">

Grillezzünk terített asztalnál!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , , ,




Nyár és főzés. Hát ezek nem mindig kellemes gondolatok így együtt, hiszen kinek van kedve a tűzhely mellett toporogni, ha egyszer éppen csúcsokat dönget a hőmérséklet. Eleve nem kívánunk nehéz ételeket sem, de a forró sütő melegét, vagy a gőzölgő étel közelségét aztán pláne nem. Ha kertben lakunk, akkor persze remek alternatíva lehet a grillezés, de valljuk be magunknak, csak amúgy nőiesen, nem mindig van türelme az embernek ahhoz sem, hogy tüzet csiholjon, és ott ácsorogjon a kerti grillsütő mellett, és forgassa a hús- vagy zöldségdarabokat, míg a többi családtag már éppen falatozgat, avagy még jókedvűen játszik a kertben.

grillezzunk teritett asztalnal_

Nagyszerű mentő ötlet viszont, ha van elektromos grillezőnk, mert ez ráadásul minden asztal körül egyformán bevethető, álljon az egy árnyékos kertben, egy hangulatos teraszon, vagy éppen egy lakás étkezőjében. Az egészséges táplálkozás szabályait is szem előtt tudjuk így tartani, hiszen kevesebb zsiradékkal, könnyen elkészíthető, húsokat, halakat, zöldségeket ehetünk, hódoljunk hát gyakran a grillezés örömeinek a terített asztal mellett is.

A Russell Hobbs kínálatában szuper készülékekre bukkantunk. A vendégváró grill és grillezőlap tökéletes választás, ha nagyobb a család vagy rendszeresen nagyobb baráti társaságot látunk vendégül, ugyanis 10 adag étel készíthető el benne. 4 adag a grillen és további 6 a grillező lapon. A felesleges zsiradék a grillező felületről külön csepegtető tálcára kerül.  Hőmérsékletszabályozó LED-lámpa segíti a folyamatot, ráadásul a két felület külön-külön kezelhető, tehát megoldható, hogy ha az egyiken magasabb hőmérsékletet igénylő ételt grillezünk, a másikon pedig gyorsabban elkészülőt, amelyhez elegendő az alacsonyabb hőfok is. És az étkezés végén sem kell szomorkodnunk, mert a tapadásmentes grillező felületeket szinte gyerekjáték megtisztítani.

grillezzunk teritett asztalnal

Ha az egész család grillmániás, akkor a Legacy Floral Grill nélkülözhetetlen eszköze lesz a konyhának. Ez egy tökéletes készülék finom grillezett sajtos szendvics, hamburger, friss hús vagy hal elkészítéséhez, méghozzá egyszerre akár 5 adaghoz is. Szemet gyönyörködtető virágos kivitel, az alsó és felső grillfelületek egyszerre történő használata és egyedi technológia jellemzi a készüléket. A grillező a csepegtető tálca segítségével 42%-al csökkenti az ételek zsírtartalmat, megtartva annak ízét és zamatát. A tisztítása szintén módfelett könnyű: igazából elég csak letörölni a tapadásmentes lapokat és már el is tehetjük a készüléket.

legacy grill black floral

Szintén ígéretes készülék a Grill and Melt. Ez a készülék is segítségünkre lesz a felesleges zsiradék eltüntetésében, így bűntudat nélkül készíthetünk finom ételeket. Ráadásul emellé is leülhet egyszerre az egész család, vagy akár egy társaság, mert 5 adagot képes grillezni egyszerre. Az úgynevezett egyedi pánt-technológia teszi lehetővé, hogy a vastagabb szelet hús vagy a zöldség egyenletesen átsüljön, anélkül, hogy összenyomtuk volna. A készülékből felülről sugárzó hő még a sajtot is pillanatok alatt ráolvasztja az ételre. Na jó, az nem éppen fogyókúrás fogás lesz úgy, viszont garantáltan finom. Kvarc fűtőszál felel a gyors felmelegedésért és az intenzív felső sütésért. A grill lap maga pedig levehető és akár mosogatógépben is elmosható.

grill and melt

Bármelyik asztalt feldobja a különleges színű, tűzpiros Flame Red Grill, amellyel szendvicset, paninit is lehet sütni, de természetesen bármilyen grillételt elkészíthetünk vele. Ez is rendelkezik minden eddig említett készülék előnyeivel, mint a csepegtetőtálca, a könnyű tisztíthatóság, emellett még a függőleges helyzetben való tárolás is nagy erénye, kis konyhákra gondolva különösen. Illetve a vízszintesen és dönthetően is állítható lábak is segítenek komfortosabbá tenni az egész asztaltársaság számára a grillezést.

flame red grill

Sokan amúgy azért nem szeretik a grillezést, mert csakis az egyforma, unalmas ételeket látják maguk előtt: natúr hússzeletek, vagy kolbászok, esetleg padlizsán és cukkinikarikák, hagyma, paprika, miegymás. Pedig a fantáziát érdemes elereszteni és higgyétek el, nagyon sok étel elkészíthető a grillsütők segítségével, és a háziasszony máris együtt ülhet a vendégekkel, anyuka a családjával, és közös móka lesz a főzés. Persze az előkészítés, illetve a kellékekről való gondoskodás azért még megmarad, mint feladat, de a munka dandárját ellátják a Russell Hobbs szolgálatkész grillkészülékei.

grillezzunk teritett asztalnal1

Ízelítőnek íme egy pompás recept:

Mogyorós ázsiai csirke

Hozzávalók:

4 személyre:

  • 4 db kicsontozott, lebőrözött csirkemell filé félbevágva
  • 2 ek mogyoróolaj
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 tk ötfűszer keverék
  • ½ tk chili pehely
  • ½ csésze újhagyma, finomra vágva
  • ½ csésze alacsony szódium tartalmú szója szósz
  • ½ csésze rizsecet
  • ¼ csésze hámozott földimogyoró finomra vágva

Elkészítés:

  1. Távolítsunk el minden látható zsiradékot a csirkéről és vágjuk darabokra.
  2. Egy közepes tálban keverjük össze a mogyoróolajat, a gyömbért, az ötfűszer keveréket, a chili pelyhet, az újhagymát, a szójaszószt és az ecetet.
  3. Tegyük a csirkét a tálba és pácoljuk egy órát.
  4. Melegítsük elő a grillt 5 percig.
  5. Tegyük a csirkét a grillre és süssük 2 percig. Kanalazzuk a szószt a csirkére és grillezzük további 3-4 percig, vagy amíg a csirke átsül.
  6. Mogyoróval megszórt salátával tálaljuk.

Jó étvágyat!

azsiai mogyoros csirke

További receptekért kattintsatok ide: http://hu.russellhobbs.com/recipes/use-it-lose-it/