Az altatás témakört már sokszor körbejártuk, de tudom, hogy kardinális kérdés sok családban. Mármint az, hogy mitől lesz a gyerekeknek élmény, a szülőknek pedig nem egy maratoni küzdelem. Vagyis nekik is élmény. Mert abban megegyezhetünk, hogy bármennyire is szeretjük rajongva imádott gyermekeinket, az esti, órák hosszat tartó küzdelem, hogy végre lecsukódjanak azok a gyönyörű szempárok, nem feltétlenül kellemes dolog. Hiszen mi is fáradtak vagyunk, nekünk is jól esne egy kis idő, amit magunkra vagy párunkra fordíthatnánk. A következőkben a saját repertoáromat osztom meg veletek, és a hozzá kapcsolódó gondolataimat. Muszáj jeleznem, hogy nem vagyok szakember, tehát a következő sorokat ne szakirodalomként olvassátok. Inkább tapasztalatcsereként.
Amikor kicsik a gyerekek, még egészen másként igénylik az altatást. 
Biztonságra, ölelésre, rendszerre vágynak. Egy mindig kiszámítható, de kellőképpen rugalmas rendszerre. Ha elég ügyesek vagyunk, és módunkban áll kialakítani és mindig következetesen betartani egy esti altatási szeánszot, akkor később nagyon könnyű dolgunk lesz. Ez a bizonyos szeánsz természetesen magában foglalja az esti fürdetést, vacsit, elköszönést a családtagoktól, visszavonulást a kis kuckóba, és a meghitt pillanatokat anyával, aki segít lenyugodni, ellazulni, álomba szenderülni. Már a fürdetés előtti vetkőztetésnél, végig lehet simogatni a kicsi babát. Nem kell feltétlenül profi masszázst csinálnunk, bár ez most nagyon divatos. A gyerekek leginkább az érintésünkre vágynak. Lehet kitalálni saját mondókákat is, de természetesen akkor sincs baj, ha a jól beváltakat használjuk. Itt van például az Áspis kerekes kezdetű, amely során a tenyereket simogatjuk. Ez a mondóka akár varázsszövegként is használható. Ha beteg a gyerek, vagy csak azért fáj valamije, mert pátyolgatásra vágyik, akkor is tökéletes. Kicsit sejtelmes hangon mondogassuk, és a szöveg végén, varázsmozdulattal kisöpörjük a kicsi tenyérből a betegséget.
Áspis, kerekes. Útifüves, leveles, Bíbola, bíbola. Paccs, paccs, paccs.
A fürdés előtti pelenkázón töltött pillanatok nagyon jók arra is, hogy egy kicsit áttornáztassuk a baba testét. Ehhez mindenképpen valamilyen ritmikus mondókát válasszunk. Kezdhetjük tapsoltatással, vagy ciróka-marókával, amikor a saját kezével simogatjuk az arcát, aztán a sajátunkat. Utána jöhetnek a lábak. Egy komplett kis bébi fitnesz estére. A lényeg, hogy mindig tartsuk a babával a szemkontaktust. Figyeljük, hogy mi az, ami jól esik neki, vagy ami kevésbé.
Tapsi, tapsi mamának, holnap meg a fiának. (Vagy a babának, vagy akinek csak akarjuk, nyugodtan költsük át, formáljuk a saját ízlésünkre ezeket a kis mondókákat.)
Círóka-maróka, mit főztél Katuska? Kevertem babocskát, sütöttem pampuskát. Ideraktam, odaraktam, utoljára jól bekaptam, hamm.
Egy, kettő, három, négy, te kis baba hová mégy. Nem megyek én messzire, csak a világ végire.(A baba helyett, a saját babánk nevét mondogassuk.)
A fürdetésnél is nagyon hasznos, ha végig beszélünk a babához. Eleinte sok baba nem szereti a fürdést, esetleg sír is. Biztonságot ad nekik, ha az anyuka nyugodt, meleg hangját hallja. Akár énekelhetünk is ilyenkor. Legyen egy pancsolós dalunk, akár a Pancsoló kislány. Ez épp elég hosszú ahhoz, hogy meg tudjuk mosdatni a bébit. Én saját költeményekkel szórakoztattam ilyenkor őket.
Pancsi pancsi pancsi, fürdik a kis Jancsi. (Tudom, hogy nem túl erős szöveg, de ilyesmiket mondogattam, dúdolgattam nekik.)
Ha tiszta lett a baba, akkor lehet ágyba dugni. És jöhet az a dalcsokor, amit leginkább magunknak érdemes kialakítani. Én a mai napig pont úgy altatom a gyerekeket, mint újszülött korukban. Persze most már mese is van, de utána jönnek a jól megszokott dallamok. Bevallom, néha egy egész koncertnyire nyúlik, de mit csináljak, kihasználnak ezek a megátalkodottak. :-) Az esti műsor alapjai még az én gyerekkoromból származnak. Kezdő dal:
Anyukának van egy kisbabája, haja göndör, tiszta a ruhája. Rebekának nevezik, nagyon, nagyon szeretik. Jó a baba el akar aludni, szemecskéjét lebírja már csukni. ringatja az anyuka, alszik már a babuka. (Ezt anyukám énekelgette nekem, természetesen átvettem. Ha van egy kis humorérzékünk, akkor mondhatjuk először úgy is, hogy rossz a baba, nem akar aludni, szemecskéjét nem bírja lecsukni.)
A kedvencem, amikor a nagyszüleim ringattak a következő szavakkal.
Csú, csú, csucsuka, édes, drága csucsuka. Csú, csú, csucsuli, édes, drága csucsuli. (Abszolút saját költeménye a nagypapámnak, de még most is hallom a hangját, ahogy mondja. Ezeknek a sorocskáknak ugyanis a legfontosabb feladata az, hogy segítse a kötődést, hogy biztonságot adjon. Hívó szavak, amelyekkel bármikor megnyugtathatjuk a kicsit.)
Lehet simogatós mondókát is bevetni. A nagyfiam még a mai napig imádja, ha elalvás előtt a következő mondókával cirógatom végig a fejét.
Sűrű erdő, kopasz mező. Pillogója, szuszogója, tátogója, ez meg itt a csiklandója.
Van egy megzenésített vers is (vagyis több tucat), ami bekerült az esti showba. Ez apukám dala. Íme, a szövege. (Bár jobb lett volna, ha feldúdolom. J) A mini koncertjeimen meg szoktam tanítani ezt a Weöres Sándor verset az anyukákkal.
Piros kendőt vettem, párnám alá tettem, így ért csodás álom, csak elfelejtettem.
Hej, te piros kendő. Az álom veszendő. A megszegett szép szó, csak elfelejtendő.
A végén pedig jönnek a saját dalaim. A Hajnali csillag peremén című dalt volt, hogy 15-szőr nyomtam el egymás után a kisasszonynak, aki egyáltalán nem akart aludni.
Amiket most itt felsoroltam, legyenek inkább inspirációk számotokra. Vessetek be bármit, amit szerettek, ami megnyugtatólag hat rátok is. Improvizáljatok bátran, mondókázzatok, verseljetek, dúdoljatok esténként a gyerekeknek. Hogy legyen nekik is olyan emlékük, amiket tovább tudnak adni. Apáról fiúra, anyáról leányra.
Remek dalokat, mondókákat sajátíthattok el ebben a témában a következő könyvekből: Kerekítő (ölbéli játékok), Ringató, Palya Bea: Altatok, Varró Dani: Akinek a lába hatos. Én pedig köszönettel tartozom Gabnai Katalinnak.
Puszi: Réka
