Minden anya, minden helyzet és minden gyerek más. Ezt mindig tudtam, és most már még jobban tudom. Van, aki nem alszik éjjel, van, aki rongyit visz folyton magával, van, aki cicin alszik el csak és van, aki csak a pontos napirend szerint érzi jól magát. Mivel szerencsére Rozi imádja a gyerekeket, így sokszor van alkalmam más anyukákkal is beszélgetni és megmondom őszintén, a leghasznosabb tanácsokat mindig egymásnak adjuk, egymástól kapjuk. Nyilván az ismerettségi körünkben gondos szülők vannak, így csak extrém helyzetekben találkozom nagyon fura szülőkkel. És ilyenkor mindig kiborulok kicsit. Mint a bili, mondanám így.
Ma épp a védőnőnél jártunk. Rozi szereti Timi nénit, nem volt túl nyűgös, pedig fel kellett keltenem, hogy lemérjék a súlyát és a hosszát is. Aztán öltözködtünk még, amikor már kezdett bejönni egy másik anyuka a néhány éves forma gyerekével. “Menjél már Norbi” – kiabálta neki anyuka. “Ja, te a Nimród vagy, de tök mindegy” – szólt így saját gyermekéhez, majd folytatta: “úgy hisztizel, mint egy lány, nem is igaz, hogy te fiú vagy, mit nyávogsz!” Én álldogáltam ott kicsit szerencsétlenkedve, mert igen rosszul viselem, amikor egy szülő becsmérlően beszél a gyerekéről. Majd zavaromban ennyit tudtam szólni: á, a fiúk sokkal hisztisebbek néha, mint a csajok…. talán még idétlenül vihogtam is egy kicsit kínomban a végén. Na, anyuka itt erőt vett és folytatta: “van egy lányom otthon, hát az olyan hisztérika, mint a két fiam együtt véve, legszívesebben kivágnám az ablakon…” Én ezen a ponton sétáltam ki az ajtón és vettem a kabátomat, miután sóhajtoztam csak.
Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy amennyiben valaki az első gyereknél már teljesen kikészült, akkor miért jött még második, aztán harmadik is… Nem gondolta esetleg, hogy úgy még nehezebb lesz? Nem messze tőlünk van egy család, akiknek három gyerekük van és én az anyukát még mosolyogni nem láttam soha, viszont ordibálni azt igen, számos alkalommal… Szörnyella de Frász egy kedves virágszál hozzá képest, de tényleg. Még én is félek tőle, nemhogy a gyerekek!
Egy igen közeli bölcsis gondozónő családtagom a héten fogadott egy új gyereket a csoportjába, akit egyévesen az anyukája leejtett az aszfaltra. Nem máshol, mint a kocsma előtt. Ugye… Úgy látszik, nem gyerekbarát a hely. Most a nagymama kapta meg a picit és ő neveli…
Tudom, hogy minden kis lélek maga választja ki még leszületése előtt a szüleit és az életkörülményeket, amelyek az adott életfeladatához passzolnak. De ilyenkor nehéz azért erre gondolnom… főleg például, amikor az agárdi csecsemőgyilkosság perét látom a tévében, ahol abszolút a szülők voltak a felelősek.
Mindig azt gondolom, hogy egy gyereknek egyetlen dolog a legfontosabb. És ez nem az, hogy mikor kezd el kúszni, mászni, vagy jár-e játszóházba és felismeri-e a színeket. A legfontosabb mindig a feltétel nélküli szeretet. Ez az, ami alanyi jogon jár nekik és mi, szülők adhatjuk meg nekik!
Szabó Patrícia
újságíró, blogger