Mire jó, ha az ember beteg? Hát sok mindenre nem. Három vagy négy éve döntött ágynak utoljára így bármilyen nyavalya. Másfél napig csak feküdni tudtam. Most a második nap második felét taposom, amikor már érzem, hogy túl fogom élni sőt, kezdek jól lenni, mert már végigszaladtam a lakáson egy kis Domestosszal. Főztem egy menzaebédet (tojásleves, krumplifőzelék), és mivel nagyobb horderejű ügyekre még nem vagyok képes, szörföztem egy kicsit a neten. Ha úgy tetszik, szétnéztem mit kínálnak a hozzánk hasonló női site-ok. Csodákat láttam. De tényleg!
Elképesztő mennyiségű információ ömlik ránk, nőkre. Nyilván azért lep ez meg engem, mert mostanában nem nagyon volt időm tanulmányozni a kínálatot. És nyilván azért vett le a lábamról ez a betegség, mert túl nagyon volt a pörgés és semmi másra nem vágytam, csak két nap teljes kikapcsolásra. És mivel ezt magamnak úgysem teremtettem volna meg, így jött ez az izé, jól ledöntött és meg kénytelen voltam lemondani az összes munkámat. Nyilván. Nyilván nem bírtam ki a teljes kikapcsolt állapotot, nem én lennék, így keveredtem a női oldalakra. Na és akkor a lényeg. Hihetetlen ügyességgel építik magukat egyes oldalak, emberek. Őszintén mondom. Nem cinkelek. Ugyanakkor van valami, ami nekem nem tetszik manapság. Őszinteség, nyíltság, természetesség mögé bújva, no make up, no retus, no filter, csak a valóságot mutatomot kiáltozva, tulajdonképpen nem történik semmi más, csak nagyon ügyes figyelemfelkeltés, majd kiderül, hogy mire megy ki a játék. Ugyanúgy portékát akarunk eladni. Ugyanúgy megvezetés történik. Én is pont olyan vagyok, mint te. Mondja a nagyon fiatal ismert anyuka. Én is küzdök a test öregedésével, szülés utáni lötyögő bőrrel stb. Lám, milyen menő vagyok, hogy megmutatom a teljes valómat. Igen, eddig a pontig igen. (Sokkal inkább ez, mint azzal frusztrálni a kismamákat, hogy szülés után három héttel, hatvan centis derékkal, kockás hassal pózoló nőket teszünk a címlapra.) Csak aztán erről az akcióról is kiderül, hogy mindezt azért teszem, hogy aztán felületet biztosítsak annak az eljárásnak, amivel én meg tudom tenni, hogy elmúljon a gyűlölt narancsbőr, a striás has és egyebek. Te viszont kedves átlagos anyuka valószínűleg nem. Olyan álságos, nem?
Egyébként a legnagyobb bajom, hogy ezek is csak trendek. És egy idő után megunom. Nem akarom, hogy folyton az arcomba tolják, hogy lám milyen szép egy kismama meztelenül, vagy egy negyvenes nő smink nélkül. Valóban szép. A terhesség a legszebb állapot és ha tehetném, én sem sminkelnék minden nap. De, ha folyton erről beszélünk és ezt mutogatjuk, akkor pont az ellenkező hatást váltja ki belőlünk. Visszataszítóvá válik. Számomra. Pláne úgy, hogy nem önmagért való ez a fene nagy természetesség, hanem nagyon is valami érdekében történik.
Szóval nincs sok jó abban, ha az ember beteg. Max. annyi, hogy kénytelen kelletlen szembesül egy-két dologgal. Én most egy kicsit kiábrándultam. De hamar el fog múlni. Mint ez a nyavalya, ami most ledöntött. Mert holnap már jól leszek. Próbálok, játszom, tanítok, gyereket nevelek és nem lesz időm bulvárt bújni.
Ja, ezt hallottátok már? „Az a nő, aki semmilyen kozmetikumot nem használ, túl sokat gondol magáról!” (Coco Chanel)
Puszi: Réka
