Itt a farsang, áll a bál, a hajam is égnek áll. Trallalalallalala.
Na, jó ez nem életem költeménye. De ezt dúdolgatom, miközben azt próbálom kitalálni, hogy mi legyen az idei farsangi jelmez-projekttel. Azt tudnotok kell, hogy bár nagyon kreatív vagyok, de kézügyességem hagy némi kívánnivalót maga után. Nem tudja felvenni a tempót a képzeletem szárnyalásával. Pláne nem a gyermekeim képzeletének szárnyalásával. Nem tudok varrni, se szabni. Jó, a pelenkaöltést ismerem, meg a lyukas zoknit is megvarrom. Vagyiiiiis, inkább veszek újat. Bár alapszinten tudok csak varrni, meg kötni, meg minden ilyesmit. Nem vagyok kifejezetten barkácstündér sem, de nagy kedvvel látok neki egy-egy ötletem megvalósításához. Legutóbb például egy lapos kartondobozból és tojástartóból príma laptopot készítettem az ovis csoportnak. Igaz, hogy háromszor futottam neki a ragasztásnak, mert mindig elengedett a ragasztó, de végül én nyertem. De vissza a farsanghoz. Emlékszem, milyen béna jelmezeim voltak mindig. Úristen. Pedig apukám ügyes kezű, de valahogy sosem készültünk rá rendesen ezekre az eseményekre. Persze én ezt is jobban akartam csinálni. Beni első ovis farsangjára napokig készítettem a sas jelmezt. Mérnöki pontossággal szabtam a szárnyakat, kikísérleteztem egy olyan mű-sasorrot, amiben kap a gyerek levegőt, és meg is marad a fején. Lázasan készültünk tehát a nagy napra, hogy megmérettesen a gyerek, mint sas, én meg, mint gondos anyuka, aki lám-lám sk. készíti gyermeke jelmezét. A lázas készülődést azonban a fiam szó szerint értette, így annak rendje-módja szerint kimaradt élete első farsangjából.
Aztán jött a következő kudarc. A kislányom is szárnyakat szeretett volna egy jelmezes mulatságra. Természetesen tündérszárnyakat. El is készült a csilli-villi saját gyártású szárnyacska, hozzá illő ruhával. Utóbbit készen vettem. Pontosabban a meglévő ruháiból szedtem össze. Felöltötte magára, vártam a hatást. Nem egészen erre a reakcióra számítottam. Ugyanis a kislányom teljesen kiborult, hogy ezek nem is igazi szárnyak, mert nem tud velük repülni.
Azért vannak pozitív farsangi emlékeim is. Bár ahhoz egy kis segítségre volt szükségem. Rebeka már a pocakomban volt, de még nem szerettem volna, ha közkinccsé válik a dolog. Mivel vékonyka voltam, elég erőteljesen domborodott a pocakom, és egyéb testrészeim. Napokig törtük a fejünket Makány Mártával, hogy milyen jelmezben tud megmaradni az én édes titkom. Egyszer csak felkiáltottam, hogy csináljon nekem egy tökjelmezt. Először azt hitte, hogy viccelek, de miután régóta ismer tudta, hogy képes vagyok töknek öltözni, miközben mindenki más habos-babos, de legalább szexi vagy démoni lesz a jelmezbálon. Én tök jól szórakoztam. Volt, aki furcsán nézett rám, és olyan is volt, akinek még így is gyanús voltam. De a lényeg, hogy imádtam a tökjelmezemet. El is tettem. El tudtok képzelni benne? :-)
Puszi: Réka
