">

Filmvászonról a porcelánra – varázslat a tányérokon




A mesék világa, és az álomgyár kreatív csodái mindig is elvarázsolták a nézőket, fogyasztókat. Az idén 100. születésnapját ünneplő Disney figuráinak népszerűsége egyenes úton vezetett oda, hogy Mickey egér és társai tovább lépkedtek a filmvászonról a mindennapi használati tárgyakra, mint például tányérokra és bögrékre. Ez pedig igazi varázslatot hozott a mindennapokba, hiszen ahogyan a filmekben megcsodált kedves karakterek a saját világukból „kisétáltak”, hogy részesei lehessenek hétköznapjainknak, egy új dimenzió született, ahol a képzelet és valóság összetalálkozik.

A kezdeti lépések

Mickey, Minnie és társaik már lassan egy évszázada hódítanak, és a filmvásznon már régóta rajongott ikonok voltak, de sokáig nem mozdultak el erről a pontról, bár a cégnek mindig fontos célja volt, hogy ezek a karakterek a lehető legközelebb kerüljenek a rajongókhoz. Az 1980-as években aztán elkezdődött a Disney-karakterek újragondolása és marketingje, hogy ne csak a filmekben és tévésorozatokban szerepeljenek, hanem mindennapi tárgyakon is.

Az első lépéseket a hivatalos Disney-boltok kereskedelmi tevékenysége tette lehetővé, ahol kulcstartóktól pólókig sokféle terméket árultak a kedvenc karakterekkel. Az igazi áttörés azonban akkor következett be, amikor a Disney elkezdte licencelni karaktereit más vállalatoknak, így elsőként érdeklődtek a lehetőségek után étkészlet gyártásával foglalkozó cégek, porcelánmárkák is. Ekkor kezdték tervezni és gyártani a Disney-karakterekkel díszített étkészleteket, tányérokat, bögréket és egyéb háztartási eszközöket.

A Disney varázsa a konyhában

Az első olyan kollekciók, amelyekben a Disney-karakterek megjelentek tányérkészleteken vagy éppen bögréken, jellemzően a 1990-es években jelentek meg. Ezek a termékek hamarosan hatalmas népszerűségre tettek szert, hiszen lehetővé tették az emberek számára, hogy otthonukban egy kis darabkát bármikor felidézhessenek a Disney varázslatos mesevilágából.

Minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb Disney karaktere, Mickey egér gyakran volt jelen már ekkor is ezeken az étkészleteken. Az ő arca és vidám megjelenése sokak számára hozzátartozik a reggeli kávé vagy tea fogyasztásának rituáléjához, és nem csupán a gyerekeket, hanem a felnőtteket is könnyen mosolyra fakasztja.

Disney skandináv módra

Az egyik legszebb és legkülönlegesebb példa a klasszikus Disney-karakterek porcelánra való adaptálására az 1974-ben alapított svéd porcelánmárka, a Fyrklövern. A márka karácsonyi és jubileumi kollekciói igazán különlegessé teszik a Disney világát a különlegesen szép tányérkészletek segítségével.

A karácsonyi étkészletben hópelyhek, csillagok és természetesen a mindig vidám karakterek a tányérokon varázsolják el az ünnepi asztal körül ülőket. Ezek a porcelán étkészletek nem egyszerűen csak esztétikusak, hanem az ünnepi hangulatot is elősegítik, már azzal is, hogy emlékeztetnek bennünket arra, hogy a Disney-figurák bármikor ott lehetnek velünk az otthonunkban is.

100 év csodájának ünnepe

2023-ban, a jubileum alkalmából természetesen az ünnepségsorozat mellett egyéb újdonságok is lettek: idén debütált a Walt Disney Studios vadonatúj logója is, a Disney 100 Years of Wonder tiszteletére.  A 100 éves jubileum alkalmából új külsőt kapott a legendás Mickey egér is, csillogó új platina ruhája tükrözi a Disney optimizmusát és kreativitását, mellyel már a következő évszázad felé tekint.

A jubileumot köszönti a svéd márka gyönyörű Disney Wonder kollekciója is, amelyet Stefan Lindahl Disney-minősítéssel rendelkező tervező jegyez. A svéd designer kifejező arcokkal és különleges stílusával ragadja meg a Disney lényegét. A Mickey alakját alkotó élénk pöttyözési technika az első fekete-fehér filmeket juttatja eszünkbe, amelyeket még tintával és tollal rajzoltak. Mickey egér sziluettje a háttérben modern, de jól látható mintaként jelenik meg.

A jubileumi kollekció a Disney 100 éves utazását tükrözi, így ez az reggeliző tányérkészlet igazán különlegessé teszi a nap indítását vagy akár az uzsonnát is, hiszen a Disney karakterek varázslatos világát hozza el az asztalra, és garantáltan feledhetetlen élményt nyújt minden alkalommal, minden egyes étkezés egy kis szeletet hoz el a Disney filmek és karakterek mesés világából, amelyek naponta erősíthetik bennünk Walt Disney üzenetét, a világszerte 100 éve hódító hitet, hogy az álmok igenis valóra válhatnak.