Hivatalosan is kitört a vakáció. Nálunk véletlenül egy nappal korábban. Egyszerűen képtelenek voltunk felkelni az utolsó napon. Tudom, szörnyű dolog. Hivatalosan lógásnak nevezik az ügyet. Nem hivatalosan pedig nem is tudom minek. Kimerültünk ez alatt az év alatt. Nem csak a gyerek, én is. Eddig bírtuk és tovább nem. Pedig már épp kezdtem megtervezni a gyerekem minden napját a vakáció idejére, hogy még véletlenül se unatkozzon. És én pedig ne legyek felelőtlen, gondatlan szülő, aki nem viszi táborról táborra a gyerekét. Vagy különböző túrákra, táborokba. Tudom, hogy sokan kényszerből teszik, és abszolút megértem az ő helyzetüket, de van egy tendencia, miszerint akkor vagyunk jó szülők, ha cipeljük a gyerekeinket innen oda, onnan ide. Szakkörök, edzések, táborok, programok. Miközben a gyerek semmi másra nem vágyik, csak hogy gyerek lehessen.
Úgyhogy gyorsan átterveztem a nyarat. A karatetábor marad, de egyébként csak és kizárólag a pihenés lesz a feladatunk ezen a nyáron. Kicsit a nagyszülőknél, kicsit a tengernél. Itt meg ott, ahol ér minket a nyár. Már elterveztem, hogy sportolni viszem a gyerekeket, de aztán rájöttem, hogy maximum a közös bringázás, tollasozás vagy családi focibajnokság lesz az edzés. Egy kis fára mászással fűszerezve. Egyetlen dolog lesz, amit megtanítok neki a nyáron, hogy nem kell folyton csinálni valamit. Kényszeredetten, ahogy én is szoktam tenni. Ha két percig nincs feladatom, már zavarban érzem magam. Azt gondolom, hogy nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak. A fenéket. 
Akkor leszek, vagyok igazán hasznos a világnak, ha élvezettel élem az életem. Na, ez a másik, amit idén nyáron gyakorolgatunk. El is kezdtük ma délben. Kettecskén a fiammal elmentünk ebédelni egyet. Terasz, limonádé, Pazar lakoma. Nagy beszélgetések. Ez a harmadik, ami vár még ránk a következő hetekben. És az önfeledt játék. Na tessék, már megint túlzsúfoltam a tennivalók listáját. Javíthatatlan vagyok. De talán a gyerekeim már mások lesznek. Van remény. Ugyanis ma este, az államvizsgám előtti este, még mielőtt ezeket a sorokat írtam, a következő intelmeket kaptam a fiamtól. „Anya! Ne izgulj. Gyere, bújj ide mellénk. Tudom, hogy tanulnod kell, de tizenöt perc kikapcsolódás mindenkinek jár. Neked is!” És hosszan folytatta a mondandóját. amiket már nem idézhetek, mert arra is ma hívta fel a figyelmemet, hogy ő már nagyfiú és nem mondhatom el mindenkinek, amikről beszélgetünk. Remélem meg fogja érteni, hogy ezeket a gondolatokat csakis azért osztom meg veletek, mert nagyon bölcsek és sokat tanulhatunk belőlük.
Hát így állunk mi az vakáció első napján, államvizsgán innen, egy intenzív, de nagyon szép tanéven túl. Pihenjetek sokat, élvezzétek a nyarat és olvasgassatok továbbra is minket!
Puszi: Réka
