">

Meglepő közös eredet




Ti tudnátok, hogy mi a közös a Waldorf-iskolákban és a Weleda-kozmetikumokban? Nem? Akkor most eláruljuk.

Nagyon sokat beszélünk manapság az oktatás helyzetéről. Sokak számára az egyik leginkább elfogadható és követhető módszer a Waldorf-pedagógia. Amely filozófiája szerint annak művészete, hogy az emberben mozgásba hozzuk azt, ami megvan benne. Ki hinné, hogy ennek a híres pedagógia módszernek megálmodója az az osztrák születésű filozófus, Rudolf Steiner, akinek a biodinamikus kertészetek és a természetes kozmetikumok létrejöttét is köszönhetjük? Két évvel később, mint ahogy Stuttgartban megszületett az első Waldorf-iskola, útnak indult a Weleda is, amelynek sikertörténete azóta is töretlen. 1921-et írtunk ekkor, és ahogy az oktatási módszernek, úgy a kozmetikumok fejlesztésének is az antropozófia szolgált alapjául. Ahogy a Waldorf-óvodákban és iskolákban is az a cél, hogy az életkornak megfelelően, a személyiség jellemzőinek mentén az érzelmeken, a saját megfigyeléseken és tapasztaláson keresztül történjen a fejlesztés, úgy a kozmetikumoknál is az emberi szervezet saját gyógyító és regeneráló energiáinak beindítása a cél. A vitalitást és a természetes egyensúly helyreállítását, szintetikus anyagok felhasználása nélkül nevezte ki mottójául a cég.

A Weleda abban különbözik versenytársaitól, hogy a mai napig a test, szellem, lélek és tudatosság egységét tartja szem előtt, ez minden egyes termék fejlesztésénél fontos szempont. Ha valaki jobban szemügyre veszi a cég logoját, észreveheti a négyes egységet, amely a grafikai elemben és a logot körülölelő körben is feltűnik. Ez utóbbi mintha egy pecsétet jelképezne, amely a minőség és a hitelesség szimbóluma is, amely a termékeket jellemzi. Tisztaság, természetesség, érték, ezek a legfontosabb tulajdonságai a felhasznált alapanyagoknak, akkor is, ha növényi, állati, ásványi anyagokról van szó. Hitük szerint egy termék mindig több mint a készítéséhez felhasznált alkotóelemek összessége. A natúrkozmetikai termékeknél nem csak az fontos, hogy milyen alapanyagokat használnak fel, hanem az is, hogy ezek honnan származnak, és miként dolgozzák fel őket a későbbiekben. A Weledának ezért is van egy saját gyógynövényes kertje, a Schwabisch Gmünd közelében lévő Wetzgauban, ahol 23 hektárnyi területen mintegy 800 fajta növényt termesztenek. 160-at közülük frissen aratva, szedve használnak fel orvosságok és kozmetikumok készítéséhez. A hosszú kökény-, galagonya- és juharsövények a madaraknak is remek élőhelyül is szolgálnak, a rengeteg virág pedig vonzza a rovarokat, így katicabogarak, szitakötők, darazsak egyaránt élnek itt, hiszen így lesz a kert igazán élettel teli. A talajt természetes eszközökkel táplálják azért, hogy márciustól októberig pompázzon ez a csodakert.

Mindemellett nagyon sok ökológiai ültetvényt is támogat a cég, ahonnan bizonyítottan magas minőségű növényeket tudnak beszerezni, Svájcból, Franciaországból, Angliából, Hollandiából, de Brazíliából, Argentínából és Új-Zélandról is.  A felhasználás során minden bekerülő nyersanyagot nagyon szigorúan ellenőriznek, hogy megfelel-e a követelményeknek és csak azzal dolgoznak tovább, amelyik kiállta a próbát.

Természetesen a feldolgozás módja sem mindegy. A legtöbb alapanyag, amelyből a cég dolgozik, csak a beavatkozás folyamata után lesz alkalmas emberi igények kielégítésére. Több mint ezernyi alapanyagot használnak a natúrkozmetikumok és gyógyhatású készítmények gyártásánál, amelyek ily módon különböző folyamatokon mennek keresztül, ezek kiválasztásához megfelelő szaktudás is társul.

Fermentálás, desztillálás, kivonat-készítés – ez mind előfordul a cég boszorkánykonyhájában. Ugyanazon alapanyag feldolgozása esetén más-más eljárás választása már különböző hatásfokú terméket eredményezhet, egy dolog biztos csak: ezek a kozmetikumok hidat alkotnak ember és a természet között és elérhetővé teszik a felhasználók számára a természet nyújtotta ajándékokat, előnyöket.

Early Weleda packaging, 1926-1930

Early Weleda packaging, 1926-1930

A színeknek pedig nem csupán a virágoskertekben van jelentősége, hanem a termékek csomagolásánál is. Minden termékcsalád alapszíne az úgynevezett „vezérnövény”, azaz a legfontosabb alapanyag színe. Ezek a színek nem lehetnek nagyon művi árnyalatok, ragyogniuk, élniük kell és akár színátmenetesnek is lenni. Ha valaki jobban megnézi a csomagolásokat, láthatja, hogy szinte akvarellszerű, stílusú, mintha kézzel lenne festve. Ez is arra utal, hogy a termékek előállítása során nagyon sok kézi feldolgozás is történik.

weleda mandulas termekcsalad

Aki megismerkedik a Weleda termékeivel, egészen biztosan hamarosan megérzi ezt a szoros kapcsolatot, amelyet a kozmetikumok az ember és a természet között építenek. A natúrkozmetikumok pedig nem csupán az emberi szépséget, hanem a lelket is ápolják ezáltal, így tükörbe nézve határozott belülről tündöklő ragyogást is kölcsönöznek a felhasználónak. Ahogyan állítólag a Waldorf-iskolás gyermekek is felszabadultabbak és boldogabbak lesznek. Iskolába már nem járhat mindenki, de az arckrémet, testápoló, tusfürdőt bármikor lecserélhetjük. Kerüljünk közelebb hát a természethez!