Viccesen meg szoktam jegyezni a barátnőimnek, hogy akkor szeretem a gyerekeimet a legjobban, amikor alszanak. Ez persze nem igaz. De azért valljuk be, van annak varázsa, amikor végre elcsendesül a ház és van egy pici idő magamra vagy éppen magunkra. Ez mostanában nálunk viszonylag ritka dolog, hiszen van egy tizennégy éves kamaszunk, aki sokáig fent van éjjel és nagyon sokáig alszik délelőtt. Van egy kiskamasz, aki sokáig szeretne fent maradni, de reggel korán akar kelni, hogy ne maradjon ki semmiből. És van egy hathetes, akinek az a dolga, hogy egyen, aludjon meg sírjon három órás etapokban. Na, ebben rendszert találni, nemigen lehet. Így hát vagyunk mi ketten a férjemmel, akik meg akkor alszunk, amikor éppen megadatik. Mert a nagykamasz, ha éppen beszédes kedvében, akkor örülünk és virrasztunk vele, a kiskamasz, ha nem tudja eldönteni, hogy ő most akkor kislány vagy nagylány és velünk akar még aludni, akkor természetesen velünk alszik, mert most már tudom, hogy egy-két év vagy lehet, hogy csak hónap és már nem akar velünk aludni. A csecsemőnk pedig még nem önellátó nem meglepő módon, úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy tápláljam, gondozzam, vigasztaljam, segítsem a világhoz való alkalmazkodás időszakát.
Így állnak nálunk az alvás-ügyek. Most éppen nincs komoly rendszer. Rugalmasság van és állandó változás. Új házban egy új családtaggal, hol itt ébredünk, hol ott. A harmadik gyerekkel, negyven plusszosan már nem görcsölök rajta, mert tudom, hogy ez egy nagyon rövid, átmeneti időszak az életünkben. Most alkalmazkodunk. Mindenki mindenkihez és mindenhez. Emlékszem a fiam születésekor mennyire megviselt az éjszakázás. Milyen nyomasztónak és kilátástalannak tűnt a sok át nem aludt éjszaka. A lányomnál már igyekeztem tudományosabban rákészülni az alvás témára. Egy darabig jobb is volt a helyzet, de aztán, ahogy az lenni szokott, egyszer csak borult a rendszer és jöttek a nyűgösebb napok. Most sincs és valószínűleg nem is nagyon lesz másképp. Tudnunk kell, hogy ez egy természetes folyamat. Nem nagyon van olyan gyerek, aki valóban a kezdetektől átalussza az éjszakát és soha, de soha nem kínozza kólika, és nem viseli meg a fogzás vagy egy fejlődési ugrás. Nem is szeretem, ha egymást frusztrálják ezzel az anyukák. Persze megteszik. Ki ezért, ki azért.
Én inkább azért teszek meg mindent, hogy a fentiek ellenére vagy éppen azokkal együtt megteremtsem a nyugodt, pihentető alvás körülményeit. A nagynak azzal, hogy az esti beszélgetések által segítek rendszerezni a feldolgozásra váró impulzusokat. A középsőnek biztonságot nyújtva mellé bújok, ha azt igényli. A legkisebbnek pedig minden lehetséges eszközt és segítséget megadok, hogy kialakítsuk az alvási szokásait. Rendszer a rendszertelenségben, az esti fürdési, altatási rituálé időpontja nagyjából mindig ugyanakkor van. Egy lágy masszázzsal kezdődik, finom illóolajokkal. Van egy diffúzor a szobában, ami a baba korának megfelelő olajokat párologtat és szintén elősegíti az elalvást. Nem csak szép, de kényelmes ágyat is beszereztünk, a matrac kiválasztásánál is a legfőbb szempont a baba kényelme volt. Hiszen tudjuk, hogy egy kisbaba esetében az alvás és az álmok segítik az agy fejlődését, és ilyenkor dolgozza fel azt a sok információt, impulzust, amely napközben érte. Természetesen nagyon fontos volt számomra, hogy olyan matracot válasszak, amely semmilyen mérgező, vagy káros anyagot nem tartalmazhat, legyen tökéletesen szellőző, hiszen az kizárja a nedvességet, az atkákat, az allergéneket is. A Vipbaby kínálatában találtam rá a My Baby Mattress egyik megfelelő méretű termékére, amely mindezen elvárásoknak megfelelt (ha valaki most áll döntés előtt, mutatom, az Andy matracról van szó).
Mi ezt választottuk Tamarának, és egyelőre úgy tűnik, bevált, nyugodt éjszakáink vannak, a baldachinos ágyacskájában általában egyetlenegy ébredéssel szépen végigalussza az éjszakát. Persze most, az első időszakban annyiszor jut eszembe, hogy hiszen pár hete még bennem volt, együtt léteztünk. Milyen nehéz lehet neki most ez a kinti világ. Ahol nem mindig öleli körül a lágy, meleg víz, amiben ringatózni, lehet. Nem hallja a szívem dobbanását. Ha úgy érzem, hogy vágyik rá, akkor ölelem, ringatom, hogy közel legyen. Majdnem olyan közel, mint kilenc hónapon át. Nekem is jobb még így, összenőve. Hordozunk, Doodoozunk. Mindent bevetünk, a babánk nyugalma érdekében.
A holnapra nem gondolok. Csak az éppen mostra. Ebben az kuszaságban, nagyfokú alváshiányban, de mégis valamiféle harmóniában telnek a napjaink.
Alvásügyek napjainkban.
