Alapvetően azt kell mondjam, a leánygyermek két hete hintapolitikát folytat. Elmondtam neki, hogy a magyar történelemben ennek komoly előzménye van, de nem érdekelte annyira. Viszont jó ideje csak a hinta szót ismételgeti. Közben persze előre-hátra is dől, kicsit rázza magát. Képes hajnal ötkor is közölni velem, amikor még kettőig nem látok az álmosságtól: hi..ta! És az autóban is, amikor utazunk, rájön, hogy tulajdonképpen ez egy nagy hinta. Elalvás előtt elmondja azért, hogy, ő most hintázni megy.
A vicces az egészben az, hogy Rozi tulajdonképpen nem szeret hintázni. Ő hintáztatni szeret. Áll a karosszék mellett és hintáztatja azt, közben pedig ütemesen ismétli a szóban forgó szót. Van itthon hintája, a Jézuska hozta neki, de igazából azt is löködni szereti. Néha beleül, legalább fél percig élvezi, majd félre nem érthető módon közli, hogy ő ki akar szállni. És akkor újra hintáztatásba kezd. És ezt a tevékenységet nem igazán unja meg. Talán csak akkor, ha kutyát lát, vagy kutyának látszó valamit.
A vau a másik alapkifejezés nálunk. Már a terhességem alatt gyanítottam, hogy előbb fog ugatni majd a csemete, mint beszélni, mert a nagyobbik kutyánk szája nem igazán áll be. Rozi ennek következtében már elég jól kommunikál vele, velük, olyannyira, hogy minden négy lábbal rendelkező egyed vau lett. Vau a kecske a mesekönyvben, vau az ugrálós póni a játszóházban és vau a cica is a macska eledeles reklámban. De annyira cukin mondja ezeket, hogy naponta harmincszor olvadok el tőle, meg a kis egérhangjától, ahogy beszél. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, Rozi legnagyobb álma az lenne, ha egy kutyát hintáztathatna… A ti babátoknak mi volt az első szava, kifejezése?
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
