Elmeséltem nektek életem eddigi legemlékezetesebb születésnapját? Lehet, hogy nem is… Pedig nem olyan rég történt, hogy 41 éves, igen, már 41 éves lettem. Vannak napok, hetek, hónapok, amikor egy színésznő tudja, hogy húzós időszakot fog megélni. Éppen én is benne voltam egy próbafolyamatban, április 11-re esett a premier, április 7-re pedig a születésnapom. Fejben már el is engedtem, hogy nagyobb ünneplést kerekítsünk nekem, mert tudtam, hogy a főpróba hét nem erről fog szólni. Reggeltől estig próbálunk ilyenkor, a nagyszínpadon sincs előadás. Teljes maszkban próbáljuk a darabot, abból az 5-6 hétből, amit egy-egy darab próbálására tudunk szánni tényleg ez a legintenzívebb néhány nap. Az próbaidőszak elején kielemezzük a cselekményt, a karaktereket, az utolsó héten már tényleg csak a nagy hajrá van hátra. Lev Tolsztoj regénye alapján, a Kreutzer-szonátából készült a Végállomás című darab, amiben ismét Koltai Róbert a partnerem, egy nagyon izgalmas kihívás. Szerepem szerint az újra megszépülő feleséget játszom, aki zongorázni kezd, és a zenének köszönhetően virul ki, nyílik meg újra. A darab elején még nem sejti, hogy szerelembeesése Beethoven zenéjével, és a gyakorlását segítő hegedűművésszel minden szempontból a végzetét jelenti majd. Komoly téma, és nagyon szeretem csinálni. Koltai Róbert pedig nem csak remek társ a színpadon, de rendezőként is csodálatos vele dolgozni.
A próbaidőszakban a csapat, akikkel együtt vagyunk, szinte a második családom. Nem akartam tudomást venni arról, hogy születésnapom van. Őket sem szerettem volna terhelni azzal, hogy esetleg kihagyok egy próbát, mert a családommal szeretnék ünnepelni. Ez egyszerűen tudtam, hogy nem fog beleférni. Otthon is szóltam, hogy most az ünneplés elmarad, és legfeljebb a premier után lesz erre lehetőség, hogy bepótoljuk.
A születésnapom napján pont a megnézése volt a darabnak. Ez színházi nyelven azt jelenti, hogy ekkor engedünk be először külső szemet a darabra. A művészeti tanács ilyenkor beül a próbára, és olyan meglátásokat osztanak meg velünk, amiket egy külső szem szemszögéből nézve ők éreznek, gondolnak, amiket mi esetleg már nem is veszünk észre, hisz annyira részesei vagyunk a közös alkotásnak. Sosem árt egy ilyen objektív perspektívaváltás. Úgyhogy külön stresszes volt még az a nap. Természetesen ilyenkor mindig izgulunk. Rendező, asszisztens, súgó és mi, színészek. Eddig csak általunk lett a darab az, ami, és most hirtelen ott vannak a produkció szempontjából idegenek, egy teljesen szűz látásmóddal. Nem ragozom. Izgulós ez.
Túl voltunk a megnézésen, épp kifújtam volna magam, amikor egyszer csak egy terülj, terülj asztalkám lett a színház. Öltöztetők, fodrászok, színésztársak, mind-mind ott maradtak, hogy együtt ünnepeljék velem a születésnapomat. Nem várt meglepetés volt. Nagyon jól esett. Akkor még nem is sejtettem, hogy az ünneplések sorának még nincs vége. Egész nap abban a hiszemben voltam, hogy 42 éves vagyok. Nem nagyon értem én sem az okát, hogy felejthettem el egy egész évet… Emlékeznem kellett volna, hogy tavaly még csak 40 voltam… Gondolhatjátok mekkora volt az örömöm, amikor hazaértem, ahol egy óriási tortával várt rám Attila, a gyerekek, édesanyám és anyósom. Rajta pedig egy szám: 41. Akkor döbbentem rá, én még csak 41 éves vagyok, egész nap öregítettem magam…
Este 9-re értem haza, mégis mindenki megvárt, Attila egy hatalmas virágcsokorral kedveskedett nekem. A gyerekek is készültek ajándékkal, ami nekem mindig egy külön óriási boldogság és szeretetbomba. Anna tíz rajzot készített, kis Attila pedig kedvenc játékában, a Minecraftban tervezett nekem egy külön kis ünneplést. A Minecraft egy számítógépes játék, amiben a gyerekek saját világukat építik meg. Engem is tanítgat már a fiacskám. Múltkor, amikor mondta, hogy „Anyu! Más szülő ehhez a játékhoz jobban ért!” el is szégyelltem magam. Most úgy csináljuk, hogy én angolra, meg matekra tanítom őt, cserébe pedig kis Attila korrepetál engem Minecraft témában. Tudom már mik azok a kőzetek, mit jelent a crafting table és még sorolhatnám a kulcsszavakat. Attila ebben a bizonyos Minecraft programban készített nekem egy virtuális csónakázást, miközben felszállt a lufi, a tűzijáték, a csillagszóró az égbe, valamint hiba nélkül pompázott a „Boldog születésnapot Anyu!” felirat a horizonton. Annyira büszke voltam rá, hogy a fiam ennyire ügyes és tudom, hogy milyen hosszan készült el azzal, hogy ezt a kis világot nekem megalkossa.
A legjobb dolgok az emberrel tényleg akkor történnek, amikor nem is számít rá. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokan szeretnek, hogy ilyen család vesz körül, és hogy ennyire sok szeretetreméltó emberrel élhetem a mindennapjaimat. Kívánom nektek tiszta szívből azt, egyszer-egyszer éljetek át ti is hasonlót.
Puszi: Gabi
