">

Felújításra fel!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




A mostani, rendhagyó időszak sokak számára hozott változást. Sokan költöztek, akár belvárosi területről agglomerációból, vagy éppen munka miatt egyik területről egy másikra. A költözések természetesen együtt járnak azzal, hogy szükség van némi felújításra. Sokan pedig tavasszal ütemezik be a már régóta esedékes munkálatokat. A renoválások, felújítások persze nem egyformán zajlanak, kinek szűkebbre, kinek bővebbre szabott az erre szánt büdzséje. Az alábbi ötletekkel bemutatjuk, hogy mire elegendő 200 ezer, 1,5 millió, illetve 5 milló forint úgy, hogy a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjait is belekalkuláljuk a mérlegbe.

Lakásfelújításnál még a leggondosabban tervezőket is érhetik kellemetlen és – szerencsére – kellemes meglepetések, hogy mire elég az a pénz, amit az anyagokra és a munkákra szántak. Sorra vettük, hogy mit tudunk kihozni 200 ezer, 1,5 millió és 5 millió forintból.

200 ezer forint? Vedd a kezedbe az irányítást!

Nem sok pénz, ha lakásfelújításról van szó, de nem is lehetetlen, hogy látványos átalakulást érjünk el. 200 ezer forintból inkább a lakás frissítéséről beszélhetünk, illetve, ha némi áldozatot is hajlandók vagyunk hozni az ügy érdekében, akkor egy kicsivel több is belefér. Az áldozat pedig azt jelenti, hogy sok mindent magunknak kell elvégezni.

200 ezer forint egy kis lakás tisztasági festésére elég lehet, ám ha magunk végezzük a festést, akkor abból a pénzből, amit a munka díjából megspóroltunk, az egyik falra választhatunk egy látványos tapétát vagy egy divatos poszter tapétát. Ügyesebbek más módon is dekorálhatnak, például különféle effekt vagy struktúra festékek használatával különleges felületek alakíthatók, vagy többféle színnel dolgozhatunk, ami egyedi hangulatot kölcsönöz az enteriőrnek. Újra mázolhatjuk az ajtókat, ablakkereteket is, vagy lecsiszolhatjuk a régi festéket és marad a natúr, lazúrral frissített felület. Kicserélhetjük a régi kilincseket, az ósdi villanykapcsolókat, konnektorokat.

Festeni a csempét is lehet, ezzel a konyhának és a fürdőszobának adhatunk új arculatot. Festés a falakon és a csempén, egy új mosdó, csaptelep, egy kisebb fürdőszoba bútor kijön ebből az összegből.

Megfelelő festékkel a padlólap, sőt, a régi parketta is átkenhető. Egy új szőnyeg, néhány zöld növény sokat dob a látványon.

Érdemes alaposan átböngészni a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjait, mert festékekre, kapcsolókra, szaniterekre, bútorokra és kiegészítőkre, valamint kertészeti termékekre jelentős árengedményt kapunk.

https://www.homeinfo.hu/homeinfo-hetek/

1,5 millió forint? Jöhet az új konyha vagy új fürdőszoba! Esetleg valami extra….

Ekkora összegből lecserélhetjük a régi konyhabútort, sőt, még a konyhai nagy gépek cseréje is beleférhet. A konyha felújítását ajánlott festéssel, burkolatcserével is összekötni. Korszerűbb, energiatakarékosabb konyhai gépekre válthatunk és hozzá divatos, modern bútorra is telik. Ne feledkezzünk meg az elszívóról és a konyhai csaptelepről sem!

Egy átlagos méretű (5 négyzetméteres) fürdőszoba felújításánál, ahol a burkolatok, szaniterek, csaptelepek és a bojler is cserélve lesz, közel ekkora összeggel érdemes kalkulálnunk.

De ha minden helyiségünkben szeretnénk valami változást látni, a 1,5 millió forint erre is lehetőséget ad. Festés-mázolás, burkolatcsere egy-egy helyiség burkolatának, néhány nagyobb bútornak a cseréje kijön ennyi pénzből.

Ha úgy gondoljuk, hogy inkább a nyílászárókból látnánk végre újakat, csak bátran! Ablakokat cserélhetünk korszerűbbre, új bejárati ajtót vásárolhatunk, vagy a régi garázskapunk helyett kereshetünk egy modern, szekcionált, automata kaput. És ha már nyílászárókról van szó, ne feledkezzünk meg az árnyékolásról sem: lekerülhetnek az ósdi faredőnyök, a kopott műanyagok és beruházhatunk aluredőnyökbe, látványos textil árnyékolókba.

Szeretnénk kicsit kényelmesebben lenni az otthonunkban? Nézzünk körül a jacuzzi kínálatban, vagy az infraszaunák között, de jöhet akár egy élményzuhany sarok a fürdőbe!

Összegezve tehát: 1,5 millió forintból látványos átalakulást érhetünk el a belső terekben, vagy korszerűsíthetjük az épületet, esetleg némi luxust csempészhetünk otthonunk falai közé.

Nem kell ehhez többet tenni, mint alaposan átböngészni a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjait. Olyan termékekre kapunk jelentős engedményt, mint a konyhabútorok, burkolatok, szaniterek, csaptelepek, nyílászárók, árnyékolók, masszázsmedencék, wellness termékek.

5 millió forint vagy attól fölfelé? Felújítás turbó fokozaton!

Ha ekkora összegből gazdálkodhatunk, érdemes komoly, évtizedekre szóló felújításon gondolkodnunk. Ilyen lehet a tető felújítása, a homlokzat és a tető szigetelése, nyílászárók cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése. Nem feltétlenül mindent egyszerre, de ezek közül egy-két munka kivitelezése már jelentősen csökkenti a lakás üzemeltetési költségeit és ebből a megtakarításból a következő alkalommal újra gazdálkodhatunk.

A belső terekben szóba jöhet a teljes burkolatcsere, a fürdőszoba komplett felújítása és marad pénz a konyha frissítésére is. Vásárolhatunk új radiátorokat, új beltérei ajtókat, lecserélhetjük a régi lámpatesteket – ezek már önmagukban is látványosan modernnek láttatják a lakást. A nagyobb bútorok cseréje is szóba jöhet: kanapé, franciaágy, polcok vagy gyerekbútorok és a hozzájuk illő kiegészítők mind kijönnek a fenti összegből.

A kert vagy a terasz megújítására ugyancsak sort keríthetünk. Új burkolatok, árnyékolóval felszerelt pergola vagy egy kellemes télikert kialakítása is beleférhet a büdzsébe.

Ha elakadunk a tervezésben vagy tanácstalanul állunk egy probléma előtt, inkább kérjünk segítséget egy profitól. Ekkora költségvetésbe belefér egy lakberendezői, tervezői szolgáltatás és inkább áldozzunk rá, mint később egy rossz megoldás miatt pénzkidobásként éljük meg a felújítást.

A tervezgetéshez, kalkuláció készítéséhez feltétlenül böngésszük át a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjait. Jelentős, átlagosan 25% kedvezményt kaphatunk számos termék árából: bútorok, lakberendezői tanácsadás, kül- és beltéri burkolatok, burkolási segédanyagok, szaniterek, csaptelepek, radiátorok, tetőfedéshez szükséges termékek, klímák és hőszivattyúk, szigetelések, nyílászárók, árnyékolók, kertészeti termékek gazdag kínálatából válaszhatunk és komoly összeget takaríthatunk meg.

Kuponbeváltás: 2021. március 1-15-ig.

LETÖLTÖM A KUPONFÜZETET (https://www.homeinfo.hu/homeinfo-hetek/)