Az anyaság és szülőség számomra teljesen új és izgalmas területét nyitotta meg az életnek. Mivel tanultam pszichológiát és igen kedvelem az ilyen témájú dolgokat, könyveket és tőlem is sokszor kérnek tanácsokat hölgyek (fura!), belevetettem magam a különböző országok gyereknevelési módszereinek tanulmányozásába. Itthon, amit saját bőrömön is érzek, és amit többször említettem már ezeken az oldalakon is, hogy nálunk lelkiismereti alapokra épül az egész anyukaság. A rokonok, az orvosok, a védőnő és a média is sokszor azt nyomja rád: nem foglalkozol eleget a gyerekkel, nem figyelsz kellően rá, vidd el még ilyen vizsgálatra, olyan szűrésre, pürésítsél, tegyél fel sarokvédőt, vidd zenés-táncos-matekos-okosítós foglalkozásra. Mert ha nem, hát hű, milyen anya az ilyen! Főleg az olyan, aki még dolgozni is mer a gyerek mellett. Hű, ilyen esetben bőven repkednek a jelzők.
New Yorkban ezzel szemben az a kirívó, ha még a gyerek féléves korában nem mentél vissza a munkahelyedre (mondjuk, általában három hónaposan már bölcsiben van a kicsi!), konkrétan lustának tartanak, kicsit semmirekellőnek. A franciáknál a fontos az, hogy a gyerek minél előbb önálló legyen, átaludja az éjszakát, három napig hagyják sírni, a negyedikre aztán megtanulja, hogy felesleges sipákolnia, nem jön az a cici-anyu kombó. Aztán mennek bölcsibe szépen a minik, de az állam még a bébiszitter fogadást is támogatja. És elsődleges, hogy a férjed számára újra kívánatos legyél, legyen időd rúzsozni és visszafogyni, szélsőséges esetben még hüvelyrekonstruáló gyakorlatokat is támogat a tb….(tényleg!)
Minden ország más és más. Van, ami szimpatikus lehet egy-egy területről, nekem például a mexikói nők által hordott csengettyűcske lógott a pocakom felett, a franciáktól átvettem, hogy rendes ételeket, nem pürésített pempőket adnak csak a kicsinek, Amerikából azért megfontolandó, hogy a régi életét sem veszíti el az ember, itthon pedig az, hogy figyelünk a kicsikre rendesen.
Ezek után mindig igyekszem lelkileg bebiztosítani magamat és tudni, hogy én érzem jól, mire van szüksége Rozinak. Meghallgatok másokat, de nem hagyom, hogy hasson rám a lelkiismeretfurdalást keltő károgás (biztos ti is megkaptátok már a magatokét egyesektől!) és úgy élünk, ahogy mi gondoljuk. (Most például megkaptam, hogy milyen vagyok, hogy nem rendeltem házhoz a Mikulást!)
Mi vagyunk egy család, nem ők. És ebből nem engedek. Ám a legjobb még mindig az egyik barátnőm mondata volt a héten. Ő sokszor megkapja azt, milyen anya ő, hogy dolgozik a két esztendős gyerek nevelése mellett. M. azt mondja: mivel ebben a családban én keresem a pénzt, nincs más választásom. Bárki küldhet nekem havi x százezer forintot, de a számlákat még mindig én fizetem nem ők. Legyél olyan anyuka, amilyen a lelked mélyén lenni szeretnél. Less el dolgokat, sajátíts el módszereket, de hozd meg mindenben te a végső döntést. Egy anyukája van a picidnek: az pedig te vagy!
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
