal gazdagodott.”

Az alapítvány a tavalyi évben mesékkel, idén ősszel kreatív, alkotásra buzdító videókkal és letölthető anyagokkal, decemberben pedig zenés adventi kalendáriummal köszönte meg az eddigi támogatást. Sőt elkészült egy karácsonyi videoklip is, Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar előadásában, amely azt az érzést önti dalba, hogy az igazi karácsony valójában bennünk, a szívünkben található.

A Mosoly Alapítvány és az eMAG Magyarország együttműködése a tervek szerint 2022-ben is folytatódik.